A maszol.ro rendhagyó interjúsorozatot indított az RMDSZ európai parlamenti képviselőjelöltjeivel. Nem a politikai programjukról, a választási ígéreteikről faggattuk alanyainkat, hanem életpályájukról, világszemléletükről, netán családjukról vagy hobbijukról. Negyedik interjúalanyunk Hegedüs Csilla.

Hogyan lesz egy műemlékvédelmi szakemberből kulturális kérdésekkel foglalkozó szakpolitikus? Mi vonzotta a politika felé?

Éppen úgy lesz a műemlékvédelmi szakemberből szakpolitikus, ahogyan egy mérnökből, ügyvédből vagy éppenséggel alanyi költőből. A politika ugyanis nem szakma, hanem hivatás. Az erre való hajlam van, akinél korábban, van, akinél később jelentkezik. Ami viszont gyerekkorom óta megvolt: a közösségi érdeklődés – ebből nő ki a politikusi elhívatás is.

Azt hiszem, hogy minden igazán elhivatott szakembernek az a vágya, hogy legalább a saját szakmájában valamit felmutasson: értékeket mutasson fel, vagy éppen mentsen. Erre különböző lehetőségek vannak. Van, aki megelégszik azzal, hogy a saját szakmájában elér valamit, és van, aki ezt szeretné kibővíteni, úgy érzi, hogy ha politikai pályára lép, akkor a közösségéért többet tehet.

Névjegy. Hegedüs Csilla az RMDSZ Nőszervezetének alelnöke, kulturális főtitkárhelyettes. A Pécsi Tudományegyetem  szerzett andragógiai, a Dimitrie Cantemir Egyetemen közgazdasági diplomát. Volt már miniszteri tanácsos a kulturális tárcánál Kelemen Hunor miniszteri mandátuma alatt, előtte a Transylvania Trust Alapítvány ügyvezető igazgatója volt.  Tudományos tevékenységi köre az az épített örökség fenntarthatósága, műemlék-menedzsment, kulturális turizmus – különös tekintettel az európai integrációs folyamatokra. Nevéhez fűződik többek között a bonchidai Bánffy kastély helyreállítási munkálatainak lebonyolítása, a Bonchidai Kastély Napok szervezése.  

Engem is valami ilyesmi vonzott a politikai pálya felé, nem csak az épített örökség védelméért akartam dolgozni, és ezt már a Transylvania Trust Alapítványnál is bizonyítottam, hogy a műemlékvédelembe a közösséget is be akartam vonni, a közösségért akartam a kastélyt felújítani, egyszerűen: az erdélyi magyar közösségünkért akartam tenni.

Élete egy korszakában az üzleti szférában dolgozott, majd a civil szférában vállalt szerepet. Miért döntött úgy, hogy ott hagyja az üzleti életet?

Az én generációm számára természetes kihívást jelentett, hogy a kommunizmus összeomlása után kipróbáljuk magunkat a piacon, az üzleti élet versenyfeltételei közepette. Romániában előbb lettek meg a feltételei a piacgazdaságnak, mint ahogyan a vállalkozások maguk megjelentek volna. A rendszerváltás utáni első néhány év ebben az értelemben a korlátlan lehetőségek országává tette (átmenetileg) Romániát. Ezt ragadtam meg én is.

Sikeres voltam, de néhány év után elégedetlen. Úgy éreztem, nagyobb célokat kell követnem. Így kezdtem el az épített örökségünk védelmével foglalkozni, Bonchida így lett életem szerves része. A versenyszférából áthozott kompetenciák persze itt is hasznomra voltak, meg most is sokat segítenek a munkámban. Megtanultam racionálisan dönteni, ésszerű kockázatot vállalni. A tavalyelőtti kampányom során is sok nehéz döntést kellett meghozni, amelyek végül helyesnek bizonyultak. Az sem volt könnyű döntés, hogy az EP-választásokon a Nőszervezet jelölését elvállaljam, hiszen a lányom idén érettségizik.

A Transylvania Trust Alapítványnál egy több mint 1500, Európa 17 országát képviselő résztvevőt számláló Nemzetközi Építettöröksége Helyreállító és Szakképző Program koordinátoraként dolgoztam, emellett az Építettörökségvédelmi Nemzetközi Konferenciasorozat gazdasági koordinátora voltam, de több más, különböző nemzetközi találkozó és szeminárium szervezését is magamra vállaltam. A torockói épített örökség helyreállításában is részt vettem, talán itt látszik a legjobban a munkám eredménye, hiszen sikerült a települést újraéleszteni. Nem csak az épített örökséget sikerült a következő nemzedékeknek megőrizni, hanem a közösséget is sikerült megmozgatni, megélhetést biztosítani nekik.

Ennyi szervezés, tevékenység után úgy gondoltam, hogy a tapasztalataimat másoknak is átadhatom, segíthetek abban, hogy azokat a hibákat, amelyeket én még elkövettem, másoknak már ne kelljen megtapasztalniuk. Szakpolitikusként úgy érzem, hogy sokkal inkább segítségére lehetek a közösségemnek és a szakmának egyaránt.

Mit gondol, van-e rá lehetőség, hogy a következő EP-választások előtt az RMDSZ Nőszervezetének jelöltje ne a negyedik, hanem a befutónak számító első vagy második helyre kerüljön?

Ezért dolgozunk. Biztos vagyok benne, hogy a következő választáson már befutó helyen lesz a jelöltünk. De nem ez az igazi célunk. Az igazi célunk az, hogy mindez természetessé váljon - hogy ne keltsen feltűnést, ha akár a listavezető, akár a jelöltek meghatározó része bármelyik választáson nő lesz.

A berögzült előítéletek leépítése az első lépés ebben az irányban. A nők tudása és határozottsága iránti bizalmat kell megerősítenünk egyénileg és közösségben egyaránt. Egyre jobban tudatosítanunk kell a környezetünkkel, hogy igenis sok nő képes és akar politikai vagy közéleti szerepet vállalni. Olyan nők, akikre büszkék lehetünk, és akik nem ijednek meg a merész kihívásoktól. Ez a törekvés az, amelyre a Nőszervezet megalakulásakor vállalkoztunk és, amelyet minden tevékenységünk során szem előtt tartunk: ennek a folyamatnak az RMDSZ EP listáján elért kiemelkedő helyezés csak egy újabb állomását képezi, amelyet a szervezet és a benne tevékenykedő hölgyek megerősítésére tudunk használni.

Mit jelent ennyi férfi közt dolgozni?

Mint mondtam, az üzleti életben számos olyan tapasztalatot sajátítottam el, amelyeket inkább a férfiaknak szoktak tulajdonítani, ennek következtében pedig semmilyen különleges kihívást nem jelent számomra férfiak között dolgozni. Ráadásul azt vallom, nincs férfi és nő vezető, csak jó vezetők meg rosszak. És a jó vezető bizony androgün: a racionalitás férfi princípiumát egyesíti az empátia nőiesnek gondolt képességével.

Ön szerint mi a legjelentősebb különbség egy nő és egy férfi vezető között?

Munkám során azt tapasztaltam, hogy hatalmas szükség van a férfiak tisztán látására és objektív érveléseire. Azonban ugyanakkora szükség van a nők sajátos, pragmatikus problémamegoldó képességére – bizonyos tekintetben a nők érzékenyebbek, nagyobb fokú empátiával rendelkeznek és receptívebbek az apró részletekre, továbbá léteznek olyan társadalmi, közösségi kérdések, amelyekhez elengedhetetlen a női szemléletmód. Azt gondolom, hogy az egyensúly megtartása a legfontosabb, bármilyen közösségi tevékenységről vagy csapatmunkáról legyen szó, úgy a politikában, mint az élet bármely területén.

Jelentett-e nehézséget bukaresti évei alatt a család hiánya?

A legnagyobb kihívást jelenti az idő ésszerű beosztása, amivel nagyon sokan küzdünk.  Valóban nem könnyű egy anyának telefonon segíteni a házi feladat megoldásában vagy ugyanígy tanácsot adni a kamaszkori problémákban. Megértésre és nagyon sok türelemre van szükség a család részéről, és talán mindig van egy pillanat, amikor meg kell állni, a telefont kikapcsolni és kizárólag velük lenni.

Ezért is érezzük úgy, hogy a Nőszervezet egyik legfontosabb célkitűzése a gyermekvállalás megkönnyítése a nők számára. Ez nem csak anyagi támogatást jelent, sőt, leginkább nem azt. Azt a feltételrendszert kell ugyanis megteremteni, amiben a nő harmonikusan tudja összeegyeztetni az anyai szerepét és a karrierjét. És amikor azt mondom, hogy ma még fényévekre vagyunk ettől, akkor ezzel azt is elismerem, hogy nekem is komoly nehézséget jelentettek a bukaresti évek. Mára persze fordult a helyzet: a lányom felnőtt, és a Nőszervezet egyik lelkes – bár anyjával szemben mindig kritikus –aktivistája lett, aki komoly támogatást ad munkámban.

Hogy néz az Ön tökéletes világa? 

Az én személyes világomat két szó írja le: a szeretet (szerető társ, szerető gyermek, szerető barátok), illetve a kihívás. A kettőt összeegyeztetni: harmónia.