1. A negyedik hatalmi ág

Jelen tanulmány célja, hogy egy elméleti áttekintést adjon a kisebbségek médiareprezentációjával kapcsolatos aktuális kérdésekről, megoldandó problémákról, a társadalmak előtt álló kihívásokról. A dolgozat a tömegmédia azon szerepére koncentrál, miszerint a negyedik hatalmi ágnak kiemelkedő szerepe van a többségi és kisebbségi csoportok közötti konfliktusok megoldásában illetve azok elmélyítésében.[1] Amellett, hogy bemutatok néhány tartalomelemzéssel készült, nemzeti kisebbségek médiareprezentációjával foglalkozó kutatási eredményt, a nem kisebbségi újságírók és szerkesztők által uralt hírgyártási folyamat jelentőségére is fel kívánom hívni a figyelmet, ezzel a nemzetiségi kisebbségi csoportoknak indított újságírói képzéseket szorgalmazva.

2. A média szerepe a véleményformálásban

A kisebbségi csoportok médiareprezentációját vizsgáló első felmérések az 1950-es években készültek, közvetlenül média-vizsgálatokhoz kapcsolódva.[2] Arra keresték a választ, hogy a kisebbségekkel kapcsolatban milyen tartalmak jelennek meg és azok milyen gyakorisággal fordulnak elő a médiában. Ez a média azon hatalmát jelenti, amely hatalommal élve újfajta valóságot és tudást alakít ki úgy, hogy önkényesen szelektál a valóság elemeiből.[3] Ehhez szorosan kapcsolódik az agenda setting[4] jelensége, amely során a közönség világról alkotott képét jelentősen befolyásolja az, hogy mi jelenik meg a médiában. A média-üzenet tehát hozzájárul a sztereotípiák gyengítéséhez illetve erősítéséhez.

A sztereotipizálás lényege pedig nem más, minthogy biztosítsák a domináns csoportok társadalom feletti hegemóniáját, hogy leegyszerűsítsék, természetessé tegyék a konfliktusokat, ami pedig végső soron azt eredményezi, hogy ellentétpárokban gondolkodnak az emberek.[5] Az ellentétpároknak pedig igen nagy jelentőséget tulajdonít a kritikai kultúrakutatás. Stuart Hall (1997) a másság ábrázolásának történeti változásait vizsgálta a nyelvészet tudományát hívta segítségül ennek bizonyítására. Saussure elmélete szerint például a fekete önmagában nem jelent semmit, csakis a fehérrel való relációjában nyeri el értelmét. Ezt támasztja alá Bahtyin is: tehát a jelentést csakis a másikkal való kapcsolat során tudjuk létrehozni, ezért van szükség a másságra.[6] Ha antropológiai szempontból vizsgáljuk a kérdést, azt állíthatjuk, hogy az ellentétpárok a koherens világkép kialakításában játszanak fontos szerepet. Egy közösség identitása is csak akkor stabil, hogyha annak alkotóelemei jól körülhatárolhatóak. Például az out-group (külső csoport), ami negatív jellemzőkkel bír, fenyegetést jelent az in-group (saját csoport) számára, amely magát az összes jelentős tulajdonságban feljebbvalónak tekinti.[7] Ez azért alakul ki, mert az in-group kohéziója az out-group megjelölésével erősíthető. Az idegen, a külföldi, a betolakodó elutasítása a stabilitás és a szimbolikus határok fenntartásához szükséges.[8] Éppen ezért élesedik ki az ellentét a többségi és kisebbségi csoportok között válságok idején.[9]

A következőkben felsorakoztatunk néhány példát a kisebbségi témájú híradások tartalmát illetően és a hírgyártás területével fogunk foglalkozni, azaz, feltárjuk mi az oka annak, hogy a kutatások szerint a kisebbségi csoportok alulreprezentáltak a médiában, illetve ha megjelenítik őket, az előítéletes, sztereotip gondolkodást erősítik a társadalomban.

3. Az Európai Unióban tapasztalható etnikai elvű diszkriminációról

A 2012-ben készült, a diszkriminációval foglalkozó Eurobarométer[10] felmérés alapján az etnikai elvű megkülönböztetés tapasztalható a legszélesebb körben az EU-ban. Bár a 2009-es, ugyanilyen tárgyú felmérésekhez képest jelentős javulás tapasztalható, az EU polgárok 56%-a gondolja úgy, hogy a leggyakrabban etnikai származásuk miatt kerülnek hátrányos helyzetbe az emberek.

A következő ábrán bemutatjuk, hogyan oszlik meg az EU 27 lakosainak véleménye országonként abban a kérdésben, hogy mennyire jellemző az etnikai származás alapján tapasztalható diszkrimináció az országban.

Az eredmények alapján leginkább Franciaországban tapasztalható etnikai alapú diszkrimináció. A franciák 76%-a gondolja úgy, hogy a megkülönböztetés e típusa jelen van a társadalomban. Ezt követi a ciprusi és a svéd társadalom, ahol 75% vallja ugyanezt. Görögország, Hollandia, Dánia és Magyarország a következő a sorban, ahol a társadalom 70%-a véli úgy, hogy gyakori a származási alapon történő megkülönböztetés. A lista végén viszont a litván társadalom áll, ahol 17% gondolja széleskörűnek az etnikai elvű diszkriminációt.

Főként a magas arányokat mutató országokban, de minden egyéb államban is, jelentősen csökkenteni tudná a fentiekben bemutatott tapasztalatokat, hogyha a média nagyobb szerepet játszana a társadalmi integrációt elősegítő folyamatokban. Magyarország az ötödik a sorban, így azon európai országok közé tartozik, ahol a leggyakrabban tapasztalható hátrányos helyzet a származásnak köszönhetően.

4. A kisebbség megjelenítése a többségi társadalomban

A kisebbség közéletben való megjelenítéséhez nem elegendő a téma napirenden való tartása. Megfigyelhető, hogy a kisebbségi csoportok bizonyos rovatokban, műfajokban, témákban a többségtől eltérően kisebb vagy nagyobb arányban szerepelnek, ezáltal többletjelentést tulajdonítanak nemzetiségi származásuknak.[11] Éppen ezért fontos a nemzeti kisebbség tömegmédiában való megjelenítése úgy, hogy ő maga is részt vegyen benne, kommentálja az eseményeket.[12] Csak így lehet objektív az ábrázolás. Ez azonban aligha valósul meg napjainkban. Az újságírók és szerkesztők ritkán bírnak megfelelő szociális érzékenységgel a kisebbségek iránt és ritkán tartoznak nemzeti kisebbségi csoportokhoz.

A táblázat egy Nagy-Britanniában 2011. december 5. és 11. között zajlott felmérés eredményét összegzi. Jól látható a nem fehér újságírók elenyésző aránya fehér kollégáikhoz képest. Az American Society of News Editors 2013-as adatai szerint az újságírók 12,37%-a kisebbségi származású az Egyesült Államokban. Ez az arány, bár magasabb, mint a brit, fontos megjegyezni, hogy az elmúlt tíz évben nem változott.[13]

A probléma forrása az, hogy a többségi társadalomból származó újságíróknak kevés napi kapcsolata van az etnikai közösséggel, és kisebbségi eseményekről szóló beszámolóikban nem csak előítéletesek, hanem gyakran tájékozatlanok is.[14] Kevés újságíró iskola nyújt speciális felkészítést az etnikai vagy multikulturális tudósításban, és ezért ritka az az újságíró, aki etnikai tudósításra szakosodott, előítéletektől mentes és jól informált.[15] Ilyen körülmények között sokkal könnyebben válik diszkriminatívvá a hírgyártás. Általában az újságírók a kisebbségi nemzetiségi csoportokat, szervezeteket vagy személyeket kevésbé megbízható forrásként kezelik, ezért elvetik annak lehetőségét, hogy megszólaltassák őket. Az etnikai események kapcsán a nemzeti kisebbség és vezetőik nem tekintendők szakértőnek. Inkább elfogult forrásokként kezelik őket, amíg a többségi társadalomból származó politikus, ügyvéd, kutató vagy szervezet függetlennek és szakértőnek tűnik, ezért, mint szavahihető forrást gyakrabban jelenítik meg a médiában az etnikai vonatkozású eseményekkel kapcsolatosan.[16]

A fenti állításokat támasztja alá Vidra Zsuzsanna és Vargha Lili kutatási összefoglalója[17] is, amely szerint a kisebbségi személyek inkább passzívan jelennek meg a médiában, és ritkán kapnak lehetőséget, hogy saját hangjukon szólaljanak meg.[18] Ha mégis megjelennek, akkor az újságíró indirekt módon megkérdőjelezi az etnikai származású személy hitelességét például úgy, hogy idézőjelbe teszi az általa használt kifejezéseket, vagy rákérdez mondanivalójának valóságtartalmára.[19]

A Vicsek Lilla szociológus által készített tartalomelemzés, amely a menekültek a médiában való megjelenítését vizsgálta 2005 és 2006 között, a következőket állapította meg: egyrészt kevés cikkben jelentek meg ezek a csoportok, másrészt a bevándorlást leginkább politikai, jogi problémákkal illetve a bűnözéssel és illegális cselekedetekkel kapcsolták össze. Továbbá ez a kutatás is erősíti annak tényét, hogy legtöbbször nem kérdezik meg az érintetteket a témában.[20]

Végezetül a következő, az ICRA (Internet Content Rating Association) által készített kutatási beszámoló meglehetősen jól érzékelteti, hogy mennyire szoros összefüggés van a kisebbségek média-ábrázolása és társadalmi megítélése között.[21] Ennek alapján tehát a 2004-ben Londonban készített, kisebbségeket bemutató riportok félelmet és feszültséget keltettek a lakosokban, illetve a nem megbízható forrásokból származó információk elbizonytalanították a közönséget, feszültséget keltettek a többség és kisebbség között. A beszámoló következményeként nagyobb hangsúlyt próbáltak fektetni az objektív ábrázolásmód megkövetelésére a médiában.[22]

5. Rendelkezések a kisebbségek ábrázolásáról a médiában[23]

A következőkben a legfontosabb, a kisebbségek médiaábrázolásával kapcsolatos rendelkezéseket, alapokmányokat mutatjuk be, amelyek az ábrázolásmód standardjait adják meg.

Az Egyesült Nemzetek Szevezete először a témában 1992-ben, a Nemzeti vagy Etnikai, Vallási és Nyelvi Kisebbségekhez Tartozó Személyek Jogairól szóló Nyilatkozatot adta ki, majd 1994-ben annak Kiegészítésében leszögezte, hogy a kisebbség de facto létezik, vagyis ennek ténye nem függhet állami diszkréciótól. Továbbá a kisebbségi jogokat az emberi jogok közé emelte.

Az UNESCO 2001 novemberében Kulturális Sokszínűségről szóló Egyetemes Deklarációt adott ki, amelynek 6. cikkében a média sokszínűségének jelentőségéről írnak.[24]

Az Európai Unió több vonatkozásban is foglalkozik a kisebbségi kérdéssel. Először 1995-ben az Európa Tanács adta ki a Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló Keretegyezményt,[25] amely az első nemzetek felett álló kisebbség-védelmi dokumentum volt.[26] Az irat 1277/1995-ös ajánlása a bevándorlók, az etnikai kisebbségek és a média kapcsolatával úgy foglalkozik, hogy a média a közvéleményt jelentősen befolyásoló szerepére fekteti a hangsúlyt. Ezen felül kiemeli, hogy a média színtere a rasszizmus és idegengyűlölet elleni küzdelemnek, de könnyen a visszájára is fordulhat ez a szerep, mivel a média, ahogyan segíti az integrációt, úgy kreál kulturális konfliktusokat is.[27]

Az Európai Unió Tanácsa az emberi méltóság védelmében érdekeltté tette a feleket, hogy működjenek együtt a kiskorúak és az emberi méltóság védelmét szolgáló magatartáskódex kialakításában.[28]

Az Európai Parlament tagjai az elkészült tanulmányok nyomán egyet értenek abban, hogy tarthatatlan a helyzet, és annak kezelésére az Európai Unió lenne a megfelelő fórum az európai kontinensen. Ennek értelmében hirdetik meg az EU Journalist Award újságírói versenyt, a nyomtatott és elektronikus sajtóban egyaránt. Azok a pályázók részesülnek elismerésben, akik cikkeikkel leginkább alá tudják támasztani a különbözőség előnyeit és értékeit, illetve szolgálni tudják a diszkrimináció ellenes küzdelmet az EU-ban.[29]

Bár a kisebbségek médiában való megjelenítésének szabályozása 1992 óta zajlik, további rendeletekre lenne szükség, amelyek erősítenék a már meghatározott irányvonalat a kisebbségekkel kapcsolatban a pluralizmusra törekvő médiában, mivel a tanulmányok azt mutatják, hogy a kisebbség bemutatása sztereotípiákat követ és szükségtelen utasításokat tesz a személyek nemzetiségét illetően. Ha a többségi társadalom a kisebbségek iránti attitűdjét érdektelenség és tudatlanság jellemzi, az velük kapcsolatos alacsony toleranciát eredményezi és további konfliktusok forrása.[30]

6. Összegzés

A kisebbségek hiteles média-ábrázolását számos dokumentum szabályozza, azonban a megjelenés előtti utolsó szűrő az újságíró vagy riporter illetve a szerkesztő. Az a szociális érzékenység, amivel ezekhez a problémákhoz fordulni kellene, kevés esetben jelenik meg a híradásokban. Ahogyan a dolgozat elején is említettük, az erre a területre specializálódott képzésekre igen nagy szükség lenne annak érdekében, hogy a legnagyobb tömegeket befolyásoló erő hiteles képet tudjon mutatni a nemzeti kisebbségi csoportokról, ezáltal segítve a társadalomba való beépülésüket.

Fontos, hogy ne csak negatív sztereotípia éljen a társadalomban egy-egy csoportról, mivel az nem csak a többségi társadalom elidegenedését eredményezi, hanem a kisebbségi csoportok tagjainak önértékelését is aláássa. Ha nem látnak pozitív példákat magukról, nem akarnak majd változtatni a róluk kialakult képen és a társadalmi integráció problémái azonnal megjelennek.[31] Ebből a helyzetből kellene kimozdulni a huszonegyedik század elején.

Felhasznált irodalom

Belényesi Pál 2009 A nemzeti kisebbségek médiareprezentációjának problémája és a vonatkozó szabályozás Európában. Kisebbségkutatás, 4. https://www.hhrf.org/kisebbsegkutatas/kk_2009_04/cikk.php?id=1799 letöltés ideje: 2013. augusztus 19.

Changing faces. Elérhetőség: https://www.newstatesman.com/blogs/the-staggers/2012/01/white-pages-press-ethnic .

Discrimination in the EU in 2012. https://www.statewatch.org/news/2012/nov/eu-discrimination-report-2012.pdf, letöltés ideje: 2013. augusztus 25.

Dominic Casciani 2004 Media linked to asylum violence. BBC News, 2014. 07.14. On-line: https://news.bbc.co.uk/2/hi/uk_news/3890963.stm.

EU Journalist Award. https://journalistaward.stop-discrimination.info/, letöltés ideje: 2013. augusztus 22.

Eurobarometer 2007, Discrimination in the Europien Union, Special Eurobarometer 263/ Wave 263/ Wave 65.4 – TNS Opinion & Social.

Laurens, Sylvain 2006 Le racisme: un attribut du populaire? In Plein Droit, 2006 július. On-line: https://www.cairn.info/resume.php?ID_ARTICLE=PLD_069_0009

Term A. van Dijk 2012 The Role of the Press in the Reproduction of Racism. In Michi Messer – Renee Schroeder – Ruth Wodak (Eds) Migrations: Interdisciplinary Perspectives. Springer-Verlag, Wien.

Tóth Borbála 2011 Kisebbségek a magyar médiában. Kampányok, projektek, programok az integrációért. Független Médiaközpont, Budapest.

Vidra Zsuzsanna – Vargha Lili 2010 Kisebbségek és kisebbségi témák reprezentációja – Összehasonlító tartalomelemzés hat európai uniós tagállam írott sajtójában. In Örkény Antal – Székelyi Mária szerk. Az idegen Magyarország. Bevándorlók társadalmi integrációja. MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet – ELTE Eötvös Kiadó, Budapest.

Vidra Zsuzsanna – Kriza Borbála 2010 A többség fogságában – kisebbségek médiareprezentációja. In Feischmidt Margit szerk. Etnicitás. Különbségteremtő társadalom. Gondolat – MTA Kisebbségkutató Intézet, 392-406.

Antós Judit (1991), a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógiai Kar, Kisebbségpolitika mesterszakán végzett, publikációja is egyetemi tanszéki kiadványban jelent meg.