15 millió búzaszem: 1100 tonna gabona gyűlt össze

A csernátoni Malomkertben tartották a 15 millió búzaszem – Magyarok kenyere nevű rendezvény székelyföldi eseményét. A rendezvényt számos magyarországi és belföldi politikus – köztük Kelemen Hunor RMDSZ-elnök – valamint több egyházi méltóság megtisztelte a jelenlétével. A Pécsről útjára indított, azóta töretlen népszerűségnek örvendő jótékonysági gyűjtőakció eredménye idén 1100 tonna búzát tesz ki.

A búzaösszeöntéskor Grubisics Levente elevenítette fel a kezdeményezés történetét, majd Szőcs László református lelkipásztor adta áldását a több száz jelenlévőre. Az ünnepi beszédek előtt Mocanu Prezsmer Erika nemzeti imáinkat énekelte el a Finom Zenekar kíséretében, majd elsőként Tamás Sándor, a háromszéki önkormányzat vezetője mondott köszönetet a reggeltől estig dolgozó gazdáknak és gazdasszonyoknak, akik nélkül nem lenne, amit asztalra tenni. Hangsúlyozta: Székelyföld gazdasági erejét az is mutatja, hogy hány gazda dolgozik, valamint az is, hogy a gazdaságok hány embert foglalkoztatnak.

A szerző felvételei

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke kifejtette: amíg összetartozás és összefogás van, addig a székelység marad a földjén, nem tudják elűzni. Egyúttal bírálta a román államot is, szerinte a rossz döntések és törvények miatt a gazdálkodók élete nem a legkönnyebb, esetenként lehetetlen elvárásokat támasztanak irányukba. Arra kérte a jelenlévőket: hallassák a hangjukat a politikusok irányába, bízzanak Kelemen Hunorban, az RMDSZ államfőjelöltjében, akinek jelölését szükségesnek tartotta.

Péter Ferenc, Maros Megyei Tanácsának elnöke objektív okok miatt nem vett részt a rendezvényen, az üzenetét Szabó Árpád, a Maros megyei tanács képviselője olvasta fel. Abban az összefogás szükségességét és fontosságát hangsúlyozta, ugyanakkor arra tért ki, hogy mennyire meghatározó a kenyér az életünkben, nemcsak mint élelmiszer, hanem mint szó is: kenyérbe lépünk ha dolgozunk, kenyértörésről beszélünk ha szakítunk valamivel, és életünk vége felé megesszük a kenyerünk javát.

Kelemen Hunor arról is beszélt, hogy sok problémát kell megoldani minden nap, a gondokra a válasz általában ott rejlik, ahol születnek és általában azokat kell megkérdezni, hogy mi legyen, akik elszenvedői a kellemetlenségnek. „Ma egy olyan helyen élünk, amely fővárosának van egy országa” – utalt a központosított, túlzásba vitt bürokrácia fő gondokozójára. Hozzátette: olyan államapparátusra van szükség, amelynek a közemberek a haszonélvezői és nem pedig szenvedő alanyai. Olyan intézményekre van szükségünk, amelyek szolgálnak – hangsúlyozta. „Nekünk ma át kell arra állítanunk az agyunk állását, hogy ne csak megtermeljük, hanem tudjuk is feldolgozni azt, amit ez a föld adott, tudjuk értékesíteni. Nekünk ilyen komplex kihívások előtt arra van szükségünk, hogy a közösséget is építsünk” – mondotta, hozzátéve, hogy a 15 millió búzaszem is egy ilyen kezdeményezés.

Jakab István, a MAGOSZ elnöke felelevenítette a kezdeményezés történetét és elmondta: hetven tonna búzával járult hozzá Székelyföld a gyűjtési akcióhoz, amelynek végeredménye 1100 tonna gabona. Ez százezer rászorulón tud segíteni – mondotta.

A beszédeket követően következett a búza összeöntése, a székelyföldi térségek és székek képviselői, de az akcióhoz csatlakozó barcaságiak és gyimesiek is jelképesen a színpadon lévő ládába öntöttek egy kevés gabonát, majd a római katolikus és református egyházi méltóságok áldották meg az eseményt, amelyen a Kincskereső Néptáncegyüttes is fellépett.

A Székelyföldi Búzaösszeöntés Ünnepén a felsőcsernátoni Malomkertben részt vett Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) elnöke, a Magyar Országgyűlés alelnöke, Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Becze István, a Székely Gazdaszervezetek Egyesület elnöke, Fejér László Ödön szenátor, Könczei Csaba, Gál Károly és Miklós Zoltán parlamenti képviselők, Hajdu Gábor parlamenti képviselő, Dr. Sándor Tibor László mezőgazdasági attasé, Magyarország Nagykövetsége Bukarest, Varga Ferenc konzul, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, Szungert Balázs külgazdasági attasé, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, dr. Hancsók Szabolcs vezető kormányfő-tanácsos, a Kárpát-medencei Együttműködések Főosztályának vezetője, Magyarország Agrárminisztériumától.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?