Jóváhagyták a be nem barnuló alma termelését

Ha nem esszük meg néhány percen belül a kettévágott almát, akkor az elkezd bebarnulni. Jóváhagyták az első olyan - génmódosított - fajtát, melyből hiányzik ez a "képesség".

A GMO-tól félők számára a legfontosabb információkl: csak 2017-ben éri el a piacokat a termék, és akkor is csak az USA-ban jelenik majd meg. Az észak-amerikai ország élelmiszerügyi hivatala hagyta ugyanis jóvá az első (két) génmódosított almafajtát, amelynek húsa nem barnul be a levegőn.

Egy kis, kanadai biotechnológiai cég, az Okanagan Specialty Fruits felel a génmanipulált gyümölcs létrejöttéért. A vállalat rögtön két változatot is jóváhagyatott az amerikaiakkal, a Granny Smith és a Golden Delicious fantázianevű almákban akadályozta meg a bebarnulást.

Persze napjainkban is lehet olyan almákat kapni - főként az amerikai piacon, előrecsomagolt, szeletelt formában -, melyek nem barnulnak be. Ezeket azonban speciális, antioxidáns szerekkel kezelik, így akadályozva meg a barna szín előbukkanását. Ennek az eljárásnak azonban ára van: a teljes termékköltség akár 35-40 százalékát is kiteheti a kezelés, állítja az Okanagan. A vállalat szerint a génkezelt változatok nem igénylik az antioxidánsokat, azaz akár 30 százalékkal is olcsóbbak lehetnek a gerezdre vágott almák a boltokban, mint a ma kaphatók. 

De mi is áll annak hátterében, hogy a levegőn hagyott alma percek alatt barnulni kezd: az almában lévő polifenoloxidáznak nevezett enzim kiszabadul, és reakcióba lép a gyümölcshúsban levő fenolos összetevőkkel, oxidálja őket, és ezt látjuk barnás elváltozásként.

Kimaradt?