Erdélyi magyarok készítettek dokumentumfilmet a Kárpátokban élő nagyvadakról, a National Geographic felkérésére. A Ragadozók titkos élete (Secret Life of Predators) című dokumentumfilmet az erdélyi tájak és vadak szépségéről a hónap elején mutatták be az Egyesült Államokban, hamarosan itthon is látható lesz. A csapat egyik tagjával, Bereczki Barnával beszélgettünk el a filmről.

Kik vettek részt a dokumentumfilm készítésében?

Érdekesen, véletlenszerűen alakult ki a csapat 2011-ben, amikor a forgatást is elkezdtük. Gál László erdőjáró a nagyvadak szakértője, az ő felelőssége a nagyvadak és a madarak figyelése, fotózása. Victoria Hillman is szakmabeli, nagy kedvence az entomológia, tehát minden bogár hozzá tartozik, ezen kívül ő a projektvezetőnk. Jómagam a magashegyek felől érkeztem, eredetileg az alpesi zóna tartozik hozzám, de mivel ez a projekt elsősorban az erdős régiót célozza, így az én terepem a növényvilág, ahol otthonosabban mozgok.

Mindannyian fotózunk, Gál Laci a filmezésben sem idegen. Bálint Botondot kell még megemlítenem, ő a Transylvanian Wildlife Project egyesület titkára, ez a szervezet biztosította a hivatalos hátteret a filmben való együttműködéshez.

Hogyan épül fel a természetben készült dokumentumfilm: előre megtervezetten vagy utólag dolgoznak a hozott anyagból?

A NatGeo speciel nagyvadakra épül, de most – lévén hogy az Amerikai Egyesült Államokban megvolt már a bemutató is – már kevésbé vagyunk kötöttek a részleteket illetően. Elmondhatom tehát, hogy a most készült film egy hosszú sorozat része, amelynek a fókuszában Erdély, elsősorban Háromszék vadvilága áll. Az itt filmezett anyag a különböző erdők nagyvadjait hivatott figyelni, azoknak viselkedését, szokásait, és az emberrel való kapcsolatát. Igazából eléggé széles téma ez, amelyet külön filmként sem lehetne teljesen kivesézni.

Milyen a terepmunka? Veszélyes, kalandos?

A megfigyelés nagy része felszerelt infrakamerákkal történik, de persze sokat kell kint járni az erdőben. Igen ritka az „életveszélyes” pillanat, a projekten belül nem adódott forró helyzet, egyébként is illik ismerni az állatok viselkedését, a valószínű reakciókat, és akkor nem sodródunk veszélybe. Persze mindig szétárad az emberben az adrenalin, amikor egy nagyvad közelébe kerül. Ezek csodálatos pillanatok, amikor rájövünk, hogy az ember puska nélkül igencsak jelentéktelen egy nagyvaddal szemben. Az állatok mégis mindig a békés megoldást választják, igyekeznek egyszerűen kikerülni a konfliktust – tanulhatnánk tőlük... Természetesen nem csak az adrenalinról van szó, mi ugyanúgy örülünk egy gyönyörű napkeltének, az erdő nagyszerűségének, vagy egy szép tájrészletnek is.

Milyen utóélete van egy ilyen filmnek, milyen nézettséggel bírhat, esetleg fesztivál-, díj-lehetőségek vannak?

Sajnos ezzel kapcsolatosan nem tudok nyilatkozni. Egy NatGeo dokumentumfilm már eleve egy mérce, olyan meghatározott szinten mozog, ráadásul évekig sugározzák a televízióadók. Nekünk, mint egyesületnek és magánszemélyeknek úgyis a kapcsolatok, és a tapasztalat az, ami megmarad ebből.

Eléri figyelemfelkeltő célját ez a dokumentumfilm?

Amint tapasztalhattuk, egyre gyakoribb az Erdélybe, a Kárpátokba látogatók száma. A sima turistától a filmes stábokig mindenki kezdi felfedezni a régiót, a szépségeit, de a problémáit is. Minden ismertető után érezhető egy fellángolás, beszélnek róla, a helyi adók is előveszik a problémákat, a hírek kijutnak az illetékes szervekhez, mindezek ellenére csak igen kis lépések látszanak: alig pár törvény iktatódik be, amit egyelőre nem tart be senki, pár megmozdulás, ami hamar feledésbe merül.  Viszont biztató minden pozitív jel, ami ha kevés is, de akad. Ha nem szállunk le a témáról, és külföldi segítséggel vagy akár a nélkül is a közvélemény előtt tartjuk a helyzetet, akkor csakis jó irányba haladhat a dolog. Biztosan hosszú időbe telik, biztosan a károk is nagyok lesznek, amire komoly változás lesz, de én optimista vagyok. Fontos persze, hogy a közvélemény, az egyszerű ember hozzáállása is megváltozzon.

Melyek azok a problémák, amikre fény derül egy ilyen akció során, mint például a mostani dokumentumfilm elkészülése?

A Kárpátokra jellemző, megbontatlan ökoszisztémát elsősorban a fejetlen erdőkitermelés veszélyezteti. A visszaszolgáltatott erdők tulajdonosai a gyors hasznot látják benne, egykettőre tarvágást hajtatnak végre a területeken. Az állami erdészetnek kellene felügyelnie az újraerdősítést, de persze nem teszi, vagy csak hiányosan. Aztán problémát okoz a túlzott legeltetés, az orvvadászat, és még sorolhatnám. Mindezek ellenére egyelőre egészséges az ökoszisztéma, bár a vadállományok minőségének romlása nyilvánvaló: a vadászatok például a szebb egyedeket pusztítják el, ezáltal a „jó” gének nem adódnak tovább.

Egy korábbi cikkben azt mondja, a Kárpátok valódi paradicsom egy biológus számára, mert még nem tanulmányozták alaposan, sok a feltáratlan terület. Talán ez az oka annak, hogy a National Geographic éppen itt akart forgatni?

Természetesen. Egészen 1989-ig nem engedték az olyan akciókat, amilyen ez a mostani, National Geographic által kért dokumentumfilm volt. Később is csak lassan alakultak ki az emberi kapcsolatok, amelyek lehetővé tették az előrelépést. Ma sem egyszerű ezt véghezvinni, mi is kaptunk már elutasítást terepen…

Bereczki Barna névjegy: nagyapám erdész lévén, már gyerekkoromban gyakran hordozott az erdőbe, később a barátokkal kijártunk a Szent Anna tóra, idővel pedig még messzebbre kalandoztunk. Az egyetemi időszak alatt a kolozsvári Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) tagjaival kezdtem igazán a hegymászást tanulni, itt szerettem meg a fotózást is, és egyszerre fejlődtem mindkét téren. Ma már hegyi vezetőként és fotósként is tevékenykedem. A Transylvanian Wildlife Project keretében a vadvilág és a természetes életkörülmények védelmét tűztük ki célul, a helyi közösségek bevonásával. A projekt oktatóprogramokat is tartalmaz a környezetvédelem és fenntartható turizmus területén. Az egyesület 2013-ban kapta meg a National Geographic szakmai elismerését, az Explorers Grant Díjat.