Keresztély: hátrányban vannak a magyar érettségizők

A román nyelv oktatási módszere miatt alacsonyabb a sikeresen érettségizett magyar diákok aránya, mint a román társaiké, állapította meg keddi sajtótájékoztatóján Keresztély Irma.

A háromszéki főtanfelügyelő rámutatott: évek óta egy helyben toporog a rendszer, habár az oktatási törvény lehetőséget adna a kisebbségi diákoknak, hogy különleges módszer szerint tanulják a román nyelvet. A főtanfelügyelő szerint elkészültek a megfelelő oktatási programok is, a szakma is szorgalmazza, de nem sikerül gyakorlatba ültetni, mert a politikum nem akar erre rábólintani. Mint ismert, ugyanezt nyilatkozta egy nappal korábban a maszol.ro-nak Király András oktatási államtitkár is. 

A román nyelv oktatási módszerének változtatásának szükségességét mutatja, hogy a Kovászna megyei iskolák román tagozatán végzett diákok 63,95 százalékának sikerült diplomát szerezni, míg a magyar tagozatos diákok 52,92 százalékának sikerült az érettségije – magyarázta a főtanfelügyelő.

Keresztély Irma arra is rámutatott, hogy az érettségi rendszer 2010-es szigorítása óta, vagyis amióta kamerákkal szerelték fel a vizsgaközpontokat, idén jegyezték a legjobb eredményeket Háromszéken. Tavalyhoz képest ugyanis az idei átmenési arány 13,75 százalékkal jobb, mint a tavalyi, és az elmúlt esztendőben is 10 százalékos javulás volt tavalyelőtthöz képest.

„Az azt megelőző évek vizsgáinak tisztaságáért nem teszem tűzbe a kezem, ezért nem is érdemes a mostani eredményeket összehasonlítani a tíz évvel ezelőttiekhez”, mondta Keresztély Irma.

Hozzátette: mostanra a diákok is elfogadták, hogy nem tudnak puskázni, és ha nem érzik magukat felkészültnek, nem iratkoznak be az érettségire, de az iskolák is megszűrik a tanulókat, és sok diák megbukik valamilyen tantárgyból, így nem tud részt venni az érettségin. A háromszéki érettségiző diákok 56,49 százalékának sikerült diplomát szereznie a fellebbezések elbírálása előtt. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?