200 rászorulón segít télen a Divers Egyesület
Négy éve szervezi meg a marosvásárhelyi Divers Egyesület és a Marosvásárhelyi Rádió „A város segít” nevű jótékonysági akciót, amelynek keretében főleg a téli időszakban nyújtanak támogatást a rászoruló gyermekeknek és időseknek.
A Divers Egyesület elnöke, Koreck Mária a Maszolnak elmondta, hetente visznek ételt azoknak a családoknak, ahova az egyesület által szervezett beilleszkedési programokban részt vevő gyerekek tartoznak. Ezek között vannak a Maros-parti és a Băneasa-telepi családok, valamint az Ady negyedben élő idősek.
“Gyakran sürgősségi kérések is befutnak hozzánk. Azért szervezzük meg minden évben, hogy a tél egy kicsit könnyebb legyen számukra. A kezdeményezés 2020-ban, a pandémia idején indult, bár akkor még nem ilyen formában. Ez már a negyedik év, hogy télen segélycsomagot állítunk össze és osztunk ki a rászorulóknak” -mondja Koreck Mária.
Az egyesület elnöke örömmel jegyzi meg, hogy egyre többen kapcsolódnak be a segélynyújtási akcióba - a város lakói és intézmények is egyre aktívabbak. “Harmadik éve, hogy iskolák is csatlakoznak: a Faipari szakiskola volt az első, idén pedig a Friedrich Schiller Gimnázium is bekapcsolódott. Nekik köszönhetően a Mikulás-csomagokba gyümölcs is kerül idén, és hosszabb időre biztosítva lesz a vitaminbevitel a gyerekek számára”. 2023-ban egy cég is gyűjtött, majd miután megkérdezték, hogy mire van szükség, nagymennyiségű konzervet vásároltak. Koreck Mária hangsúlyozta, a legnagyobb szükség a hosszan tartós élelmiszerekre - konzerv, laska, puliszkaliszt, rizs - van szükség. Idén például a cukor nem is szerepel a listán, a cél ugyanis az, hogy étel készítéséhez alkalmas alapanyagot kapjanak a rászorulók.
Hozzávetőleg 200 személy részesül támogatásban
“Hetente 60-70 embernek viszünk ételt, főként gyerekeknek és időseknek. Ez körülbelül 200 főt jelent, akiket rendszeresen elérünk a program során. Azoknak is próbálunk segíteni, akik a központunktól távolabb élnek, de ez gyakran nehézségekbe ütközik” - meséli a Divers Egyesület vezetője. A rászoruló családok helyzete nem könnyű és az alkalmazkodási készséggel is gond van.
A Maros-parton letelepedett családok helyzete továbbra is megoldatlan
Az ott élő roma közösségek jogtalanul foglalják a helyet, az a telek egy cég tulajdonát képezi - mondja. Nincs a lakhatásuknak megfelelő infrastruktúra, és bár az önkormányzat próbált segíteni - például lakbértámogatással -, ezek a családok nem szívesen hagyják el a területet, és nehéz nekik bérleményt találni, különösen, ha többgyermekes családokról van szó. Koreck Mária szerint a telek tulajdonosa messzemenően segítőkész, felajánlották, hogy valamilyen megoldást találnak a családok elköltöztetésére, de azokat nem sikerül meggyőzni. A törvény értelmében télen nem lakoltathatják ki őket, de a cég nem várhat míg a világ, saját telkén építkezni szeretne.
A szóban forgó közösségekben élő gyermekek felzárkóztatása
A Maros-parti gyerekek közül sokan nem járnak rendszeresen iskolába - mondja Koreck Mária. Ez nagy probléma, mert az oktatás az egyetlen eszköz, amivel kitörhetnek ebből a helyzetből. Az állami támogatások egy részét (pótlékokat) óvoda/iskolalátogatáshoz kötik, de ez sem mindig ösztönző számukra. “Mi igyekszünk segíteni, például hetet közülük beírattunk az esti iskolába, de itt is akadályokba ütközünk. A családok egy része nem támogatja a tanköteles gyermek iskolába járatását.”
Az adományokat személyesen a Kossuth (Călăraşilor) utca 18. szám alatt lehet leadni hétköznapokon 14 és 18, szombaton 10 és 14 óra között december 18-ig. Bővebb tájékoztatás a 0265-311727-es telefonszámon kérhető.
CSAK SAJÁT