Zokogott a nagyváradi lány az X-Faktor színfalai mögött

A mentorok, élükön Tóth Gabival, keményen leszólták az X-Faktor tini versenyzőjét, Tóth Andit, mondván, hogy a szombat esti versenyen a nagyváradi lány túl kihívóan öltözött fel – írja a Blikk.

„A cipőm, a ruhám és a hajam sem tetszett nekik, Gabi mondta is, hogy akinek nincs színpadi rutinja, azt meg tudja zavarni egy tűsarkú a lépcsőn. Nem is értem, hiszen három éve ilyen cipőt hordok. Szerintem nem voltam kihívó, nem mutattam meg semmit” – mondta a lapnak az énekesnő, akit megviselt a kritika.

A versenyző a színfalak mögött zokogásban tört ki.  „Nagyon a szívemre vettem, és sírtam. Ennek ellenére senki kedvéért nem változom meg, és nem veszek vissza” – tette hozzá Andi, aki szombaton klasszikus szűk, fekete miniruhában és magas sarkúban állt a színpadra.

Vetette ezt többek között a szemére az a Tóth Gabi, aki ugyancsak testhezálló ruhákat öltött, blúza elöl nagyon is mélyen dekoltáltra sikeredett, hátul nem is létezett, a tűzpiros pedig, ami a nadrágján, a tűsarkúján, körmén, száján virított, köztudottan a csábítás színe.

Kapcsolódók

Kimaradt?