Továbbjutottak az X-Faktorban az erdélyiek favoritjai

Gond nélkül került be a legjobb tizenegy közé az X-Faktor szombat esti adásában a nagyváradi Tóth Andrea és a négyfalui Jakab-Péter Izabella. A versenyzők ezúttal szerelmes dalokat adtak elő az RTL Klub tehetségkutató műsorában.

A zene.hu emlékeztetett, hogy Tóth Andi mindössze 15 éves, de cseppet sincs zavarban a színpadon, ott él igazán. Ezt elsősorban rockos, pörgős dalokkal bizonyította idáig. Most viszont líraibb oldalát kell megmutatnia, hiszen az est témája a szerelem volt. A nagyváradi lány a produkciójáért ezúttal bírálatokat is kapott a mentoroktól. 

A fotelban éneklés nem is tett jót a színpadot szétrobbantani szerető versenyzőnek, sem az energiáival, sem a hangjával nem tudott mit kezdeni. Alföldi Róbert szerint Andi megpróbált „felnőtteskedni”, ami azért baj, mert „a lényeget fedi el”, miközben Andi „zseni”. Tóth Gabi is ugyanezt érezte, és sajnálta, hogy ez most így sikerült. Tóth Andi fellépése itt tekinthető meg.

Szikora Róbert a mezőny egyik „legangyalibb figurájának” nevezte fellépése előtt Jakab-Péter Izabellát, aki azt ígérte, most egy kis ördög is kibújik belle. A versenyzőnek legutóbb párbajoznia kellett, ám ez vasárnap este nem rontott a magabiztosságán.

Little G szerint jó volt látni, hogy Izabella élvezte, amit csinál, és Alföldi Róbert is azt mondta: „ez a jó irány”. Tóth Gabi hozzátette: „jó, hogy valaki ki mer lépni a komfortzónájából”. Jakab-Péter Izabella produkciója itt tekinthető meg.

banner_8pTgRJfW_valasztasi hirdetes maszol.jpg
banner_tKxab5t4_970x250 px.png
banner_HD7Jym8I_728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?