Venczel József néhai társadalomkutatóra születésének századik évfordulóján emlékeztek Kolozsváron. A pénteki emlékkonferencián életművét több megközelítésből értékelték szociológusok, történészek.

A csíkszeredai születésű Venczel Józsefről a BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézete, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Szociológiai és Demográfiai Szakbizottsága és az EME Jog- Közgazdaság- és Társadalomtudományok Szakosztálya szervezett konferenciát, amely a Kolozsváron élő és dolgozó társadalomtudós munkásságát hivatott összegezni, emlékezetbe vésni.

Köszöntőbeszédében Magyari Tivadar dékánhelyettes elmondta, a sokoldalú Venczelt elsősorban szociológusi minőségben értékelik ezen a napon, Vincze Mária EME szakosztály-elnök azt hangsúlyozta: ahogyan ez a férfi nyomatékot fektetett az ifjúságra, úgy ma is fontos ez a szempont. Veres Valér intézetigazgató úgy fogalmazott, a 20. század legnagyobb magyar szociológusáról emlékezünk ma.

Magyari Tivadar előadásában az életutat vázolta fel. Kifejtette, Venczel kisebbségpolitikai, agrárpolitikai és közművelődéspolitikai szakíró volt, „a szürke ceruza és a favonalzó embere”, aki sokat dohányzott, és hangsúlyt fektetett katolikus mivoltára. 1940-ig hét éven át a Márton Áron által is alapított Erdélyi Iskola című folyóiratot szerkesztette, 1935-ben azonban már megalapította a Széchenyi munkájára utaló Hitel című folyóiratot.

Venczel a Bolyai Tudományegyetem megszervezésében is részt vett, 1950-ben pedig másodszori letartóztatásra tizenegy éven át börtönben ült, hat éven keresztül Márton Áron cellatársa volt. Szabadulása után nem engedték, hogy értelmiségi munkát végezzen, kerámiákat festett, majd kottamásolóként dolgozott, míg végül 1969-ben újra társadalomkutató lehetett. 1971-ben azonban már nyugdíjazni kellett súlyos betegsége miatt, de szellemi frissessége megmaradt – a Romániai magyar irodalmi lexikon szerkesztési módszereinek kidolgozásával bízták meg. 1972-ben hunyt el, sírja a Házsongárdi temetőben található.

Az emlékkonferencián Venczel bukaresti tanulmányútjáról, egyetemi, valamint az Erdélyi Múzeum Egyesületnél végzett munkásságáról, néprajzkutatási eredményeiről számoltak be az őt méltató társadalomtudósok.