Székelyföldön nyújtanának védelmet a haris madárnak

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium az elfogadás előtt álló Nemzeti Vidékfejlesztési Programban többnyire a székelyföldi Hargita és Maros megyében jelölte ki azt a területet, amelyen a haris madár védelmére nyújt támogatást.

Amint a Hargita népe napilap hétfői számában közölte, a Hargita megye harmadrészét és Maros megye székelyföldhöz tartozó részét magába foglaló területen a gazdák hektáronkénti 244 eurós kompenzációs támogatást igényelhetnek, ám a kaszálóikon a haris védelmét szolgálva kell gazdálkodniuk. E védelem legfontosabb tényezője, hogy július végéig nem kaszálhatnak, és augusztustól is csak kézi eszközöket vehetnek igénybe a kaszáláshoz.

A minisztérium honlapján közölt térkép szerint a haris védelmére kijelölt terület a teljes gyergyói medencét, Felcsík jelentős részét, Székelykeresztúr környékét, valamint a Nyárád- és Kis-Küküllő mentét,  is magába foglalja. A tárca szintén a haris védelmére jelölte ki Szilágy megye északi részét. A Hargita népe szerint a haris-védelem az állattenyésztőket hozza nehéz helyzetbe, hiszen olyan időszakban engedi meg számukra a kaszálást, amikor már aligha takarítható be széna a kaszálókról.    

Támogatással jár

Tánczos Barna szenátor, a szenátus mezőgazdasági bizottságának a titkára az MTI-nek elmondta, ha a Nemzeti Vidékfejlesztési Program hatályba lép, a kijelölt területen csak a harisra vonatkozó különleges támogatást lehet igénybe venni. Hozzátette, az elmúlt ciklusban a székelyföldi gazdák a magas biológiai értékű gyepekre vonatkozó támogatást igényelhették, ami kisebb összegű volt, de kevesebb megkötéssel járt.

A politikus szerint a vidékfejlesztési terv közvitája lezajlott, de abban csupán a minisztériumhoz bejelentkezett szervezetek vehettek részt, ezért a gazdálkodóknak csak kis hányada értesülhetett eddig a tervezett változtatásokról. Tánczos Barna szerint a minisztérium a terv brüsszeli jóváhagyását várja, nem valószínű, hogy jelentős módosítást eszközöl a dokumentumon.

Nem örülnek a természetvédők

A szabályozást a marosvásárhelyi Milvus Csoport madártani és természetvédelmi egyesület sem tartja jónak. Papp Tamás, az egyesület szakértője az MTI-nek elmondta, a mezőgazdaságnak sem jó, és a környezetvédőknek sem jó, hogy bizonyos területeken csak harisvédelmi támogatást lehet igénybe venni. A támogatási rendszer akkor szolgálná igazán a haris védelmét, ha parcellákra lebontva állapítanák meg, hogy hol indokoltak az intézkedések, más parcellákban pedig más fajok védelmét támogatnák.

A minisztérium azonban nem akart bonyodalmakba bocsátkozni a terv kidolgozásakor. A környezetvédő ugyanakkor bizakodónak mutatkozott abban a tekintetben, hogy a kormány jelentős változtatásokat eszközöl a terven.      

Papp Tamás elmondta, a haris olyan vándormadár, amelyik Afrikában telel, és Európába visszatérve a nedves kaszálóréteket keresi fészkelésre. Világszinten veszélyeztetett fajként van nyilvántartva.

Kimaradt?