Bíróság elé állítottak két korrupcióval vádolt Hargita megyei rendőrt

Korrupció vádjával bíróság elé állítottak szerdán két Hargita megyei rendőrt – írj az Agerpres.

Az egyik a gyergyószentmiklósi forgalmi rendőrségen, a másik a gyergyóújfalui rendőrőrsön teljesít szolgálatot. Előbbit hivatali visszaéléssel, bűnpártolással és okirat-hamisítással, utóbbit hivatali visszaéléssel és bűnpártolással vádolják.

Az ügyészek szerint a két rendőr együtt helyszínelt 2013 decemberében egy súlyos közlekedési balesetnél, és több mulasztást is elkövettek: csak öt óra elteltével szondáztatták meg a vétkes gépkocsivezetőt, nem vonták be a sofőr jogosítványt, illetve nem hívták ki a mentőket, annak ellenére, hogy a balesetnek sérült áldozata is volt.

A vádak szerint a két rendőrt a vétkes gépkocsivezető megvesztegetéssel vehette rá a bűnpártolásra. A két vádlott utóbb rájöhetett, hogy minderre fény derülhet, mert a gyergyószentmiklósi rendőr megpróbálta eltűntetni a mulasztások nyomait: 2014 januárjában utólag meghamisította a baleset jegyzőkönyvét. A hamisított dokumentum szerint a vétkes sofőr jogosítványát még aznap bevonták.

Kimaradt?