Pontáék üzenete: el kellene fogadni a Verespatak-törvényt

Rendkívüli sajtótájékoztatón hívta fel csütörtökön Victor Ponta a figyelmet arra, milyen következményekkel járna az ország számára, ha a Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) nem kapja meg az engedélyt a verespataki aranybánya megnyitására. A kormányfő mellett ült Dan Şova nagyberuházásokért felelős tárca nélküli miniszter, aki kijelentette: ő bizony szenátorként megszavazza majd a befektetéssel kapcsolatos intézkedésekről szóló törvény tervezetét.

Mondanivalója alátámasztására Victor Ponta részleteket idézett az aranykitermelésről szóló – amúgy titkosított – licencszerződésből, amelyet román állam 1999-ben kötött az RMGC-vel. Ebből kiderül, hogy a román-kanadai cég húsz évre szerezte meg a bányászati licencet. A szerződés 2 százalékos bányajáradékot állapított meg, ezt szeretné a kormány a parlamentbe küldött törvénytervezettel 6 százalékra emelni.

Ponta elmondta, a hivatalos adatok szerint az RMGC eddig 550 millió eurót fektetett be Romániában. Ha az aranykitermelés nem indul be, a román államra hárul a Verespatakon korábban működő állami bánya által okozott környezetvédelmi károk helyreállítása, illetve a római kori tárnák konzerválása. Ezek a munkálatok a kormányfő szerint 480-500 millió euróval terhelnék az ország költségvetését. Ha azonban beindul a kitermelés, a román állam 3,6 milliárd euróval gazdagodna – ecsetelte az előnyöket a miniszterelnök.

„Nincs értelme politikai döntést hozni Verespatakról, mielőtt a képviselők és a szenátorok nem ismerik meg befektetés előnyeit és hátrányait” – mondta Victor Ponta, aki korábban kész tényként tálalta, hogy a Verespatak-törvény még megvitatása előtt megbukott a parlamentben.

Dan Şova azzal érvelt a befektetés mellett, hogy „a román állam kényes helyzetbe kerül”, ha a Verespatak-törvény megbukik a parlamentben. Ezzel az RMGC által követelhető kártérítésre utalt. Közölte azt is: szenátorként megszavazza majd a törvénytervezetet. Korábban Victor Ponta azt mondta, képviselőként a jogszabály ellen szavaz majd a parlamentben.

   

 

Kapcsolódók

Kimaradt?