Nem minden évben lehet olyan kiváló lekvárt főzni, mint az idén. Az egy dolog, hogy bőségesen van miből, hisz „még a kerítésen is szilva termett”, legalább ilyen fontos, hogy az időjárásnak köszönhetően elsőrendű a szilva menősége ízben, zamatban és cukortartalomban. A piaci árusok azt mondják, hosszú évek óta először történhet meg, hogy a lekvár ára kilóként lemehet 20 lej alá. 

Szatmárban, a jó szilvalekvárok hazájában kétféle szilvából főznek lekvárt. Az egyik a korábban érő, de egyúttal apróbb szemű penyigei, mely elsősorban síkvidéken terem, a másik az augusztusban érő besztercei, ami inkább a dombokat kedveli. Igazán jó derelyébe, kalácsba, aranygaluskába való lekvár ez utóbbiból készül, amit az is igazol, hogy szükség esetén akár két-három évig is eláll, mindenféle tartósítószer nélkül. Főleg a jó hűvös kamrában, vagy akár a padláson, s természetesen cserépedényben.

Mostanában több család a gáztűzhelyen főzi meg az évi lekvármennyiséget, az igazi jó gazdák azonban továbbra is ragaszkodnak a szabadtéri katlanhoz, és rézüstben rotyogtatják ciberévé és öreg lekvárrá a jól érett besztercei szilvát.

A kőszegremetei Dohi Jenőék ezúttal is legalább négy-öt üsttel főznek, hogy a városi rokonság ellátása mellett piacra is jusson belőle. Bányaiék viszont az idén megelégednek három nagy köcsöggel, hisz még tavalyról is maradt belőle.