per

Pénteken várható ítélet a himnuszéneklés ügyében

A sepsiszentgyörgyi bíróságon hétfőn zajlott le az MPP által a Kovászna megyei prefektúra ellen indított per második tárgyalása, várhatóan pénteken ítélethirdetés következik.

A polgári párt a bíróságtól kéri a prefektúra által a magyar himnusz eléneklése miatt kiszabott 5000 lejes büntetés eltörlését, de szerették volna elérni, hogy alkotmányellenesnek nyilvánítsák azt a kormányhatározatot, amely alapján bírságolt a prefektúra.

Kulcsár Terza József, az MPP háromszéki elnöke szerint a sepsiszentgyörgyi bíróság nem adott helyet annak a kérésüknek, hogy az alkotmánybíróságra utalják az ügyet. Ez esetben fel kellett volna függeszteni a tárgyalást, ehelyett pénteken ítélethirdetés várható.

A polgári párti politikus szerint arra is rámutattak a hétfői tárgyaláson, hogy a Kovászna megyei prefektúra nem azt büntette, akit kellett volna, hiszen a pártörvény szerint az MPP országos szervezetének van jogi személyisége, és vannak területi szervezetei, így a kormányhivatalnak nem a helyi MPP szervezetnek kellett volna kiállítania a büntető jegyzőkönyvet.

Kulcsár Terza József szerint a hétfői tárgyaláson értelmetlen dolgokkal is találkoztak, példaként említette, hogy a bíróság ki akarta hallgatni Bálint Józsefet arról, hogy elnöke vagy sem a sepsiszentgyörgyi pártszervezetnek.

„Nem bízom a román igazságszolgáltatásban, a prefektúrában még kevésbé”, nyilatkozta a politikus, aki szerint egyértelmű, hogy ez az akció az MPP megsemmisítésére irányul, hiszen soha egyetlen szervezetet se bírságoltak magyar himnusz elénekléséért.

Nem bízik az igazságszolgáltatásban

A polgári párti politikus emlékeztetett, hogy a prefektúra tavaly két nappal azt követően róta ki az 5000 lejes büntetést, hogy az MPP november 29-én utcai megmozdulást szervezett, amikor a román kormányt emlékeztették az 1918-as gyulafehérvári ígéretekre, sőt mi több a büntetést visszamenőleg, egy tavaly június 4-i eseményre hivatkozva rótták ki az MPP-re.

Kulcsár Terza József szerint amennyiben pénteken, számukra kedvezőtlen ítélet születik, nem hagyják annyiban az ügyet, és a fellebbezés minden eszközével élni fognak.       

Mint arról beszámoltunk az MPP több fronton is harcol igazáért, így az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) is panaszt tett a prefektúrai bírság miatt. A múlt heti meghallgatás kapcsán Kulcsár Terza József kifejtette: a román kormány semmibe veszi saját intézményeit és a romániai magyar közösség ügyeit, hiszen sem írásba se képviselője által nem reagált egy intézményi idézésre.

Mint ismert a prefektusi büntetés elleni tiltakozásként, decemberben több ezer háromszéki vonult a prefektus ablaka alá, és egy hétig naponta többször is elénekelték a magyar himnuszt. Idén pedig Hantz Péter tudományos kutató tartott egyszemélyes tiltakozó akciót, amikor öt ország himnuszát furulyázta és énekelte el, majd a prefektúrán tett feljelentést maga ellen, amiben kérte, hogy vizsgálják meg, vétett-e a törvények ellen.

Kapcsolódók

Kimaradt?