CSI

Helyszíneltek a csíkszeredai Sapientián

Vérnyomok, rúzsfolt, hajszálak alapján kellett egy bűnügy tettesét kideríteniük a Sapientia EMTE csíkszeredai campusának alagsorában a leendő szakembereknek. A cselekmény persze fiktív volt, és a harmadik alkalommal megrendezett CSI: Sapentia verseny keretében került sor a helyszínelésre.

Hat gimnazista csapat mérette meg magát a Sapientia EMTE csíkszeredai Műszaki és Társadalomtudományi Karának Biomérnöki tanszéke által szervezett CSI: Sapientia bűnügyi versenyen. A nagy népszerűségnek örvendő vetélkedőn Erdély minden szegletéből érkeztek középsikolás diákok, hogy bebizonyítsák, a Sapientia professzionálisan felszerelt laborjait felhasználva ők elemzik legjobban a „gyilkosság“ hátrahagyott nyomait. Mert bár a történet kitalált, a nyomok igaziak voltak: a megmérettetéshez az egyetem diákjai adtak vért, hajszálat, nyálmintát, hogy ezeket megvizsgálva derítsék ki a középsikolások a kitalált tettes személyét.

A verseny ötlete egy egyetemi brainstorming alkalmával született meg, a tanszék oktatói és doktoranduszai olyan vetélkedőt találtak ki, mely a televíziók filmkínálata, illetve nézettségi adatai alapján rendkívül sikeresnek ígérkezett.

A verseny célja, hogy a gimnazista diákok kipróbálják a tudományos vizsgálódás izgalmas és mindig változó világát, így kedvet kapva a továbbtanuláshoz, pontosabban a csíkszeredai campushoz. A vetélkedő előzetesen megrendezett első két fordulója elméleti ismeretekre alapult, és összesen hetvenöt négyfős csapat nevezett be Máramaros, Bihar, Hunyad, Fehér, Szatmár, Kolozs, Brassó, Maros, Kovászna és Hargita megyéből. A hétvégén megtartott harmadik fordulóban egy konstruált bűncselekményt kellett felgöngyölíteniük a leendő szakembereknek.

Az egy órás helyszínelést a gyanúsítottak kihallgatása követte, majd a diákok biológiai mintát vettek a gyanúsítottaktól DNS alapú vizsgálatokhoz. A bizonyítékok laboratóriumi szintű feldolgozása késő estig zajlott, amikor a helyszínen talált vérmintákból DNS-t izoláltak, majd ezeket hasonlították össze a gyanúsítottak véréből származó DNS-el. Ezzel párhuzamosan az ujjlenyomatok, bizonyítékok és a gyanúsítottak vallomásainak elemzése zajlott a történtek letisztázása érdekében.

A fiatalok vizsgálatait szakértőkből álló zsűri értékelte, amelynek tagjai dr. Tar Gyöngyi a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság vezetője, dr. Sinkó János törvényszéki orvosszakértő, dr. Ábrahám Beáta, a Sapientia EMTE professzora és Sata András-Albert XII. osztályos tanuló volt a székelyudvarhelyi Benedek Elek Pedagógiai Líceumból. Ugyanakkor Sinkó János törvényszéki orvosszakértő a vetélkedő megrendezésében is hatalmas segítséget nyújtott, ő írta meg többek között a nyomozáshoz elengedhetetlen „boncolási jegyzőkönyvet“.

A versenyen a legprofibbnak a Nagykárolyi Elméleti Líceum csapata, az InWest bizonyult. A Kiss Ildikó tanárnő vezetésével vizsgálódó Horvay Balázs, Vass Péter, Nonn Árpád és Beiland Arnold elemezte legpontosabban a helyszínen talált nyomokat.

Második helyezést értek el a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium tanulói, a harmadik legjobbnak járó díjat pedig a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum diákjai vitték el.

A vetélkedő egyik szervezője, dr. Mara Gyöngyvér, a Sapientia EMTE oktatója kiemelkedően sikeresnek  ítélte a rendezvényt, hiszen az első fordulóba rekordszámú csapat nevezett be. Ugyanakkor a csíkszeredai helyszínen megméretkező fiatalok rendkívüli tudásról és kitartásról adtak tanúbizonyságot.

„Reggeltől késő éjszakába nyúlóan, kitartóan dolgoztak a diákok a laboratóriumokban, még az sem szegte kedvüket, hogy többször meg kellett ismételjenek bizonyos vizsgálatokat. Reméljük, hogy campusunk jó hangulata és profi laborjai meghozták a középiskolások a kedvét a csíkszeredai egyetemhez“ – hangsúlyozta a Maszolnak Mara Gyöngyvér.

Kimaradt?