Cseke: burkolt régiósítás zajlik az egészségügyben
Logikátlannak nevezte csütörtökön Cseke Attila azt a törekvést, hogy a jövőben a csökkentett számú alkalmazottal és kisebb hatáskörrel működő egészségügyi igazgatóságokat regionális struktúrába szervezik. Az RMDSZ-es képviselő szerint jelenleg a nagy létszámmal és kiterjedt hatáskörrel működő intézmények esetében sincs regionális szinten működő intézményrendszer.
A képviselő az Egészségügyi Minisztérium által közvitára bocsátott, a megyei közegészségügyi igazgatóságok összevonására vonatkozó határozattervezetet ismertette csütörtökön.
Az egészségügyi tárca nyolc regionális közegészségügyi hatóságot hozna létre, melyek hatáskörében negyvenkét megyei igazgatóság működne. Utóbbiak megtartanák ellenőrzési hatáskörüket, ám jogi személyiséggel csak a regionális szinten működő hatóságok rendelkeznének. Ennek értelmében a megyei igazgatóságok által végzett ellenőrzésekhez a regionális hatóság engedélyére lesz szükség.
„Ez azt jelenti, hogy ha a Bihar vagy Máramaros megyei közegészségügyi igazgatóság ellenőrzést akar szervezni, akkor a kolozsvári regionális központtól kell engedélyt kérnie. Az ellenőrzések eredményeit is regionális szinten kell majd kiállítani. Hasonló lesz az eljárás az ország valamennyi egészségügyi igazgatóságának esetében” – magyarázta Cseke Attila a szerinte tervezet buktatóit.
A közegészségügyi igazgatóságok jelenleg 3 700 poszttal rendelkeznek, amelyet a decentralizáció során 820 személlyel csökkentenének. A korábban egészségügyi miniszterként tevékenykedő Cseke Attila úgy látja: a szaktárca nem tanult a pénzügyi intézmények átszervezésének kudarcából, és burkoltan folytatja a szerinte logikátlan régiósítást.