RMDSZ: a szövetség tízéves munkájának eredménye a székelyhídi körgyűrű megépítése

Nagy visszhangot keltett Biharban az, hogy a jelenlegi kormánypárt képviselői egy kampányrendezvény keretében – a helyiek és az érintett önkormányzatok teljes mellőzésével – felavatták Székelyhíd körgyűrűjét november utolsó napján. 

A terelőúthoz semmi köze a liberálisoknak, akik most csak rátelepednek mások munkájának eredményére – közölte Szabó Ödön parlamenti képviselő. A Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke tudatta, a székelyhídi körgyűrű megépítését az RMDSZ kezdeményezte és harcolta ki, és ez a folyamat teljes körűen nyomon követhető a képviselőház internetes oldalán is. 

Mint ismert, az érmelléki kisváros körgyűrűjének a története 2010-ben kezdődött, majd 2011-ben született meg az első kivitelezési szerződés, amelynek értelmében kormányfinanszírozással megépülhetett volna a 7,2 kilométeres új út, ha a fővállalkozó időközben nem jelent csődöt és nem hagyja félbe a munkát, valamint kifizetetlenül az alvállalkozóit. Ilyen körülmények között teljesen leállt a beruházás, 2015-ben pedig a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) felbontotta a szerződést a kivitelezővel. 

„A tényeket nem lehet letagadni”

Szabó Ödön Bihar megyei parlamenti képviselő több alkalommal is, évente interpellálta a szállításügyi minisztert a tarthatatlan helyzet rendezése érdekében, ugyanis a bihari kisváros központját keresztülvágó E671-es jelzésű főúton egyre nagyobb forgalom halad át, ami megnehezítette és életveszélyessé tette a közlekedést Székelyhídon. A 2015-ös szerződésbontást követő időszakban az RMDSZ három egymást váltó szállításügyi miniszterrel tárgyalt, és „a szövetség közbenjárására a beruházást sikerült beépíteni az európai uniós finanszírozású programjai közé, ez körülbelül három évet vett igénybe” – magyarázta Szabó Ödön. 

Az, hogy lezajlott a sikeres versenytárgyalás és újrakezdődik a terelőút építése, Răzvan Cuc szociáldemokrata szállításügyi miniszter 2019. október eleji válaszából derült ki, amelyben Szabó Ödön képviselő interpellációjára válaszolt. A dokumentum megtalálható a képviselőház hivatalos internetes oldalánEbből kiderül, hogy a kivitelezési szerződést 2019. szeptember 30-án aláírták, a vállalkozónak pedig 12 hónap állt rendelkezésére a munkálatok elvégzésére, amelyre 42,8 millió lejt különítettek el.

„Nem lehet letagadni a papírokat, ez egy évtizedes munkája az RMDSZ-nek, az itteni magyar közösségnek. Ugyanakkor emlékeztetném a mai döntéshozókat arra, hogy a földeket, amiket kisajátítottak az út építéséhez, mind a mai napig nem fizették ki az embereknek, tehát a román államnak még van egy adóssága” – nyilatkozta Szabó Ödön. 

„Példátlan, hogy ennyire ne tiszteljék a helyi vezetést”

„Megdöbbenve értesültem arról, hogy november 30-án, déli órában az általam vezetett városban, Székelyhídon egy nagyszabású beruházás suttyomban való átadására került sor” – olvasható Béres Csaba székelyhídi polgármesternek a témában kiadott nyilatkozatában. Az elöljáró leszögezi: „Felháborítónak tartom, hogy azok, akik most kutyafutta átadó ünnepséget tartottak, nem szóltak a helyieknek, azoknak, aki valóban dolgoztak a projekten, nem is értesítettek senkit, ami finoman szólva is illetlenség.”

A polgármester ugyanakkor hangsúlyozta: „A világon mindenütt egy útmunkálat akkor van kész, mikor minden a helyén van és a kisajátított területek tulajdonosai is megkapták az őket megillető kártérítési összeget. Jelen esetben a beruházás még nincs teljesen kész, ezt a miniszter úr is elismerte, hisz a töltéseken, árkokon dolgozni kell még bőven, és csak 85%-os a szerződés végrehajtása. A kárpótlásról már ne is beszéljek, hisz a jelenlegi miniszter ezt meg sem említette.” 

Béres Csaba kiemelte, „példátlan az, hogy ennyire ne tiszteljék a helyi vezetést, hiszen mint ahogyan én minden székelyhídi és hozzá tartozó településen élő lakos polgármestere vagyok, úgy a megyei tanács elnöke minden önkormányzatot kell képviseljen és tiszteletben tartson, pártpolitikai hovatartozás nélkül”. Székelyhíd polgármestere zárásként feltette a retorikai kérdést, hogy „ha majd Élesden vagy Belényesben is elkészülnek az elkerülő utak, az avatóünnepségre ott sem kap meghívót a város polgármestere?” 

Kapcsolódók

Kimaradt?