Tisztelt Ötvenhatosok, Tisztelt Ünneplő emlékezők!

Tisztelt egyházi és világi méltóságok,

Hölgyeim és Uraim!

A forradalom olyan történelmi pillanat, amikor napok alatt végbemegy az, amihez máskor évek, sőt évtizedek szükségesek. 1956 októberének hangulatát próbálva felidézni, illetve megérteni, hogy mit jelentett mindaz ami történt a Magyar nemzet, a világ számára, Mindszenty József bíboros szavaival élnék: “a világon páratlan szabadságharc volt, a fiatal nemzedékkel népünk élén, mely azért folyt, mert a nemzet szabadon akart dönteni arról, hogy miképpen éljen. Szabadon akart határozni sorsa, államának igazgatása, munkájának értékesítése felől”

Kedves kolozsváriak!

Az én generációm talán az első, mely már hivatalosan, az iskolapadban – a legérdeklődőbb, legfogékonyabb “suhanckor” éveiben - hallott, tanult 1956-ról. Én magam, gyermekként és fiatalként ismeretlen, borzongást keltő utalások, titokzatos egymásba villanó tekintetek, suttogó szavakban éltem meg - édesapám múltja révén - 1956 lélek-emelő és tudat-formáló közelségét.

A kommunista rendszer összeomlásával felszínre törő személyes vallomások, megnyíló levéltárak, szépirodalmi művek és történelmi munkák segítségével mára már szinte óráról órára visszaidézhetjük azoknak a napoknak történéseit, megérthetjük történelmi összefüggéseit. Mindannyiunk számára ismertek a korabeli fotókon, filmkockákon szembenéző fiatalok bizakodó, elszánt tekintete, a hatalmas géppuskát cipelő gyerekek, a lyukas zászlót lengető fiatalok képe, majd a későbbi, golyózáporban meggörnyedve hordágyat cipelő mentősök, a halottak, a szétlőtt épületek, a szovjet tankoszlopok, a kihalt fővárosi utcák fotói. A forradalom mámoros napjainak a "Forgószél" névre keresztelt, 17 hadosztállyal megindult szovjet hadművelet vetett véget november 4-től, melyet a forradalomban résztvevők és azzal rokonszenvezők példátlan megtorlása követett Magyarország határain belül és túl.

Bár a hatalmas túlerővel szemben lehetelenné vált győzelmük, az 1956-os magyar forradalom fiataljainak hősiessége mindenütt, máig tartó megbecsülést szerzett a magyar névnek, mely példát jelent a világnak, a történelemnek.

Talán ez is az oka annak, hogy az 1956-os forradalom valamennyi évfordulóját együtt ünnepli az egész magyarság és vele együtt a világ. Biztató és felemelő, hogy van egy olyan megemlékezésünk, amellyel mindenki azonosulni tud, nincsenek ellenvélemények és fenntartások. 1956 hőseinek mindenki tisztelettel adózik.

Aki ma 1956-ról gondolkodik, beszél, annak elsősorban saját értékrendjét kell mérlegelnie. Nem lehet forradalom hőseire emlékezni anélkül, hogy számot vessünk: mi történt 56 örökségével a rendszerváltást követő 22 évben Magyarországon, vagy ami számunkra sokkal fontosabb, itt Erdélyben. Tudunk-e együtt ünnepelni, '56 előtt feltétel nélkül tisztelegni, hisszük-e azt, hogy csak egyetlen 56-os forradalom van, még akkor is ha annak eseményeit mindenki másként élte át.

Talán külön története van a tüntető diákoknak és a hozzájuk csatlakozott népfelkelőknek, a fegyveres felkelőknek és a reformszocialistáknak, a kormányalakítóknak és a forradalmi bizottságoknak vagy a munkástanácsoknak.

Minden megközelítésen túl, azonban, kétségtelen, hogy a forradalom alapélménye a nemzeti egység volt, és a felszabadultság boldogsága. 1956. október végén az az érzés, hogy együtt van a nemzet, együtt van az ország, mindennél erősebb volt.

Október 23. nemzeti ünnep. Nemzeti ünnepet azonban nem lehet hatóságilag elrendelni. Nemzeti ünnep csak az lehet, amelyet a nemzet szívébe fogad, amely része a nemzet emlékezetének, amelynek eseményei immár változhatatlanul rögzültek egy mítosszá vált történetben, s így lettek részei a nemzet önazonosságának.

Tisztelt Ötvenhatosok!

A mai nap legnagyobb öröme számomra, hogy vendégül láthatjuk ma Önöket Kolozsváron, hogy elfogadták felkérésünket, és a kolozsvári magyar középiskolák diákjainak élő történelemórát tartottak az 1956-os forradalom erdélyi eseményeiről. Ki tudna Önöknél – az örökhagyóknál - hitelesebben beszélni a fiatal generációnak, arról, hogy hogyan emelték fel fejüket az emberek, hogyan talált magára a nemzet.

Önöket hallgatva számomra világossá válik, hogy 1956 október 23-ból attól less igazi nemzeti ünnep, hogy évről évre keressük azt az utat, mely visszavezetne '56 egységéhez és egyedüli voltához. Talán sikerül nekünk, de ha mégsem, bízzunk az eljövendő generációk bölcsességében, abban, akik valóban találkozni akarnak majd a történelemmel, hogy saját igényeik, eszméik, lelki szükségleteik mentén találjanak rá az ötvenhatos forradalomra.

"...azt mondtam neked, nincs fiatalságunk, s ami van, mintha semmi közünk nem lenne hozzá, mintha nem is a mi vérünk lenne... – írta Fekete Itván azokban  a napokban - és ahogy most kinézek az ablak sötét tükrén... elfutja a szemem a könny, és bocsánatot kérek ettől a fiatalságtól, akik ezen a héten nem magyar, de világtörténelmet írtak fiatal vérükkel... valóban nincs közünk Hozzájuk ... olyan mérhetetlen magasságban vannak felettünk... amire nincs szó, s amely előtt csak leborulhat minden latolgató értelem."

Nekem jut ma az a megtiszteltetés, hogy 56 év után Kolozsvár Magyar közössége nevében tisztelegjek az itt jelenlévő erdélyi 56-os forradalmárok előtt és mindazon társaik emléke előtt, akiknek hagyatéka a visszanyert szabadság, emberi méltóság mindent elsöprő élménye.

Köszönöm, hogy meghallgattak!

Horváth Anna