Titokban jóváhagyta a palagáz-kitermelést Félixfürdőn a kormányfő

Pénteken jelent meg a Hivatalos Közlönyben az a kormányhatározat, amellyel jóváhagyták a Bihar megyei Félixfürdőn a palagáz feltárását és kitermelését az Altalajkincseket Felügyelő Országos Ügynökség (ANRM) és az East West Petroleum nevű vállalat közötti egyezmény szerint. Az egyezmény függellékei titkosak.

Nagyváradon az elmúlt hónapokban többször is tüntettek a palagáz-kitermelés ellen. Februárban Cornel Popa megyei tanácselnök Simon Mária megyei főépítész és az érintett települések polgármesterei, azaz Lucian Popuş (Váradszentmárton), Ioan Bulzan (Tulka), Victor Filip (Felsőderna) és Dorin Curtean (Papfalva) társaságában nyilvánosan tiltakozott amiatt, hogy a szociálliberális kormány 2012 decemberében már jóváhagyott egyezményeket.

Akkor a tulkai és a Dernához tartozó terjei (Tria) területekről született meg a feltárást és kitermelést engedélyező kormányhatározat, amelyről az érintettek saját bevallásuk szerint értesítést sem kaptak, és tiltakoztak a döntés ellen.

A tanácselnök akkor egyetlen rendelkezésükre álló dokumentum, az Európai Parlament tanulmánya alapján vázolta fel a palagázkitermelés lehetséges negatív hatásait. Többek között földcsuszamlás- és földrengésveszélyre figyelmeztet a tanulmány, szennyeződhet a talaj- és a termálvíz, különféle daganatos megbetegedéseket okozhatnak a használt vegyszerek.

A szentmártoni önkormányzat egyébként októberben tiltó határozatot hozott a saját körzetében, azonban a most jóváhagyott egyezményben szereplő EX - 3 Félixfürdő jelzésű terület 1065 négyzekilométer, többek között Nagyváradot, Nagyürögdöt, Fugyivásárhelyt és Harangmezőt is érinti. 

Kimaradt?