Gáspárik Attila is hozzászólt az erdélyi besúgóvitához

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója is hozzászólt az erdélyi magyar besúgóvitához. Gáspárik Attila írását az alábbiakban közöljük.

Demény kapcsán

„Jó szú, rossz szú, életünk nem hosszú,

Mégis minden bántalomért elmarad a bosszú.”

Király László

Dicséretes, hogy a kolozsvári színház a jó előadásai mellett közéleti vitákat, háttérbeszélgetéseket is kezdeményez. Remek ötlet volt pár hete a Tompa Gábor rendezte Leonida Gem Session előadás végi beszélgetés a több mint két évtizede letűnt diktatúra lehallgatásairól, besúgási technikáiról.

Az eseményről nem tudok beszámolni, mert nem voltam jelen. Tudom, hogy sokan felkapták a fejüket, hogy mit akar ezzel a témával, pláne ilyen módon egy színház. A válasz egyszerű: ha a tudomány, a politika, a média nem kezdeményez, nagyon helyes, hogy a teátrum viszi nyilvánosság elé azt, amiről nap mint nap szót ejtünk magánbeszélgetéseken, kocsmaasztaloknál, internetes fórumokon. A téma fontosságát jelzi, hogy Demény Péter kiváló esszéjére Kántor Lajos, majd Jancsó Miklós is írásban reagált. Magam is jeleztem a maszol.ro-n nemrég, hogy a témával foglalkozni kellene, mert az idő ebben az esetben nem fogja begyógyítani a régi sebeket. A tanúk kihalásával, lehet, hogy hamis következtetésekre fog jutni az utókor.

Demény esszéjével, nem lehet, nem szabad vitatkozni. A vélemény szabad. Félek, hogy az unokák még durvábban fognak minősíteni, ha nem segítünk nekik eligazodni. Talán csak annyit fűznék hozzá Péter gondolataihoz, hogy az „apáink” nem szolidaritásból zárnak össze, hanem a kudarcélményeikből. Lassan-lassan rájöttek, hogy hiába volt a betagolódás, a kompromisszum, fölösleges volt a gerinces kirekesztődés, az utókor nem értékeli az akkori alkotásokat… Némán szemléljük, ahogy kitüntetik egymást, s azt hiszik, hogy mi nem tudjuk, amit ők titkolnak. A salieris állapot meg összehozza az embereket.

Ami a témát illeti, hát, hogyan is mondjam: először is elkelne a történész a háznál. Az jó, hogy mindenki mindenbe belenéz, de a személyes érintettektől nem várható el az analitikus elemzés. Lassan két éve járok kutatni a Szekuritáté Irattárát Tanulmányozó Tanács (CNSAS) arhcívumába. Úgy voltam vele, mint az Amerikába látogató, kezdő turista. Első alkalom után elhatároztam, hogy írok egy többkötetes sorozatot, fél év múlva már egy jó erős tanulmányban gondolkoztam, majd egy év után elkezdem írni egy esszét. Ma?

Minden dolognak oly sok színe van,
Hogy aki mindazt végigészleli,
Kevesbet tud, mint első pillanatra,
S határozatra jőni rá nem ér.
A tett halála az okoskodás.

Madách

Szem elől tévesztjük, hogy minden rendszernek, légyen az demokratikus, vagy diktatórikus (s közöttük valamennyi színárnyalat) van titkos rendőrsége. Ezek a szervek pedig alapos hangsúlyt fektetnek a saját maguk védelmére. Negyedszázaddal a rendszerváltás után sem tudott senki érdemben megszólítani valakit azok közül, akik a szekut irányították, vezették, legalább helyi szinten. Az nem elég, hogy valaki onnan kapta a fizetését, és mai napig tartó perek zajlanak annak bizonyítására, hogy politikai rendőrségként működtek. Továbbá azt sem szabad elfelejteni, hogy a Párt, a Román Munkás-, később Kommunista Párt védelmét szolgálta a szervezet. Az lehet, hogy párttagként lehallgattak, de az engedélyt a lehallgatásra mindenekelőtt a Pártnak kellett megadnia. Az írószövetség, a színház, a téesz, a gyár, az iskola stb. párttitkára például mindig tudta, kit, miért és hogyan hallgattak le. A lehallgatás eredményei is visszakerültek a párthoz. Az csak a nyolcvanas évek végén történik meg, hogy a szeku a párt fölé helyezi magát. Összegezve, a kapcsolat remekül működött.

A fentiekkel csak azt akartam jelezni, hogy a besúgó, kollaboráns, informátor stb. szintig nagyon sok réteg volt. A témát komolyan veendő először a felső szálakat kell kibogozni. A kommunista párt dokumentumai meg elérhetőek. A városi, megyei levéltárak kutathatóak. Ott vannak a nevek, a felszólalások, a jelentések. „Apáink” hajlamosak azt mondogatni, hogy a kettősbeszéd folyamatosan működött, vagyis egyet mondtunk gyűléseken és mást a való életben. Igen ám, de erre (is) volt a szeku, hogy ezt ellenőrizze. A múlt feltárásának mai fázisában bizton állíthatjuk, hogy vezetői székben ellenálló nem ült. Voltak, akik idővel megsértődtek, és a Székely János-i  megszavazni, hogy pofázhass, pofázni/ Hogy megszavazhasd állapotban folytatták. Voltak, persze, akik belehaltak. Jut eszembe, milyen cinikus dolog ma Szilágyi Domokos és Lászlóffy Aladár szekuritátés együttműködését közös nevezőre hozni. Az egyik belehalt, a másik átvette a Kossuth-díjat és hallgatott élete végéig… Számomra a legérthetetlenebb az a csend, ami a ma élő volt együttműködőket körülveszi, legalábbis ami besúgói (jobb híján használom e szót) múltjukat illeti. A keresztényi tanítás egyik legcsodálatosabb eleme a megbocsátás. Áthatja ez még az ateistákat is. De nem, inkább a szánalmas perek, a joghézagoknak köszönhető felmentések, mint a megtért fiú esete. Lelkük rajta. A mű marad, besúgással vagy anélkül.

Ami bizonyos, hogy el kellene kezdeni a múlt feltárását és kibeszélését. Nyilvánosan, tudományosan és szubjektíven. Jó lenne a jelenben elkerülni azt, hogy díszpolgárok, életműdíjasak stb. legyenek olyanok, akik évtizedeken keresztül úgy jelentettek, hogy ezzel negatívan befolyásolták pályatársaik életét, karrierjét. Kevés biztos dolgot tudunk a volt titkosrendőrség működéséről. A Szekuritáté igen kaotikusan dolgozott. Távol állt a szervezettől egy németes, pontos ügyvezetés. Nincs egy nagy füzet, ahol leírták volna, hogy X, Y besúgó, kollaboráns vagy informátor… a többi kifejezésnek pl. Sursă de încredere, persoană operativă még magyar nyelvű megfelelője sincs. A jelenlegi törvények szinte alkalmatlanok arra, hogy hitelt érdemlően valakiről ki lehessen mondani, hogy besúgó, spicli, vagy más „bedolgozója” lett volna a Szekuritáténak. A törvénykezés annyi kiskaput, többféle értelmezést hagy, hogy egy közepes ügyvéd ártatlannak hozhat ki szinte bárkit.

A pár éve létrehozott CNSAS igen mostoha körülmények között működik, a mai napig sem kapta meg teljes egészében a volt szekuritátés anyagokat. Többszörösen összetört tükörcserepekből, lehet, sok munkával, tudással és nem utolsó sorban szakmai alázattal összerakni a múlt egy részét. A cél nem az kellene legyen, hogy megőszült, vagy éppen már elhunyt embereket pellengérre állítsunk, mert egy baráti beszélgetés alkalmával, vagy dühében, esetleg éppen részegen azt mondott ki, amit nem is gondolt komolyan. A múltat kellene egy másik szögből is megértenünk, kiegészítenünk azt, amiről azt hisszük most, hogy tudjuk. Miért is? Hogy megértsük a jelent és próbáljuk meg elkerülni a jövőben apáink hibáit. Jöjjön egy kis példa egy 1978 november 21-i háttéranyagból: „Prin….să alimentăm disensiunile, literare (cu implicatii specifice) dinte Suto A si Panek Z inclusiv dintre aderentii lor,in ideea largirii acestora si determinarea de a se demasca reciproc, pănă la cele mai înalte foruri.” Fordítás: "…-n keresztül tápláljuk az ellentéteket Sütő András és Panek Zoltán, illetves híveik között. Előidézendő a kölcsönös leleplezés egészen a legmagasabb fórumokig. Oprea Florin alezredes.” Számomra egyértelmű, hogy ez a szöveg arról is szól, hogy a szekunak fontos volt (?) Kolozsvár és Marosvásárhely közötti magyar-magyar feszültséget az irodalmi berkekben fenntartani, sőt táplálni. Lehet, hogy ez a folyamat, mármint az ellentétek szítása, más eszközökkel, de zajlik ma is, Székelyföld és Partium, Csík és Udvarhely, különböző politikai formák, népiesek és urbánusok, rockosok és népzenészek stb. között? Jó lenne a végére járni.

Végül, nehogy valaki azt higgye, hogy ez a „tisztázás” ebben az országban csak az erdélyi magyarokból hiányzik. Korántsem. Az elmúlt lassan-lassan negyed évszázados múltunkban nem emlékszem arra, hogy valamelyik romániai párt, a választási kampányban, a politikai titkos rendőrség bűneinek a felmérésével próbált volna szavazatokat szerezni. Nincs rá igény sem a választók, sem a választottak részéről. és már ez is nagyon sokatmondó. Mit tehetünk tehát? El kellene kezdeni az oral history módszereivel összegyűjteni a történeteket, a politikusokat meggyőzni, hogy a kutatásra több pénzt és gazdasági hátteret biztosítsanak… mert ahogy azt tudjuk József Attilától: a múltat be kell vallani.

Gáspárik Attila

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?