Mennyi pénz van az államfőjelöltek zsebében?

Mekkora a vagyona az államfői tisztségért vetélkedő fontosabb jetölteknek? Hány hektár földdel, hány házzal, mennyi gépkocsival, ékszerrel rendelkeznek vagyonbevallásuk szerint? Mennyit titkolnak el vagyonbevallásukban? Egy bukaresti napilap érdekes kimutatást készített minderről.

Ház, föld, ékszer, pénz…

A 14 államfőjelölt közül a legtöbb szavazatra esélyes négy politikus közül Victor Ponta vagyonbevallásában három lakásról valamint egy házról beszél – a lakások közül kettő akkor ment át tulajdonába, amikor felszámolta ügyvédi irodáját. Vagyonbevallása szerint két autója van: egy Citroen gépkocsit 2012-ben lízingre vásárolt, Fiatját pedig 2010-ben vásárolta meg – utóbbi úgyszintén ügyvédi irodájából származik.

Victor Ponta 1371 négyzetméteres földterülettel rendelkezik a Gorj megyei Baia de Fier községben. Bankszámláján összesen 56 678 euró található. A román állam alkalmazottjaként tavaly 74 208 lejt keresett, vagyis havi 6184 lejes fizetést kapott.

Miután a sajtó már bőségesen megszellőztette, Klaus Iohannisnak be kellett ismernie vagyonbevallásában mind a hat ingatlanját: közülük 3 lakás, 3 pedig ház. Mind a hat ingatlant feleségével közösen vásárolta, 1992 és 2007 között. Nincsenek telkei, földjei, autóval sem rendelkezik, és nincsenek ékszerek, értéktárgyak, műalkotások a család tulajdonában. Klaus Iohannis bankszámláján 13 500 euró, 9000 dollár és 91 ezer lej található, amelyet havi 3650 lejes fizetéséből kuporgatott össze. Igaz, a házbérekből tavaly 228 ezer lejt kapott.

Elena Udrea állítása szerint 170 négyzetméteres lakás tulajdonosa – igaz, ehhez hozzájárul még egy irodaház egynegyed része is. Ingóságai között szerepel még a férjétől, Dorin Cocoştol való válás során őt megillető három telekrész is, ezek együttes területe megközelíti az egy hektárt. Elena Udreát vonzza a föld: további több tucat hektárnyi szántóterületet vásárolt meg Călăraşi megyében, amelyeket több haszonbérlő cég művel meg.

Elena Udrea ékszereinek értéke eléri a 100 ezer eurót, egy Fiat 500-as és egy Mercedes gépkocsi van a tulajdonában. Bankszámláin 57 ezer euró és több mint 240 ezer lej szerepel. Elena Udrea tavaly képviselőként 59 ezer lejt keresett.

Monica Macovei mindehhez képest már-már szegénynek bizonyul. Igaz, Bukarestben 3 lakással rendelkezik, ám ezek területe 30 és 66 négyzetméter között változik. Emellett van egy ugyancsak kicsiny – 42,5 négyzetméteres – nyaralója a Konstanca megyei Limanu községben – igaz, ehhez 2 hektáros földterület is tartozik.

Van ugyan egy 202 négyzetméteres háza is Corbeancán, de azt bérbe adta – ez tavaly 30 500 lejt hozott számára. Monica Macovei egy Suzuki Wagon típusú gépkocsit vezet, bankbetétjein 22 800 lej, 30 ezer euró, 1200 fontsterling szerepel. Jelzálogkölcsönként tartozik viszont 40 ezer euróval.

Dan Diaconescu és Victor Ponta csúsztatása

Egy bukaresti napilap viszont feltérképezte a jelöltek tulajdonképpeni vagyonát, és rangsort készített a különféle értéktárgyak alapján. Ami a lakásokat, házakat illeti, itt Dan Diaconescu vezet: összesen 7 kereskedelmi egység tulajdonosa, ezek összterülete csaknem 7000 négyzetméter.

A második hely Victor Ponta miniszterelnöké: vagyonbevallásával ellentétben 854 négyzetmétert kitevő hét házzal rendelkezik: 4 lakással, 1 házzal és két nyaralóval.

Klaus Iohannis nyilatkozatának megfelelően valóban három lakást és három házat mondhat magáénak, 1020 négyzetméterrel. A lakások, házak összeterületét illetően a dobogóról nem egészen 100 négyzetméterrel lecsúszott Călin Popescu Tăriceanu, aki 4 lakással és egy nyaralóval rendelkezik.

Őt követi Monica Macovei, 3 lakása, egy háza és egy nyaralója csaknem 400 négyzetmétert tesz ki. William Brânza házai és lakásai számát tekintve ugyan csak a hatodik helyet foglalja el, ám egy lakása és 4 kereskedelmi területének nagysága megközelíti az 1300 négyzetmétert, így voltaképpen Dan Diaconescu után következne a lakterületeket illetően a rangsorban.

Őt követi Szilágyi Zsolt, egy lakással, két házzal és egy nyaralóval, Constantin Rotaru 3 lakással, egy házzal, Kelemen Hunor három lakással rendelkezik, a tizedik helyen pedig Elena Udrea áll egy lakással, egy házzal – igaz, ezek összesen 804 négyzetmétert tesznek ki.

A házak, lakások tekintetében a vagyonbevallások esetében Victor Ponta mellett Dan Diaconescu is jócskán csúsztatott. Tavaly ugyanis csaknem 2 millió euró értékben adott el lakásokat – ez az összeg azonban nem jelenik meg sem vásárlásaiban, sem bankbetéteiben – ami azt jelenti, hogy a szalmazsákja alatt tartogat 2 millió eurót.

Érdekes módon az Országos Feddhetetlenségi ügynökséget nem érdekelte sem Victor Ponta sem Dan Diaconescu helyzete.

Udrea, a földbirtokos

Ami a földbirtokokat illeti, itt magasan Elena Udrea vezeti a listát 21 mezőgazdasági területtel és hat telekkel, amelyek 431 569 négyzetmétert tesznek ki. A „dobogó” második helyére Gheorghe Funar került 1 szántófölddel, 2 erdőrésszel és egy telekkel, csaknem 70 ezer négyzetméterrel, őt pedig Teodor Melescanu követi egy mezőgazdasági területtel és egy erdőrésszel, 50 800 négyzetméterrel. Monica Macovei földterületei meghaladják a 35 ezer négyzetmétert, ő egy mezőgazdasági területtel és öt telekkel rendelkezik, Victor Ponta pedig az 5. helyre került egy erdőrésszel és két telekkel, alig több mint 12 ezer négyzetméterrel.

Klaus Iohannis, Corneliu Vadim Tudor és Mircea Amariţei nem rendelkezik földdel, William Brânza pedig 2 telekkel rendelkezik, de ezzel már nem kapott helyet a tízes rangsorban.

A gépkocsi, esetében természetesen az autók nagy szerelmese, Călin Popescu Tăriceanu áll az élen 6 gépkocsival. Közülük 4 „antiknak” számít, a legrégebbi autója egy 1955-ben gyártott Citroen. Emellett van egy 1996-ban gyártott Triumpf motorkerékpárja is.

A „segédpilóta”, Victor Ponta a második helyre szorult 3 autóval, őt pedig 2-2 autóval Elena Udrea és Szilágyi Zsolt követi, a nyolcas rangsorban pedig, egy-egy autóval Kelemen Hunor, Monica Macovei, Teodor Meleşcanu és Corneliu Vadim Tudor következik. A rangsor csak azért sikerült nyolcasra, mert hat államfő-jelöltnek egyáltalán nincs gépkocsija.

Dan Diaconescu: 400 ezer eurós ékszer- és műkincsgyűjtemény

Az ékszerek, nemesfémek, műtárgyak ranglistáján csupán 5 államfőjelölt neve szerepel. Érdekes módon Elena Udreát messze lekörözi Dan Diaconescu, aki 400 ezer euró értékű ékszerrel, műtárggyal rendelkezik, ezzel kereken 300 ezer euróval előzi meg a második helyre került Elena Udreát. A dobogó legalsó fokára került Calin Popescu Tăriceanu 60 ezer euróval, megelőzve a 14 500 eurós Teodor Meleşcanut – aki az összeget kizárólag óragyűjteményére költötte –, illetve a 6000 eurós Kelemen Hunort, aki kortárs festők képeibe ruházott be.

Corneliu Vadim Tudor azért nem szerepel a listán, mivel értéktárgyainak és autogram-gyűjteményének értékét „felbecsülhetetlennek” nyilvánította, a többi nyolc jelöltnek pedig nincsenek ékszerei, nemesfémei vagy műtárgyai.

Kimaradt?