A román belpolitikába történő beavatkozásával, politikai nyomásgyakorlással vádolja Bukarest a román kormány első, erélyes intézkedéseit bíráló Brüsszelt és Washingtont. Előbbi nemrégiben 11 pontban foglalta össze a román kabinettel szembeni követeléseit.

Háborús manipulálás

Románia modernkori története során a döntő pillanatokban a nagyhatalmak több alkalommal is beavatkoztak az ország belső dolgaiba.

Ennek eredményeként született meg például, Olaszország és Németország döntőbíráskodása mellett az Észak-Erdélyt Magyarországnak visszajuttató Bécsi Döntés is.

Ugyancsak a II. világháború idején, 1940 szeptemberében éppen Románia területi veszteségei, II. Károly román uralkodó önkényeskedő intézkedései következtében erősödött meg a Zelea Codreanu által vezetett fasiszta Vasgárdista mozgalom, amelynek nyomán létrejött a fasiszta diktátor, Ion Antonescu marsall és a vasgárdisták által vezetett „kétfejű" hatalom. Az ellentétek a marsall és a vasgárdisták között azonban csakhamar kiéleződtek, és a legionárius mozgalommal való leszámoláshoz vezettek, nem kis mértékben éppen a nagyhatalmak manipulációjának hatására is.

A román titkosszolgálatok 1941. januári jelentése szerint bukaresti angol körök például csalódásukat fejezték ki amiatt, hogy a vasgárdista lázadás letörésével Romániában megszűnt az anarchia, ami az ország gazdaságának szétziláláshoz, a vasúti közlekedés akadályozásához, a gyárak termelékenységének visszaeséséhez vezetett volna, komoly gondot okozva a német birodalomnak.

A román zöldingesekkel való leszámolás azonban maga is külföldi „engedéllyel", Németország beleegyezésével történhetett meg: erre röviddel azt követően került sor, hogy Antonescu Berghofban találkozott Hitlerrel. Berlin ezután határozottan cáfolta a tényt, miszerint korábban éppen Németország nyújtott volna hathatós támogatást a vasgárdistáknak.

Szovjet érdekek

Három esztendővel később, 1944-ben úgyszintén a nagyhatalmak játéka során vehették át a hatalmat Romániában a kommunisták. A történtekben nagy szerepet játszott az Antonescu kormány 1943. decemberi stockholmi tárgyalása a Szovjetunió megbízottaival. Ekkor Moszkva ígéretet tett a román félnek a Bécsi Döntés érvénytelenítésére, Észak-Erdély Romániához csatolására. Igaz, cserében Bukarestnek el kellett ismernie Besszarábia és Észak-Bukovina Szovjetunióhoz történő csatolását.

A román kormány és Mihály király küldöttei mellett a román kommunisták is tárgyalást folytattak Moszkvával Románia szovjetellenes háborúból való kilépéséről. Bár mostanság tagadni szokták, a Román Kommunista Pártnak jelentős szerepe volt a királyi palota által vezetett német- és Antonescu-ellenes összeesküvésben, az 1944. augusztus 23-i eseményekben. Utóbbiakra azonban csak azt követően került sor, hogy a szovjet Külügyminisztérium részéről megérkezett a pozitív válasz a román fegyverletételi javaslatra. A Szovjetunió rábólintásával Antonescu marsallt letartóztatták Románia pedig átállt a szövetséges hatalmak oldalára.

Mihály király Churchill és Visinszkij között

A fegyverletételre igen nagy szüksége volt Moszkvának, hiszen a moldovai megerősített német-román állások ellenálltak a szovjet támadásoknak, a frontvonal mögött 200 kilométeres mélységben pedig igen jelentős német erőket vontak össze a Foksány-Nămoloasa-Galac vonal mentén. A németellenes román összeesküvők Iaşi kapuja fedőnevet viselő árulási tervének megfelelően azonban 1944. augusztus 20-án Iaşi-nál megnyitották a szovjet csapatok előtt a front egy részét, így az szovjet erők egycsapásra áttörték a moldovai német arcvonalat.

{loadposition otp}Ezt követően Moszkvát már jóformán semmi sem akadályozta meg abban, hogy a következőkben – a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Anglia által Jaltában eldöntött európai érdekszférákat érvényesítve – hatalma alá hajtsa Romániát.

A román kommunisták, hathatós szovjet segítséggel, hamarosan eltávolították a hatalomból a korábban velük szövetkezett politikai erőket, és Mihály királyt is lemondásra kényszerítették, majd 1947 december 30-án száműzték az országból.

Érdekes, hogy az 1947 novemberében Londonban tartózkodó román uralkodónak maga Winston Churchill tanácsolta, térjen vissza Romániába, mivel egy uralkodónak bátornak kell lennie. Mihály királyt Andrej Visinszkij szovjet külügyminiszter személyesen próbálta meg aztán rávenni a lemondásra, sőt, nyugdíjat is felkínált neki, amit Mexikóban vehetett volna át.

Dej halála

Mai napig is titok övezi a volt kommunista pártvezető, Gheorghe Gheorghiu-Dej halálának körülményeit. Hazai történészek feltevései szerint „zártkörű kommunista gyilkosság" áldozata lett. Konkrétan azt gyanítják, hogy a Moszkvából megrendelt és irányított politikai gyilkosság-sorozat vetett véget életének – ám egyelőre semmilyen bizonyíték nem került elő arra nézve, rajta volt-e a román kommunista vezért vagy sem a KGB feketelistáján.

Ennek ellenére, többen is vannak, akik azt állítják, hogy Gheorghiu-Dejt 1963-ban Moszkvában radioaktív anyagokkal besugározták. A titkosszolgálatok tevékenységét kutató történész, Cristian Troncotă szerint az mindenképpen gyanúra ad okot, hogy négy személyes testőre közül három is rákban halt meg. Troncotă határozottan álltja, hogy Dej halálát is voltaképpen rák okozta. Történészek arról is tudnak, hogy 1965 februárjában, alig egy hónappal halála előtt Ion Pacepának, a kommunista titkosszolgálatok fejének egy titkos találkozó alkalmával arról beszélt, hogy „megmérgezte a KGB".

Pacepa állítása szerint a román pártvezér halála előtt néhány nappal még jó erőben volt, egy héttel később azonban a rohamosan kifejlődő rák végzett vele.
A történtek nyomán később Ceauşescu nyugati sugárzásmérőket rendeltetett Pacepával.

A „forradalom"

Ma már nyílt titoknak számít nemcsak Romániában, de a nagyvilágban is, hogy az 1989. decemberi román fordulatra a titkosszolgálatok – egyes források szerint a CIA, a KGB a Mosszad és a magyar titkosszolgálatok – gondos előkészítése nyomán került sor, George Bush amerikai és Mihail Gorbacsov szovjet elnök máltai tárgyalásai nyomán, amelyek egyébként elindították a „dominó-sort" Kelet-Európában, Moszkva volt érdekszférájában, majd magában a Szovjetunióban is.

A konkrét részletek nagy részét még mindig homály fedi, felderítésükre a román mellett meg kellene nyitni egyebek között a német, az orosz, a francia, a magyar és az izraeli – mindenekelőtt titkosszolgálati – levéltárakat. Csak ily módon lehetne tisztázni például azt, hogy kik is voltak, és voltak-e egyáltalán minden testhelyzetből tüzelő terroristák, kik irányították az „elektronikus háborút".

Ám a valóság megismerésében is megakadályoznak – a nagyhatalmak, amelyeknek érdekük fűződik számos titok megőrzéséhez. A francia levéltárakban jelenleg még 1927. évi dokumentumok is hozzáférhetetlenek, és nehezen hihető, az is, hogy egyhamar megnyitnák a CIA, a Mosszad, Oroszország, Izrael leváltárait.