Ritka csillagászati esemény lesz hétvégén

A Mars körül keringő összes űreszköz, két működőképes Mars-járó, de még a Hubble-, a Swift- és a Spitzér-űrtávcsövek is azt az objektumot figyelik, amely október 19-én 139 500 kilométerre közelíti meg a vörös bolygót. A Siding Spring (C/2013 A1) nevű üstökös csillagászati léptékkel kis távolságra – körülbelül harmada a Föld-Hold távolságnak – halad el a Mars mellett – írja az Origo a NASA cikkére hivatkozva. 

A csillagászok számítása szerint a becsapódást biztosan megússza a Mars, de az üstökös rendkívül szoros közelsége így is hatással lesz rá, mert az egész bolygó belekerül az üstökös csóvájába. A gázból és porból álló csóva kölcsönhatásba lép majd a Mars légkörével.

Ezt a csóva-légkör interakciót figyelik majd a marsi űreszközök műszerei. Ilyen lehetőség körülbelül egymillió évente adódik a csillagászok becslései szerint.

Ha a Siding Spring becsapódna, körülbelül 35 millió tonna TNT-egyenértéknek megfelelő energia szabadulna fel, és az esemény alaposan átformálná a Mars légkörét, sőt részben a felszínét is. Összehasonlításképpen: a Földön 65 millió éve becsapódott test – amely az élet 90 százalékát, közte a dinoszauruszokat is, eltörölte – 100 millió tonna TNT-egyenértékű robbanást produkált.

A Siding Spring azért is különleges, mert először jár a Nap közelében, így elvileg érintetlen formában őrzi azt az ősanyagot, amelyből a Naprendszer bolygói, így a Föld is kialakultak 4,6 milliárd éve.

 

Kimaradt?