Eddig ismeretlen mesterműveket is találtak abban a több mint 1400 festményből álló gyűjteményben, amelyet még 2012-ben foglaltak le Münchenben. A képek Hildebrand Gurlitt művészettörténész és műkereskedő fia, Cornelius Gurlitt egy müncheni lakásából kerültek elő 2012-ben. Szakértők szerint az sem kizárt, hogy jogszerűen kerülhetett a náci diktatúra idején a Gurlitt család tulajdonába a festménygyűjtemény számos darabja, ezeknek a műtárgyaknak a visszaszolgáltatására így nincs sok esély.

Ismeretlen alkotások

A gyűjtemény nemcsak a náci korszakban elfajzottnak bélyegzett klasszikus modern alkotásokból áll, hanem jóval idősebb műveket is tartalmaz, köztük számos 19. századi festményt. A legkorábbi alkotás a 16. századból származik.

A gyűjteményben Marc Chagall és Otto Dix egy-egy olyan alkotására is rábukkantak, amelynek létezéséről korábban nem tudtak a művészettörténészek. Találtak olyan Canaletto-rézkarcot és festményt Henri Matisse-től, amelyek nem szerepelnek az alkotók műveinek jegyzékében – mondta Meike Hoffmann, a berlini Freie Universität elfajzottnak minősített művek sorsával foglalkozó kutatócsoportjának vezetője. Azt egyelőre nem tudni, hogy a rendkívüli esztétikai és tudományos értékű gyűjtemény több mint egy éve tartó vizsgálata mikor ér véget, de az biztos, hogy még sokáig eltart.

A nácik devizabevételi forrása

Hildebrand Gurlitt a nácik megbízásából gyűjtött össze elfajzottnak ítélt festményeket, amelyek közül sokat külföldön értékesített. Ez a tevékenység a náci rezsim fontos devizabevételi forrása volt.

Uwe Hartmann, a berlini Múzeumkutatási Intézet műkincsek származásával foglalkozó osztályának vezetője szerint Hildebrand Gurlittnak, Adolf Hitler kedvenc műkereskedőjének az volt a feladata, hogy külföldön értékesítsen vagy cseréljen el a festmények közül minél többet. Gurlitt feltehetően számos képet saját magának vásárolt meg, a vételárat pedig kifizette a propagandaminisztériumnak, a képek egy része így valószínűleg szabályosan került Gurlitt birtokába, és a jogszabályi környezet időközben nem változott.

A kereskedő a háború után azt állította, hogy a drezdai lakásában tárolt megmaradt képek a nagyváros bombázása alatt mind megsemmisültek. Valójában egyelőre ismeretlen számú alkotás sértetlenül átvészelte a háborút, amelyet követően a szövetségesek eljárás alá vonták Hildebrand Gurlittot, és több mint 100 festményt lefoglaltak tőle. A kihallgatási jegyzőkönyvekhez csatolt listák szerint a képeket az amerikai hadsereg egy wiesbadeni raktárában tárolták. Gurlittnak sikerült tisztáznia magát, és 1950-ben két kép híján az összes festményt visszakapta.

 „Megtisztított” gyűjtemények

Hildebrand Gurlitt 1956-ban bekövetkezett halála után a gyűjtemény a fiához,  Cornelius Gurlitthoz került, aki német sajtóbeszámolók szerint azzal tartotta fenn magát, hogy a titkos raktárból időnként kicsempészett egy-egy képet Svájcba, és eladta.

A 79 éves, egyedülálló Cornelius Gurlittot 2010 szeptemberében egy Zürichből Münchenbe tartó vonaton vámosok ellenőrizték. Ennek nyomán adócsalás gyanúja miatt eljárást indítottak ellene. Az ügy csak 2012 elején érkezett el a házkutatás szakaszába. A müncheni Schwabing kerületben lévő társasházi lakást 2012. február 28-án kutatták át.

Összesen 1406 képet – 121 bekeretezett és 1285 keret nélküli alkotást – találtak. A képek nagyon jó állapotban voltak, és szakszerűen tárolták őket. A müncheni vámnyomozó hatóság egy műtárgyszállításra szakosodott logisztikai cég közreműködésével ürítette ki az ingatlant. A képek elszállítása három napig tartott.

A Toulouse-Lautrec, Picasso, Renoir, Kokoschka, Courbet és sok más művész alkotásaiból álló gyűjteményt egy titkos raktárban őrzik, és fényképeket sem közölnek róla, hogy ne nehezítsék tovább az egyébként is rendkívül összetett munkát, amelynek célja, hogy minden egyes alkotás visszakerüljön a jogos tulajdonoshoz – közölte Reinhard Nemetz augsburgi főügyész.

A gyűjteményben nem csak jogtalanul elkobzott képek, vagy üldözött zsidó műgyűjtőktől kikényszerített adásvétellel megszerzett festmények vannak.  Sok német múzeum önként szolgáltatta be az elfajzottnak minősített alkotásokat, hogy „megtisztuljon” a gyűjteménye.

Berlin törvényt sért?

A „gyűjteménytisztogatási” akciók jogi alapját egy 1938-as törvény adta meg, amely visszamenőleges hatállyal is legalizálta a múzeumi gyűjtemények megcsonkítását. A jogszabályt a háború után nem helyezték hatályon kívül. A klasszikus modern művészet megbélyegzését ugyan „náci kultúrbarbárságnak minősítették”, de a jogi helyzeten soha nem tudtak, vagy nem is akartak változtatni.

A müncheni műkincsek ügyének kezelése miatt többen bírálják a német hatóságokat. Alfred Flechtheim, a náci diktatúra idején kifosztott zsidó származású legendás műgyűjtő örököseit képviselő ügyvéd, Markus Stötzel például úgy vélte, Németország megsérti a két és fél éve tartó titkolózással a zsidóktól rabolt műkincsek visszaszolgáltatásáról rendelkező 1998-as washingtoni megállapodást, amelyhez 44 ország csatlakozott.

A német kormány hónapok óta tud az ügyről, ezt Steffen Seibert kormányszóvivő mondta, kiemelve, hogy a berlini vezetés mindenben támogatja a bajorországi hatóságok munkáját.

A lakásban talált egyik Matisse-festmény állítólag Paul Rosenberg francia zsidó műgyűjtő tulajdona volt, aki Gurlitt apjára bízta gyűjteményét, amikor a nácik elől menekülnie kellett. Rosenberg unokája, Anne Sinclair, Dominique Strauss-Kahn volt felesége évek óta küzd azért, hogy a nácik által elrabolt műkincsek visszakerüljenek eredeti tulajdonosaik leszármazottaihoz.