Felmérések szerint Romániában az emberek az egészségügyben adják a legtöbb csúszópénzt – „orvosi szaknyelven”: hálapénzt. Az egészségügyet a negatív ranglistán az oktatási rendszer, valamint a rendőrség követi az Avantgarde közvélemény-kutatása szerint.

Az Avantgarde az oktatási minisztériumhoz tartozó intézmények illetve a közigazgatás oktatási feladatkörrel foglalkozó személyzete körében vizsgálódott, pedagógusok, szülők és tanulók körében tett fel a korrupcióval és a megvesztegetéssel kapcsolatos kérdéseket.

A közvélemény-kutatást július 23. és augusztus 20. között végezték el, az 1560 tagú mintacsoportban 550 tanuló, 500 szülő és 510 pedagógus – tanár, iskolaigazgató, inspektor – szerepelt. A felmérés hibalehetősége plusz-mínusz 2,48 százalék.

Egészségügy, oktatás, rendőrség

A kérdésre, miszerint elsősorban mi jut eszébe arról a szóról, hogy korrupció, a legtöbben a megvesztegetést, az ajándékokat és az apró figyelmességeket nevezték meg. Ezt a szülők és a pedagógusok 19 százaléka állította, a tanulók közül pedig 17 százalék gondolt mindezekre. Szerintük csakis ilyen módszerekkel lehet valamit elérni viszonylag könnyen és gyorsan Romániában. A megkérdezettek maguk is adtak már csúszópénzt, ajándékokat ügyeik elintézése céljából.

A második helyen a megkérdezettek a politikára gondoltak, nevezetesen a politikusokra, a parlamentre, illetve a kormányra. A pedagógusok 15 százaléka vélekedett így, a tanulók 11 százaléka, illetve a szülők 10 százaléka adott hasonló választ.

A mintacsoport tagjai zömmel az egészségügyet nevezték meg arra a kérdésre, hogy milyen területen kellett a legtöbbször szembenézniük a korrupcióval. Ilyen vonatkozásban a szülők vezettek 25 százalékkal, majd a tanárok következtek, 22 százalékkal, a diákok12 százaléka úgyszintén az egészségügyet nevezte meg. Ilyen vonatkozásban lajstrom második és harmadik helyen szereplő oktatási rendszer és rendőrség jócskán lemaradt az egészségügytől, ugyanis a megkérdezett diákok 4, a tanárok 3 és a szülők mindössze 1 százaléka hivatkozott az oktatási rendszerre, a rendőrség esetében pedig nagyjából hasonló arányban érkeztek a válaszok.

Kiskorrupció, nagykorrupció

A nagy és a kiskorrupció közötti különbség tekintetében nagyjából egyöntetűek voltak a válaszok: kiskorrupciónak a kórházakban, az iskolákban, a rendőrségen, a polgármesteri hivatalokban adott kisebb összegeket, apróbb ajándékokat nevezték meg, a nagykorrupció esetében pedig a legtöbb tanuló – 40 százalék – a politikusokat, a kormány és a parlament tagjait jelölte meg, nagyjából hasonló volt az arány a pedagógusok kategóriájában is.

A szülők a nagykorrupciót elsősorban a politikusok által követelt hatalmas összegekben, nagy összegekről szóló törvénytelen szerződésekben jelölték meg, erre 33 százalékuk utalt, 26 százalékuk viszont a nagykorrupció kapcsán kizárólag a politikusokra, a parlamentre és a kormányra gondolt.

A korrupciós cselekedetek súlyossági fokát tekintve a megkérdezettek valamennyi kategóriája a bűnvádi dossziék eljárásainak indokolatlan beszüntetését nevezte meg: a pedagógusok 75, a szülők 67, a tanulók 48 százaléka nevezte meg ezt az első helyen. A második helyen a pénzügyi szabálytalanságok adóellenőrök általi elhallgatását tartották, ezt a tanárok 64, a szülők 58 és a tanulók 44 százaléka állította. A legkisebb korrupciós bűn a pedagógusok 23, a szülők 22 és a tanulók 17 százaléka szerint az, hogy a tanárok pénzt fogadnak el a diákok különóráiért.

Senkit nem büntetnének meg…

Az oktatási rendszert egyébként a megkérdezettek közül csak igen kevesen vádolták meg „számottevő korrupcióval”: a szülők 8, a tanulók 5 és a pedagógusok mindössze 4 százaléka állította ezt.

A mintacsoport tagjainak zöme egyébként azt állította, hogy az oktatási rendszerben észlelt korrupció, a csúszópénzek elfogadása miatt nem tenne feljelentést, mert amúgy sem büntetnének meg senkit.

Annak kapcsán, hogy az iskolai költségekbe, a javítások összegébe sokszor a szülőknek is be kell szállniuk, a tanulók 34 százaléka igennel válaszolt, leszögezve, hogy nagyjából évharmadonként kell ilyesmiért fizetni, ebben az arányban választoltak a szülők is, a pedagógusok pedig tagadták, hogy ilyesmire pénzt kérnének a szülőktől. Az „osztálypénzek” esetében viszont a tanulók 42 százaléka állította azt, hogy rendszeresen fizetni kell ezeket az összegeket, hasonló álláspontra helyezkedett a szülők 36 százaléka, a pedagógusok közül azonban mindössze 28 százalék ismerte el ezt.

Azt, hogy a tanulók „jó előmeneteléért” a pedagógusok rendszerint havonta pénzt követelnek csupán a tanulók és a szülők 8-8 százaléka állította, és a pedagógusok 6 százaléka értett egyet vele. A szülők 80 százaléka viszont cáfolta ezt, és hasonló véleményre helyezkedett a tanárok 77, valamint a tanulók 76 százaléka is.

A kérdésre, miszerint a tanároknak ilyen célokra kifizetett összegek elmaradása negatívan hat-e a tanuló előmenetelésre, a pedagógusok 61 százalékának meggyőződése, hogy mindez nem befolyásolja a diákok értékelését.  A tanulók 34 százaléka azonban úgy véli, hogy olykor kihat a megítélésre, a szülők 16 százaléka szerint viszont a pénzösszegek elmaradása gyakran, 5 százaléka szerint pedig minden alkalommal befolyásolja a tanuló jegyeit.