Még mindig nehézkes az örökbefogadás Romániában

Az elmúlt három évben közel 7000 gyermek kapta meg az örökbefogadhatóság lehetőségét, ám 2000-nél kevesebb gyermeket ítéltek oda nevelőcsaládnak – tájékoztatott a Mediafax hétfőn. A hírügynökség a Szeretem a Gyerekeket Egyesület (AAC) kimutatásait idézte az örökbefogadás nemzetközi napján.

Az egyesület a megyei gyermekvédelmi igazgatóságok, az egykori örökbefogadási hivatal, illetve a vonatkozó bírósági ítéletek adatait összesítette a 2011-2013 közötti periódusból. E szerint tavaly 500-zal kevesebb gyerek került állami gondozásba, ám az évi átlag így is magas: átlagban 1400 kiskorút hagynak el a szülők évente. Az elmúlt három évben körülbelül 23 ezer gyermek került állami gondozásba, így mára az intézményesített kiskorúak száma 61749-re nőtt.

Az adatokból kiderül, hogy régiónként változik az elhagyott gyermekek száma. Vaslui megyében például egy év alatt, 2011-ben 2749 gyermeket hagytak el a szülei, míg Szilágy megyében 24-et. Ugyanebben az évben országos viszonylatban 31 ezer gyermek be az adoptálási programba, a legtöbb gyerek Prahova megyében (1896), a legkevesebb pedig Kolozs megyében (52). Tavaly összesen 33763 gyerek volt örökbeadható, a legtöbb Vaslui megyében (2478), a legkevesebb Kolozs megyében (28).

Az adoptálási programba kerülő kiskorúak közül 2011-ben 1620 gyermeket fogadtak örökbe, a legtöbbet Dolj megyéből (138), a legkevesebbet pedig Máramaros és Olt megyéből (7-7). 2012-ben 2020 gyermek került véglegesen nevelőszülőkhöz, a legtöbbet Dâmboviţa megyéből vették örökbe (148), a legkevesebbet pedig Mehedinţiből – kettőt. Tavaly 3293 gyermeket fogadtak örökbe, Prahova megyéből 172-t, Konstanca megyéből pedig tízet.

Az örökbefogadási procedúra átlagban 70 napig tart, ám megyénként változik, 30 és 90 nap közötti ez a futamidő, .

Kimaradt?