Lövészárok-politika lett az autonómiaképviseletből

Az RMDSZ háromszéki politikusai számára a legfontosabb, hogy minden fórumon az autonómiát képviseljék, a lényeg az, hogy bárkinek Kézdikőváron, Bukarestben vagy Brüsszelben is ugyanazt mondják – nyilatkozta Tamás Sándor. A Kovászna megyei tanács vezetője, a háromszéki RMDSZ elnöke szerint azok, akik most bűnszövetkezetet, árulást kiáltanak elvesztették arányérzéküket.

A politikus arra reagált, hogy a Krónika szerint nem amerikai, hanem Bukarestben bejegyzett civil szervezet közvetítésével zajlott Brassópojánán az a több napos kerekasztal beszélgetés, amelyen az RMDSZ és a román parlamenti pártok képviselői a Székelyföld jövőjéről tanácskoztak.

A lap szerint a Friends of Project on Ethnic Relations (FPER) egyesületet májusban jegyezték be Bukarest egyik kerületi bíróságán, és annak hátterében az a Viorel Hrebenciuc szociáldemokrata politikus áll, akit korrupció gyanújával éppen kedden vettek őrizetbe az ügyészek. „A FPER nem amerikai, hanem román szervezet, amely csak azt a látszatot próbálja kelteni, hogy az Egyesült Államok közvetít a két fél között” - idézte a lap Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökét.

„Egyesek számára savanyú a szőlő”

Tamás Sándor emlékeztetett, hogy a brassópojánai román-magyar tárgyalások első hírére egyesek még azért panaszkodtak, hogy őket miért nem hívták meg az eseményre. Kijelentette: a meghívottak személye nem rajtuk múlott, és úgy értékeli, a mostani támadások annak tulajdoníthatóak, hogy egyesek számára „savanyú a szőlő”.

A politikus elmondta: az elmúlt időszakban több amerikai, belga, francia és más országok diplomatái, illetve mérvadó nemzetközi kiadványok képviselői keresték fel a háromszéki magyar elöljárókat és a székelyföldi autonómia törekvések iránt érdeklődtek. Hozzátette: Izsák Balázs azt gondolja, kizárólagos joga van az autonómiáról, a székely zászlóról tárgyalni, holott az a jó, ha minél többen képviselik az ügyet.

A háromszéki tanácselnök szerint Izsák Balázs átlépett a pártsemleges oldalról a pártpolitikába. Ezt is bizonyítja, hogy a napokban kirúgták Bíró Zsoltot, az MPP elnökét az SZNT-ből, mert nem az ő szájuk íze szerint képviselte az autonómia ügyét. „Háromszéken arra törekszünk, hogy a nemzetpolitikát segítsük elő, ezért mindenki mellé odaállunk, aki Székelyföld ügyét előre viszi” – mondta Tamás Sándor.

„Nem állt módunkban ellenőrizni”

Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, az RMDSZ helyi elnöke kifejtette: nem tartották titokban, hogy részt vettek a tárgyalásokon és azt se, hogy miről tárgyaltak. Rámutatott: őket Allen Kassof (szerk. megj: a Project Of Ethnic Relations szervezet volt elnöke) hívta meg a beszélgetésekre, és elmondta, hogy közvetíteni akar a magyarok és románok között. A polgármester szerint nem volt hiba részt venni a brassópojánai találkozókon, azt viszont nem áll módjukba leellenőrizni, hogy ki áll a tárgyalásokat szervezők mögött: "az amerikai titkosszolgálatok, a NATO vagy amerikai külügy".

Az biztos: a tárgyalás szervezői képesek voltak arra, hogy egy asztal mellé ültessék a román politikai elit képviselőit a bukaresti sajtó mérvadó véleményformálóit és a székelyföldi politikusokat – szögezte le. A sepsiszentgyörgyi elöljáró rámutatott: tíz éve politizál, ezért rajta senki nem kérheti számon Neptunt, de a tíz év alatt tudomása szerint ilyen szintű román magyar találkozó nem volt román és magyar politikusok között.

A háromszéki politikusok ezeken a találkozókon markánsan képviselték a székelyföldi autonómia ügyét. Antal Árpád szerint most, hogy leárulózták őket, az a kérdés hogy februárban elmenjenek-e az újabb találkozóra, vagy beszéljék meg az amerikaiak és a románok, hogy mit kell kezdeni az itt élő magyarokkal?

„Újra kell gondolni az SZNT szerepét”

Antal Árpád kifejtette: mindig üdvözölték, amikor az SZNT nemzetközi kapcsolatokat épített, nem bagatellizálták azokat. Szerinte a brassópojánai román-magyar tárgyalásokat és az azon részt vevő magyar politikusokat érintő támadások kártékonyak, egyesek megpróbálják kiásni azokat a lövészárkokat, amiket Háromszéken megpróbáltak betemetni.

Emlékeztetett, hogy az RMDSZ most sem sajátította ki kampány célokra a Székelyek Nagy Menetelését, és a rendezvény idején se vittek magukkal pártjelképeket. Izsák Balázs pedig ma is az RMDSZ-es önkormányzati képviselőkkel lépked előre, olyan körülmények között, hogy a jogi felelősség a szövetség polgármestereit és helyi tanácsosait terheli az autonómiahatározatokért és a kitűzött székely zászlókért.

Antal Árpád szerint eddig értelmes munkamegosztás volt, de azzal, hogy Izsák Balázs felmegy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) pódiumaira, elkötelezte magát egy politikai szervezet mellett, ezért újra kellene gondolni az SZNT szerepét. Kifejtette: ők soha nem kérték az SZNT-től, hogy legyen az RMDSZ mozdonya vagy utánfutója, hanem éppen azt, hogy legyen pártsemleges.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?