Van egy városrész Tel Avivban, a Sarona, amit a templerek városának is hívnak. Az ultramodern, üveg felhőkarcolók, a 20-25 emeletes lakóházak tövében a 19-ik századi német polgárházak igazán különleges hangulatot árasztanak, ahogyan a történetük is mesébe illő. 

Az egyemeletes polgárházak ma kávézóknak, éttermeknek, képzőművészeti kiállításnak, múzeumnak, kézműves műhelynek adnak otthont. Valamennyi felújítva várja az odalátogatókat, utcáik, parkjaik, tereik naponta megtelnek az érdeklődőkkel. Saronát, ahogyan még három-négy hasonló városkát, a 19-ik században német mesteremberek alapítottá. Ők a környező arab és zsidó szomszédaik elismerését is kivívták szorgalmukkal, szakmai tudásukkal, településeik felvirágoztatásával.

Jó szomszédi viszonyt ápoltak a körülöttük élőkkel, ám ez a kapcsolat csak addig tartott, amíg 1933-ban Németországban a náci párt hatalomra jutott. Akkor ugyanis a templerek közül többen is beléptek a náci pártba, és annak ellenére, hogy arányuk alig érte el a 17 százalékot, elegendő volt ahhoz, hogy megmérgezze a közösséget és a korábbi jó hangulatot.

A 19-ik század derekán megalakult egy protestáns szövetség, a Templergesellschaft, amelynek alapítója Karl Hoffmann volt, aki úgy vélte, hogy Jézus második eljövetelét a Szentföldön való letelepedéssel lehetne megsürgetni. A templerek németországi mesteremberek voltak, letelepedtek az akkor török uralom alatt levő Palesztinában, létrehozva Jaffa közelében Saronát, északon Waldheimet, Wilhelminát és Galileai Betlehemet.

A második világháború kitörését követően az angolok, tartva attól, hogy létrejön egy ötödik hadosztály, egy részüket Németországba toloncolták, az otthonmaradottakat internáló táborokba zárták, majd Ausztráliába száműzték.

A templerek által alapított városokba soha nem tértek vissza az alapítók, vagy azok leszármazottaik. Az izraeli és nyugatnémet kormány között 1952-ben létrejött egy megállapodás, amelyben megegyeztek, hogy a templerek vagyonáért 54 millió márka kárpótlást fizet Izrael Németországnak.

Mesébe illő történet előzi meg a városka felújítását, idegenforgalmi központtá való alakítását: egy izraeli építészmérnök 2002-ben találkozik egy német fiatallal Stuttgartban, aki elmondja, hogy az akkor 95 éves nagyapja a háborúig Saronában élt és sokat mesélt egykori élményeiről. Az építészmérnök meglátogatja Joseph Martin Wenagelt, aki elárul neki egy titkot: hol rejtették el házukban az értéktárgyaikat. Emlékezetből lerajzolja a rejtekhelyet és valóban ott vannak a kincsek, amelyet vissza is szolgáltatnak neki.

A házak felújításához a templerek utódaihoz fordultak, akik Németországból és Ausztráliából tervrajzokkal, fényképekkel, vagy személyes emlékeikkel segítették a munkálatokat. Ahhoz azonban, hogy Tel Aviv kormányhivatalaihoz vezető utat megszélesíthessék, a házak egy részét, anélkül, hogy lebontották volna, egy különleges eljárással 40-50 méterrel beljebb költöztették. Valamennyit az eredeti formája, színe, berendezése szerint tataroztak, létrehozva ezáltal a templer múzeumot.