Szatmár megyében legjobban a magyar községek gazdálkodnak

Mezőpetri, Mezőfény és Pusztadaróc végzett az első három helyen azon a vetélkedőn, amelyet a Szatmár megyei tanács a települések jó gazdálkodása témájával írt ki a múlt esztendőben. A verseny a köztisztaságtól a vízgazdálkodásig, a környezetvédelemtől az utak karbantartásáig, a közművelődéstől a sportig sok területre kiterjedt, amit egy külön erre a célra létrehozott bizottság értékelt ki.

Egyik nyertes községben sincsenek olyan kacsalábon forgó paloták, mint például az avasi Lajoshután, Bujánházán, Bikszádon vagy Tartócon, aminek árát tulajdonosaik külföldi munkával szerezték meg, de mindenütt van vezetékes ívóviz, csatornázás, szelektív-hulladékgyűjtés és más közszolgáltatás, nem beszélve a gondozott parkokról, a jól karbantartott középületekről, s persze az élénk kulturális és sportéletről. A két sváb-magyar lakosságú községben, Petriben és Fényben híres fúvószenekar is működik.

.Az első díj egy Volkswagen-tipúsú haszonjármű volt, ami - azt pénteken elsőként kipróbáló Márkis Ottó polgármester szerint - azért is jött jól, mert az épülő ipari parkban sok munka vár rá. Fényi Lőrinc, a mezőfényiek első embere is úgy nyilatkozott, hogy van ám mire költeni a második hellyel járó 10 ezer eurót, még akkor is, ha  kívülről úgy látszik itt minden rend be van.

Pusztadaróc polgármestere, Gáman Mihály a harmadik  díjnak is nagyon örül, mert ezzel – mint a maszol.ro-nak mondta – úgy érzi, hogy felkapaszkodtak a pedáns és gondos Nagykároly-környéki sváb-magyar települések színvonalára. S ez nagyon fontos, mert Szatmárnémeti alatt, a nyugatról jövő turisták először Daróccal találkoznak. A kapott ötezer euró is a felzárkózást segíti, mert árokásó-takarító vagy kaszálógépet vásárolnak belőle.

Kimaradt?