Ez lesz jövőre ingyenes a román egészségügyben

Újítani készül az egészségügyi minisztérium az ingyenes orvosi szolgáltatások jövő évtől érvénybe lépő csomagján. A hétfőtől közvitára bocsátott tervezet a biztosítottak számára rendkívül bőkezű, ám szigorításokat is tartalmaz. Bevezetik például a kórházi várólistákat, amelyekre sürgősségi ellátásra nem szoruló betegek kerülnek fel. 

Az új alapcsomagot bemutató vasárnapi sajtótájékoztatóján Eugen Nicolăescu egészségügyi miniszter közölte: azoknak sem kell aggódniuk, akik nem fizetik a biztosítást, mert sürgősségi esetekben, szüléskor és járványos megbetegedések esetében ellátásuk továbbra is ingyenes lesz.

A tervezet szerint a háziorvosnál egy adott betegség kezelése két alkalommal ingyenesen történik. Emellett ingyenes a betegség kivizsgálásához szükséges, legtöbb négy laboratóriumi vizsgálat, illetve egyetlen, szakorovoshoz címzett küldőpapír kibocsátása is. A fokozott kockázatú betegségek esetében a páciensek háromszor kérhetnek ingyenes kezelést a háziorvosuktól, valamint két szakorvosi küldőpapír és hat laboratóriumi vizsgálat jár nekik ingyen.

Külön kategóriába sorolja a tervezet a keringési betegségekben szenvedőket, a 2-es típusú diabéteszeseket, a depresszióban szenvedőket és a fejlődési rendellenességekkel küzdő gyerekeket, akik évi négy ingyenes sürgősségi háziorvosi vizsgálatra jogosultak, és további négy programált vizsgálatra. Akiknél szövődmények lépnek fel az alapdiagnózis mellett, további három vizsgálatot kérhetnek ingyenesen egy évben a háziorvosuktól.  A krónikus betegségben szenvedők évi két ingyenes háziorvosi vizsgálatra jogosultak, egy szakorvosi vizsgálatra és évi két laboratóriumi vizsgálatra.

Az egészségügyi rendelőkben és járóbeteg-rendelőkben a heveny betegségek kivizsgálása nem tarthat 20 percnél tovább, ezt legfennebb két ellenőrző vizsgálat követheti, alkalmanként maximum 10 percig. Ugyanitt a krónikus betegségekben szenvedők számára háromhavonta 10 perces vizsgálatot biztosítanak ingyen, ha a helyzet úgy kívánja, ez az időtartam megduplázódhat. Vény kibocsátására rövid villámtalálkozást is lehetővé tesz a rendszer az orvos és a páciens között. A rákbetegeknek legalább havi egy ingyenes vizsgálatot biztosítanak a kezdeti, diagnosztizáló három vizsgálatot követően.

A kórházi kezelést ezentúl korlátozzák, a beutaló papír kibocsátása elsősorban a betegség súlyosságától függ majd. Így bevezetik jövőre a kórházi várólistákat, ám ennek szabályozása – például a várakozás maximális időtartamának rögzítése – még nem történt meg. 

Az alapcsomag tervezete kitér a betegségmegelőzésre is. Ennek értelmében valamennyi 18 és 39 év közötti biztosított személynek három évente jár két ingyenes általános kivizsgálás, a 40 év fölöttiek ezt a szolgáltatást évente háromszor vehetik igénybe.

A szaktárca országos egészségügyi programokkal egészíti ki az alapcsomagot. Ezek mindenki számára ingyenesen elérhetők, akkor is, ha nincs biztosítása. Huszonegy ilyen programot szavatol a minisztérium: többek között a HIV-fertőzés, a TBC-fertőzés, a B, C és D típusú hepatitisz megelőzését. Emellett lesz onkológiai program, diabétesz program, transzplantációs program, neurológiai eredetű betegségek kezelésének programja, ritka betegségek diagnózisát és kezelését ellátó program, hemofília program, talasszémia (vérszegénység) program, elmebetegeknek szóló program stb. 

A minisztérium közölte az ingyenes és ártámogatott gyógyszerek listáját is, amelyen 130 készítmény szerepel. Az alapcsomag módosításai három éven belül éreztetik majd a pozitív hatásukat – fogalmazott Eugen Nicolăescu egészségügyi miniszter tervezetet bemutató vasárnapi sajtótájékoztatón. A szaktárca február 4-ig várja az érdekeltek álláspontját az új alapcsomagról.

Kimaradt?