Romlott a hazai sajtó helyzete (INFOGRAFIKA)

A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró jogvédő szervezet által készített idei Globális Sajtószabadság Index mérései szerint tavaly Románia a 180 vizsgált ország közül 52. helyen volt, hét helyezéssel lennebb, mint 2013-ban. A 24,9-es pontszámmal éppen, hogy a kielégítő helyzetű országok közé került, hiszen a 25 pont fölött már az észlelhetően problémás országok közé került volna.

Magyarország még kevésbé lehet büszke. A 27,44 pontszámmal az említett rosszabb sorsú országok közt szerepel, a 65. helyen. Az MTI azt írja, a listát bemutató közlemény emlékeztetett arra, hogy a 2010-es kormányváltás óta Magyarország 42 helyet csúszott vissza. A Fidesz a jelentés szerint "továbbra is nyomást gyakorol azokra a médiumokra, amelyek nem állnak a hatalom politikai ellenőrzése alatt".

Az RSF a reklámadóval kapcsolatban kiemelte, hogy a törvény "nyilvánvaló célja a kormány által bevezetett korlátozó törvénykezési arzenál részeként, a kormánnyal szemben több alkalommal kritikusnak mutatkozó csatorna, az RTL Klub elhallgattatása volt".

A szervezet megállapítja, hogy a sajtószabadság helyzete jelentősen romlott világszerte 2014-ben, ami elsősorban a terrorszervezetek tevékenységének a következménye. "Különböző tényezők miatt általános hanyatlás történt az információs háborúk megjelenésével, amelyekben a nem állami csoportok a tájékoztatás zsarnokaiként viselkednek" - mondta Christophe Deloire, az RSF főtitkára az Iszlám Állam dzsihadista szervezetre és a Boko Haram nigériai terrorszervezetre utalva.

A legrosszabb helyzetben a kelet-afrikai Eritrea, Észak-Korea és Türkmenisztán van. Az alábbi ábrán az látható, melyek a legjobb eredmények, és mely országok mutatják fel azokat. Az állapotokat 87 kérdést tartalmazó kérdőívvel mérték fel, és mint írják, a sajtó minőségét nem tükrözik az eredmények.

Az alábbi ábrán az látható, hogyan alakult Románia értékelése. Megjegyzendő, hogy a 2011-es évre nincsenek adatok, és nem mindig 180 országot mértek fel, ez a szám 158 és 180 között ingadozik. Jól látható, hogy a legrosszabb eredményt 2004-ben és 2005-ben érte el az ország, akkor a hetvenedik helyezést sikerült elérni csak, a legjobb pedig a 2012-es és 2013-as év volt, a 42. hellyel.

"2014 a sajtószabadság jelentős visszaesésének az éve. A rangsorolt 180 ország kétharmada rosszabbul teljesített, mint az előző évben" - hangsúlyozta a jelentésben a szervezet.

Kapcsolódók

Kimaradt?