Az apró betűs részre ezúttal a bank fázott rá

Az eset 2008-ban történt, hogy a Tyinkoff Hitelintézet egyszerűsített eljárás keretében kínálta ügyfeleinek a hitelkártyát, ehhez személyes találkozóra sem volt szükség, elég volt a postán megkapott szerződést aláírva visszaküldeni a banknak.

Egy voronyezsi férfi azonban az apróbetűs részt megváltoztatva küldte vissza a dokumentumot, amit a bank ellenőrzés nélkül jóváhagyott. Az apróbetűs részben általa megfogalmazott feltételek szerint korlátlan időre kamatmentes hitelre jogosult, és amennyiben a szerződést a bank megsértené, úgy minden egyes sérelemért hárommillió rubelt köteles fizetni az ügyfélnek, a szerződés felbontása esetén pedig hatmillió rubelt kell átutalnia.

A Tyinkoff 2010-ben 45 ezer rubelt kért számon az ügyféltől és felbontotta a szerződést. A férfi közölte: csupán a felhasznált 19 ezer rubel hitellel tartozik, kamatok és kezelési költség nem számítható fel, hiszen így áll az általuk megkötött szerződésben. A bíróság tavaly neki adott igazat, elismerve a szerződés érvényességét, arra hivatkozva, hogy a polgári törvénykönyv alapján a szerződő felek mindegyikének joga van feltételeket javasolni. Az ügyfél a szerződés átírásakor ezt tette, a banknak megvolt a lehetősége, hogy azt aláírás előtt átnézze.

Most viszont a voronyezsi férfi perelte be a bankot, követelve a szerződés pontjainak megsértéséért járó, egyenként 3 millió rubeles kártérítést, valamint a felbontásra vonatkozó hatmillió rubeles összeget. Az összesen mintegy 160 millió forintnak megfelelő kereset esélyét növeli, hogy mind a bank, mind a bíróság is elismerte tavaly a szerződés érvényességét. A Tyinkoff így most csupán elévülésre hivatkozva kéri a mentesítést a bánatpénz megfizetésének kötelezettsége alól.

Kimaradt?