Woody Allen reagált a szexuális molesztálás vádjára

Hamisnak és szégyenletesnek nevezte Woody Allen a nemi erőszak vádját, amelyet nevelt lánya, Dylan Farrow hozott fel ellene nyílt levelében - írta e-mailjében az AP amerikai hírügynökségnek a filmrendező szóvivője.

Wood Allen olvasta Dylan Farrow nyílt levelét, mely a The New York Times online kiadásában jelent meg szombaton - írta Leslee Dart szóvivő. A levélben nevelt lánya azzal vádolta meg Allent, hogy megerőszakolta, amikor még csak hétéves volt. A rendező hamisnak és szégyenletesnek nevezte az állítást.

Elkan Abramowitz, Allen ügyvédje szintén reagált a vádakra: "Tragikus, hogy egy bosszúszomjas szerető által kitalált történet úgy bukkanhat fel húsz év után, hogy azt annak idején a hatóságok tökéletesen kivizsgálták, majd elutasították. A Dylant egykor ér kellemetlenségekért másvalaki okolható, nem Allen és nem is maga Dylan."

Farrow azt állította, nevelőapja 1992-ben a család connecticuti házának "homályos, szekrényszerű padlására" vezette, és ott megerőszakolta. Nem részletezte, hogyan, ám leírta, nevelőnapja más alkalmakkor milyen zavaróan intim dolgokat művelt vele. A filmrendező ellen 1992-ben vizsgálat indult gyermekmolesztálás gyanújával, vádemelés azonban nem történt.

Dylan Farrow nyílt levele a hatóságok helyett a közvélemény ítélőszéke előtt szeretné ügyét feleleveníteni. Farrow ma Floridában él, férjhez ment, nevet változtatott. Arra kérte levelében nevelőapja rajongóit és a filmjeiben szereplő színészeket, hogy "ne hunyjanak szemet" afölött, ami történt.

A Sony Pictures Classics, Allen filmjeinek forgalmazója óva intett az elhamarkodott ítélettől. Közleményében így fogalmazott: "A helyzet nagyon bonyolult, és minden érintett számára tragikus. Woody Allent a levélben említettekkel kapcsolatban soha nem vádolták meg hivatalosan, tehát az ártatlanság vélelme részünkről is megilleti."

Az Allen legutóbbi, Kék jázmin című filmjében is szereplő Alec Baldwint Farrow levelében - mások mellett - név szerint is megemlítette. A színész a Twitter közösségi portálom így válaszolt neki: "Ön téved, ha azt hiszi, nekem vagy bárkinek köze lehet ehhez családi ügyhöz".

Mia Farrow, aki 12 éven át volt Woody Allen élettársa, akkor vádolta meg a rendezőt Dylan molesztálásával, amikor 1992-ben kiderült, partnere viszonyt folytat a színésznő egy korábbi kapcsolata idején örökbe fogadott nevelt lányával, Soon-Yi Previnnel. A lányt, aki akkoriban 19 éves lehetett, nem Allen fogadta örökbe. A pár később, 1997-en összeházasodott, két kislányt adoptáltak.

Woody Allen mintegy fél évszázados pályafutása alatt csaknem ötven filmet rendezett, négyszer kapott Oscar-díjat, januárban pedig a Golden Globe életműdíját is neki ítélték. Legújabb filmje, a Kék jázmin is szerepel az Oscarra jelölt alkotások között.

Kapcsolódók

Kimaradt?