Szemtől szemben: Klaus Johannis és Victor Ponta

A Realitatea TV stúdiójában tartotta első nyilvános vitáját a második forduló előtt versenyben maradt két államfőjelölt, Victor Ponta és Klaus Johannis. A moderátor Bogdan Rareș újságíró volt. Percről perce tudósítottunk.

21.50. A vita véget ért. A két jelölt a moderátor szerint a B1TV-ben és az Antena3 hírtelevízióban is nyilvános vitát folytat ezen a héten. Bogdan Rareș váratlanul bejelentette, hogy Victor Ponta a stúdióban marad, a miniszterelnök ugyanis egy következő műsor meghívottja. Johannis szinte szóhoz sem jutott a meglepetéstől.

K. J.: Utolsó üzenet a választókhoz: Szavazzanak a változásra!

21.45: Ponta kérdése Johannishoz: nincs lelkifurdalása az USL felbomlása miatt?

K. J.: Az USL azért bomlott fel, mert a szociáldemokraták teljhatalmat akartak.

21.39: A moderátor kérdése: mit terveznek a jelöltek a külpolitika terén?

K. J.: Nem kell újradefiniálni szerinte a román külpolitikát, meg kell tartani a jelenlegi irányt, "nincs szükség Bukarest-Peking tengelyre".

V. P.: "Nagyobb szerepet kell vállalnunk a régióban, elsősorban Moldova Köztársaság integrációjában. Jó viszonyt kell kialakítanunk Szerbiával is, amely szintén az európai integráció útjára lépett" - magyarázza. A Kínával való szorosabb együttműködés szerinte Románia energetikai függetlenedését szolgálja.

21.33: Egy újságíró emlékezteti Pontát, hogy az IMF kedden figyelmeztetett: a komány a felelőtlen költekezéssel veszélyezteti a makrogazdasági stabilitást. Kérdése a jelöltekhez: mennyire helytálló az IMF aggodalma?

V. P.: "Nem helytálló, az IMF dicsérte a kormány gazdaságpolitikáját" - fogalmaz a miniszterelnök. Az újságíró válaszul szó szerint idézi az IMF közleményét. Ebből kiolvasható az aggodalom.

K. J.: Nem meglepő szerinte az IMF aggodalma. "Az országban nagyon rosszul mennek a dolgok, technikai recesszió van, nincs költségvetés" - fejtegeti. 

21.25: Újságírói kérdés a jelöltekhez: mit terveznek az adópolitika terén?

K. J.: Katasztrófának nevezi a Ponta-kormány adópolitikáját. Adócsökkentést, a TVA csökkentését ígéri. Emlékeztet arra, hogy hatalmas az adócsalás Romániában, ezért is kellene csökkenteni a TVA-t. Az adóbehajtás hatékonyságának növelését is ígéri. Emlékeztet arra, hogy a román gazdaság technikai recesszióba van.

V. P.: Szerinte ezek csak szólamok. "Én számokat mondok" - fogalmaz. Sorolja: a kölségvetési hiány a GDP 2 százalék alatt lesz idén, jövőre pedig 1,4 százalék alatti. Nem lesz adóelemelés. 

20.12: A moderátor kérdése Johannishoz: igaz, hogy csökkenti a nyugdíjakat, ha államfő lesz?

K. J.: "Ponta úr, miért hazudta azt, hogy én csökkenteni készülök a nyugdíjakat?" - fordult ellenjelöltjéhez.

V. P.: "Azért mondtam ezt, mert az ön kollégái egyszer már csökkentették a nyugdíjakat" – utalt a Boc-kormány intézkedésére, amit egyébként az alkotmánybíróság elmeszelt.

K. J: Emlékezteti a nézőket az alkotmánybíróság döntésére. Emlékezteti a nyugdíjasokat arra, hogy a Ponta-kormány által beharangozott nyugdíjemelés nem ajándék, a nyugdíjak inflációhoz történő igazítását törvény írja alá. Hangsúlyozza, hogy nem áll szándékában csökkenteni a nyugdíjakat, és megismétli: alantasnak tartja Pontának ezeket a vádjait.

V. P.: Szerinte a jobboldali kormányok még az inflációhoz sem igazították soha a nyugdíjakat. Azt kérdezi ellenjelöltjétől: törölné-e a Ponta-kormány intézkedéseit a különböző juttatások növeléséről? 

K. J.: Az államfőnek nem tartozik a hatáskörébe a törvények hatályon kívül helyezése.

Ismét elfajul a vita, vagy legalábbis eltér a tárgytól. Szóba körül Johannis anyósának a nyugdíja, illetve a Ponta felesége elleni támadások. A szász politikus bocsánatkérésre szólítja fel ellenjelöltjét az alantas támadások miatt: például azért, mert gyermekkereskedelemmel is megvádolták. Johannis egyúttal nyilvánosan is bocsánatot kér a kampányban eddig elhangzott keményebb kijelentései miatt.

21.11: A moderátor kérdése Johannishoz: államfőként együtt tudna működni Victor Ponta miniszterelnökkel?

K. J.: Egyértelműen.

21.03: Újságírói kérdés a jelöltekhez: törölné a honatyák mentelmi jogát? Hogyan győzi meg erről a parlamentet?

V. P.: "Igen, de ez csak alkotmányódosítással lehetséges." Emlékeztet arra, hogy a mentelmi jog a honatyák esetében csak a letartóztatásra vonatkozik. Biztosítja a közvéleményt, hogy az "európai gyakorlatnak megfelelően" rendezné a mentelmi jog kérdését. Azzal a kéréssel fordul az ellenjelöltjéhez, hogy szólítsa fel lemondásra a korrupcióval gyanúsított liberális politikusokat.

K. J.: A jobboldal honatyái "teljes meggyőződéssel" megszavaznák szerinte a mentelmi jogot. Közli, hogy államfőként mindent megtesz annak érdekében, hogy a politika ne avatkozzon bele az igazságszolgáltatásba.

21.00: Folytatódik a vita a korrupció témakörében.

K. J.:  Felsorolja azokat a szociáldemokrata megyei tanácsenököket, akik ellen bűnvádi eljárás indult az évek során.

Reklámszünet. Victor Ponta eddig a magabiztosab, igaz, néha a magabiztossága inkább pimaszságént, pofátlanságként hat. Gyakran félbeszakítja Johannist, ki is hozta a sodrából a szász politikust.

20.40: A moderátor kérdése a jelöltekhez: ha államfő lesz, hogyan fogja biztosítani a korrupcióellenes intézmények zavartalan működését?

Kezd elfajulni a vita, mert Ponta megszakítja Johannist, utóbbi pedig emelt hangon kéri ezt számon tőle. Kemény szavak hangzanak el. "Ponta úr, mégis hol képzeli magát, az irodájában?" – kérdezi ellenjelöltjétől. Kétségtelen, hogy Ponta sokkal többet beszél Johannisnál.

K. J: "Államfőként őrködni fogok az igazságszolgáltatás függetlensége és a jogállamiság fölött. Támogatni fogom, hogy a korrupcióellenes ügyészség folytassa a politikai osztály megtisztását a korrupciótól" – jelenti ki. Közli azt is, hogy államfőként nem tart igényt a mentelmi jogra, és kérni fogja e jog eltörlését. Elfogadhatatlannak tartja, hogy a parlament sok esetben megakadályozza a korrupcióval gyanúsított honatyák elleni bűnvádi eljárás elkezdését.

V. P.: "Folytatni fogom államfőként is, amit kormányfőként tettem ebben az irányban" - jelenti ki. Felsorolja azokat a liberális politikusokat, akiket korrupcióval vagy összeférhetetlenséggel gyanúsítanak, és akik ellen szintén nem engedélyezte a bűnvádi eljárás elkezdését a parlament.

K. J: "A Szociáldemokrata Párt akadályozta meg a liberális honatyák elleni bűnvádi eljárás megkezdését".

20.36: Újságíró kérdése Pontához: mi a véleménye a levélben történő szavazásról?

V. P: "Támogatom, hogy 2016-ból bevezesük a levélben történő és az elektronikus szavazást. Addig teremtődnek meg e szavazási módszerek biztonságos alkalmazásának feltételei."

20.35: Újságíró kérdése Johannishoz: igaz, hogy nem volt soha Chișinăuban Cernăuțiban?

K. J.: "Igaz, de egyik város sem található Románia területén. Ettől még az összes román államfője leszek."

20.33: A moderátor kérdése: miért nem menesztette már hétfőn, az első fordulót követően a külügyminisztert?

V. P: "Mert nem a külügyminiszter felel a külföldi romániaiak szavazásáért."

20.25: Johannis kérdése Pontához: milyen pénzből kereste fel a miniszterelnök az Olaszországban és Spanyolországban élő román közösségeket?

V. P.: "A Szociáldemokrata Párt fizette az utamat".

K. J.: "Potyára kampányolt külföldön, mert pocsékul szervezték meg a külföldi szavazást".

20.20: Újságírói kérdés: miért hoztak sürgősségi kormányrendeletet a külföldi szavazókörzetek számának növeléséről?

V. P: A Velencei Bizottság ajánlásai szerint két választási forduló között nem szabad a törvényeket módosítani.

20.07: Az első kérdés Victor Pontához a moderátor részéről: szavazhatnak-a akadálytalanul a külföldön élő romániaiak vasárnap?

V. P.: Kitérő válasszal kezdi. Szerinte Romániának békére van szüksége. Biztosítja a közvéleményt, hogy minden lehetőség adott a külföldi szavazás zavartalan lebonyolításához, a kormány további pénzeket utalt ki erre, növelték a személyzetet a szavazókörzetekben. Ponta szerint elképzelhető a szavazókörzetek számának növelése, de ez a Központi Választási Iroda döntése lesz.

K. J.: Méltatlankodik, hogy nem ismertették a hírtelevíziósok a jelöltekkel a vita formátumát, témaköreit. Beszámolója szerint az első fordulójában felhívta telefonon egy Münchenben élő román barátja, és arra panaszkodott, hogy ezer személy nem tudta leadni a szavazatát. "Ponta úr, minősíthetetlen módon szervezték meg a külföldi szavazást" – fordult az ellenjelöltjéhez. Hozzátette, a miniszterelnöknek kellett volna lemondania, nem a külügyminiszternek.

V. P.: Elmagyarázza, hogy azért volt szükség a külföldi szavazás szigorítására, mert a jelenlegi államfő a külföldi szavazatok elcsalásával nyerte meg a 2009-es elnökválasztást.

20.05: A jelöltek több témakörben vitáznak egymással, utána a stúdióban jelen lévő újságírók kérdéseket tehetnek fel – ismertette a forgatókönyvet a moderátor.

Cikkünk frissül

Kimaradt?