KISEBBSÉGBEN: A fegyver eldördült...

Olvasónapló a feltámadó Szarajevó-effektusról

Legutóbbi olvasónaplóm végére tettem ki éppen a pontot (Sorscédulák a nagy háborúból. Kisebbségben / maszol.ro), amikor kezembe került Szőcs Géza Raszputyin küldetése c. színpadi jelenetének szövege. A 2013 decemberében az Irodalmi Jelen hasábjain közzétett írás azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy egy nem túl eredeti, viszont igen hatásos és kifejező fogással „újrajátszatta" az első világháború kitöréséhez vezető végzetes cselekvésláncot. Nem kevesebbet bízott a történet főszereplőjére, egy gyilkossági próbálkozásnak áldozatul esett Raszputyinra, hogy kísérelje meg valamiképpen eltéríteni a világpolitikában végzetes találattal fenyegető, elszabadult szarajevói pisztolygolyót - a levegőben lógó nagy háború veszélyét.

Az írói ötlet csak részben fikció: a valóságban is legendás történelmi szereplőként ismert orosz szerzetest, jövendőmondót és befolyásos népi politikust, a cári udvar kegyencét, Grigorij Jefimovics Raszputyint az első világháború kitöréséig két ízben is megpróbálták eltétetni láb alól politikai irigyei. Csakhogy mindkét alkalommal, a csodával határos módon felépült a gyilkos merénylet után. 1914 nyarán éppen szülőfalujában lábadozott a második súlyos sebesülése után, s amikor meghallotta Szarajevó, majd az azt követő háborús lépések hírét, mindent elkövetett, hogy meggyőzze II. Miklós cárt arról: Oroszország, az orosz nép jövője függ attól, ha most merészen gátat vet a tűzvész elszabadulásának. Levelekkel bombázta a cárt, hogy célját elérje, de cár atyuska jobban kedvelte a háború révén a tömegekben felgerjedt népszerűséget és nem hallgatott bizalmasára, aki amúgy a cárevics kezelőorvosa volt - misztikus módszerekkel enyhítette annak kóros vérzékenységét.

Raszputyin halálát végül egy harmadik merénylet okozta 1916 utolsó napjaiban, amelyről sokáig úgy tudták, hogy a Romanov-ház tagjai, Juszupov herceg, Dimitrij Pavlovics Romanov nagyherceg és Valdimir Puriskevics, a Duma egyik vezető embere együtt tervelték ki. Juszupov állítólag vacsorára hívta meg Raszputyint: először tízszeres adag ciánt kevertek a borába, majd amikor ez nem hatott, lelőtték. Az első golyó után (amely a boncolás szerint több létfontosságú szervet érintett) Raszputyin még feltámadt, majd fürgén menekülni kezdett. Újabban egy másik verzió tűnik hitelesebbnek: a Scotland Yard egy nyomozója és a brit titkosszolgálat egyik ügynöke, a National Geographicban közzétett kutatási eredményei szerint a gyilkosok brit kémek lehettek, akik veszélyt láttak a cári udvaronc makacs békeharcában. A jelek szerint már a titkos tárgyalások is elkezdődtek az orosz kiugrásról, ami fokozott német erőfölényt jelentett volna az angolokkal szemben...

E történelmileg—irodalmilag érdekes, egzotikus alakot választotta Szőcs mondanivalójának hordozójává: a drámai változatban a halálos ágyáról felgyógyult Raszputyin azzal indokolja béketörekvéseit, hogy egyenesen a túlvilágról fordították őt vissza, azzal a magasszintű küldetéssel, hogy vessen gátat a kitörni készülő világméretű vérontásnak. "Odafent" ugyanis bepillantást nyerhetett (egészen pontosan: máig terjedően) a következő száz esztendő történéseibe, amelyeknek az első világháború csupán a kezdetét, az „előjátékot” jelentette, s amelyek mérhetetlen veszteségeket hoztak az emberiség fejére. A küldetés, amilyen nemes, olyan abszurd is egyben a kor politikai szereplői szemében. Raszputyin ugyanis nem áll meg Miklós cárnál, a nála tapasztalt elutasítás után Vilmos császár a következő célszemély, aki ugyanúgy elkedélyeskedi a halálkomoly arkangyali sugallatot, amit Raszputyin megpróbál ismertetni vele. Hiába ismerik a cári udvar jósát és famulusát a legmagasabb európai uralkodó körökben, különcködő fantáziálásnak veszik figyelmeztető üzenetét, lerázzák magukról, tréfával ütik el a napról napra közeledő háborús veszély rémségeit. V. György angol király ráadásul szabadkozva hárít: az ő hatalma korlátozott, ő a kormány foglya, forduljon Raszputyin a kormányfőhöz. Franciaországban Clemanceau még csak nem is fogadja - pontosabban a lakájok egyszerűen elzavarják a látnokot a kancellária előszobáiból. Egyik utolsó reménysége Ferenc József császárban van, de csalódnia kell: a bécsi uralkodó szavaiból az derül ki, hogy minden nagyon szép és átlátható... Erős stilizáltságában is sokatmondó az a színpadi párbeszéd Raszputyin és az osztrák császár között, amelyben a magyar sors is pillanatok alatt eldől:

R. Ezt a háborút nem szabad elkezdeni, mert borzalmas dolgok fognak következni.

F. J. (Pestiesen) Ne idegesíts.

R. (Hallgat)

F. J. Azt mondod?

R. Azt.

F. J. Hát akkor... Akkor hát ne legyen háború.

R. (Felpattan) Felség, Ön nagy ember! Egy óriás! Önnek köszönhetően megmenekül

százmillió ember és megmenekül Európa! Köszönöm! Köszönöm! Ön maga a Messiás!

Neve örökre fennmarad! Győzelem! Az angyalok az égben trombitáikat fényesítik!

F. J. (Szerényen mosolyog, majd lassan elborul) Tudja, nekem néhány éve meggyilkolták a feleségemet. Svájcban történt.

R. Mélységes részvétem. Ő biztosan nagyon ellenezte volna ezt a háborút.

F. J. A veszedelem Svájc felől fenyeget.

R. Ez tény és való.

F. J. Hogyan?

R. Onnan indul el egy zárt vonatszerelvény vagonjában nemsokára. Mármint a veszedelem.

Ha meg nem előzzük a háborút.

F. J. A feleségem, a császárné...

R. Igen, ő nagyon ellenezte volna ezt a háborút. Ő biztosan nem engedte volna megtörténni. Az sicher.

F. J. A helyzet az, hogy ami ugyanis engem illet, én ugyanis mindent jól meggondoltam és megfontoltam...

R. És?

F. J. És térdre kényszerítjük Szerbiát, ugyanis egy kicsit móresre tanítjuk, ismeri maga ezt a diákot, erre a Gavrilóra gondolok, találkozott már vele? Miféle alak? Nem egy született úriember, ahogy elnézem... Egy kicsit legyőzzük őket, aztán nem folytatjuk a háborút tovább, nem nagyon akarom fölöslegesen elhúzni nagyon. Úgyhogy, mire a falevelek nagyon lehullnak, ha élhetek ezzel a mostanában felkapott szóképpel, katonáink már nagyon hazatérnek... (Elréved, majd felriad) Miről is beszéltünk?

R. Arról, hogy Felséged mindent jól meggondolt és megfontolt...

F. J. Ja igen, igen. Az úgy van.

R. De éppenséggel MINDENT, azt nem lehetséges megfontolni, arra csak az Úristen képes...

Raszputyin kétségbeesik, mert ráébred: egyszerűen nincs kivel tárgyalni. Már csak a merénylő revolvert elsütő Gavrilo Princip maradt hátra végső menedéknek, de az idő pokolian fogy, alig pár óra maradt a pisztolylövésig. Raszputyin apait-anyait bevetne - szép szó után már könyörög, rimánkodik, sőt fenyeget is, de Princip nem szól egy szót sem. Azt sem tudjuk meg, hajlandó lenne-e visszacsinálni mindazt, amivel a világra szabadította a nagy háborút, vagy örökre büszke marad a tettére. Igazság szerint rá kell ébrednünk arra, hogy a kiskorú anarchisrta eleve tehetetlen - ócska játékszer ő a történelem kezében. Mint ahogy a maga nemében Raszputyin sem különb.

Csakhogy a világot, úgy tűnik, képtelenség megmenteni; mert a világ vak és süket: akkor se lát, se hall, amikor még van idő és esély a cselekvésre. A dráma kitűnően építi föl a történelemből amúgy ismert hírhedt frázisok felhasználásával, beoltva a mai roppant színes és kifejező pesti szlenggel, az uralkodói kihallgatások steril, terméketlen párbeszédeit, melyek során a kegyosztók csupán formálisan nyitottak a meghallgatást kérők szavaira, tulajdonképpen csak a saját bölcsességük korlátainak foglyai - ezért is következnek be a történelmi katrasztrófák.

A darab, úgy vélem, akkor is figyelmeztető szellemi teljesítmény lenne, ha megjelenését nem követték volna hamarosan a mára mind súlyosabbá váló ukrajnai események. Sajnos azonban, hogy követték... Előbb csak a véres kijevi zavargások, majd az elnök menekülése, a krími népszavazás és önrendelkezési fordulat, Oroszország és a Nyugat egymásnak feszülése, a további ukrajnai szakadár törekvések, a gazdasági szankciókkal fenyegetőző moszkvai hatalom - és a sor még holnap, holnapután is folytatódik! - arra késztették a szerzőt, hogy a Magyar Nemzetben közölt öninterjúban még külön is felhívja rá a figyelmet: darabja, annak szellemisége többszörösen is húsba vágó. S amennyiben lepereg rólunk, akkor a Szarajevó által demonstrált dominó-effektusnak újra és újra áldozatai lehetünk. Igaz, a szerző bevallása szerint ő nem 2014-re gondolt, amikor megírta darabját - viszont 2014 vált azzá, ami igazolta, hogy nagyon is időszerű és szerencsés volt témáért 1914 eseményeihez nyúlnia.

Érdekes módon, az öninterjúból már-már az derülne ki, hogy az ukrajnai események mentén az író mintha moszkva-párti lenne. Csakhogy két ízben is határozottan pontosít:

"Mondtam, hogy a krímiek pártján állok, meg a történelmi igazságosságén. Egy amerikai elnök pártján állok, Woodrow Wilsonén, aki fontos elveket fogalmazott meg, aztán nem vette ezeket komolyan. A referendumok pártján állok mint egykori svájci polgár. A fegyverrel történő beavatkozást elítélem, de elismerem a krímiek jogát ahhoz, hogy nemzetközileg ellenőrzött népszavazáson nyilvánítsák ki, mit akarnak. Ukrajnához tartozni, Oroszországhoz, netán az önállóságot választani. Ha az ukrajnai viszonyokat annyira vonzónak fogják találni, ha ezekben biztosítékot vagy legalább valószínűséget fognak látni a saját jövőjüket illetően, egészen biztos, hogy Ukrajna mellett fognak voksolni."

El lehet ugyan játszadozni a gyanúperrel, hogy az interjú megjelenése óta történt fejlemények valódi függetlenedési mozgalmakat váltottak-e ki az egyre szaporodó ukrajnai régiókban, vagy előre megrendezett, már jól bevált forgatókönyv alapján állítják mindinkább kész tények elé a zavarodott emberiséget; az viszont tény, hogy a százéves évforduló közeledtével a svájci Davosban, ahol minden év elején összegyűlik a világ közgazdász társadalmának krémje, az idei találkozón olyan erőteljes hangok hallatszottak, melyek a globalizáció súlyos válságtüneteire alapozva valószínűsítették, hogy az "aranykor" végetértével 2014-ben kísértetiesen megismétlődhet az, ami 1914-ben már bekövetkezett: az első világháború kirobbanása véget vetett a globalizáció első aranykorának, az úgynevezett boldog békeévek korszakának. A fejét mind jobban felütő gazdasági—kereskedelmi protekcionizmus szelleme erőteljesen rombolja az nemzetközi együttműködés, a szolidaritás szellemét és látványos nemzeti—nemzetiségi jogi köntösökbe öltözve egymásnak ugraszthatja az ellentmondásoktól duzzadó világot.

Úgy tűnik, Ukrajnában eldördült ama szarajevói fegyver mai utóda. A világon múlik, hogy csak arra az első merénylőrobbantásra emlékeztessen, amely nem találta el a trónörökös házaspárt. A végzetes lövésig még mintegy fél óra van hátra. Sok ez vagy kevés?

Csíkszereda, 2014. április 9.

Kimaradt?