Hétfőn arra a hatmillió zsidóra emlékeztek Marosvásárhelyen, több helyszínen is, akik a haláltáborok áldozatai lettek, és akikért ma a kevés túlélő és azok leszármazottai mondtak káddist, vagyis halotti imát.

Berger, Rosenfeld, Kovács, Sebestyén, Horváth, Diamantstein, Mármor, Grün, Grünfeld, Herschkovich, Stein, Izsák, Spielmann, Jakab, Csernovitz, Salamon – sorjáztak szinte megállíthatatlanul a családnevek, azt követően pedig a személynevek: József, Gyuri, Marika, Lacika, Irén, Katalin, Eszter, Ábel, Mihály, Sándor, Ernő. Ügyvédek, újságírók, cipészek, kis- és nagykereskedők, tanárok, orvosok, felnőtt férfiak és nők, öregemberek, kisgyerekek, óvodás- és iskoláskorúak, csecsemők, akiket hetven évvel ezelőtt ezekben a napokban gyűjtöttek a gettóba, majd deportáltak Auschwitzba, Birkenauba és akik már soha többé nem tértek vissza.

Hetven évvel ezelőtt, ezen a napon közel hatezer személyt zsúfoltak be Marosvásárhelyről a marhavagonokba, miután a téglagyár területén összegyűjtötték őket a városból és a környező falvakból, kisebb városokból. Hétfőn délelőtt a zsinagógában a zsidó hitközség tagjai és azok nem zsidó hozzátartozói vettek részt a megemlékezésen, ami az Izsák Márton által készített Holokauszt-emlékműnél, majd az egykori koronkai téglagyár helyén folytatódott. Délután egy emléktábla-avatásra is sor került a vasútállomás épületén, ugyanis hetven évvel ezelőtt onnan indították a halálvonatokat.

A zsinagógában a halotti imát követően a túlélők gyújtottak hat gyertyát a hatmillió, illetve a hatezer áldozat emlékére: Diamantstein Zsuzsanna, Berger Katalin, Fodor Bertalan, Leb Márton. Az elpusztultakra azok a hozzátartózók emlékeztek egy-egy gyertya meggyújtásával, akik jelen voltak a szertartáson.