Talpas Botond: a politikát nem célnak, hanem eszközként szeretném használni (X)

Talpas Botond volt már civil aktivista, közösségszervező és vállalkozó is. Ő az Igen, tessék! vezetője, szerepet vállalt annak idején a többnyelvű táblák kihelyezésében, idén a szomszedok.ro projekt fűződik a nevéhez. Van egy új fejezet is az életében: parlamenti képviselőnek indul az RMDSZ színeiben. 

Ha valaki megkérdi, hogy „Szia Boti, te ki vagy és mit csinálsz?”, mit válaszolsz?

Tősgyökeres kolozsvári vagyok, közösségszervező, vállalkozó, és lokálpatriótának tartom magam. Egyetemi tanulmányaimat Kolozsváron végeztem, jelenleg is a BBTE Kommunikáció és Reklám Intézetének doktorandusza vagyok. Egy olyan családban, közösségben nőttem fel, ahol szempont volt a közösségi tevékenység. Így gyerekkorom óta, a diáktanácsoktól kezdve, mindig feladatot vállaltam a közösség szervezésében. Ez határozta meg az elmúlt éveimet. Azért maradtam itthon, Kolozsváron, az egyetem után, mert szeretem ezt a várost és szeretek itt élni. 

Milyen Kolozsvár a te fejedben?

Ebben a városban nagyon sokan megtalálják a számításukat. Én egy aktív munkát végeztem az elmúlt tizenvalahány évben: KMDT-vel kezdtem, majd KMDSZ-elnök voltam, barátaimmal megalapítottuk az Igen, tessék!-et. Mindig volt valami, ami pörgésben tartott itthon. Aki ráérez ennek a városnak a pezsgésére, az tud együtt gondolkodni ilyen dolgokban. Nem kell egyébként kolozsvárinak lenni ehhez, csak meg kell ízlelni egy kicsit ezt a várost. Rengeteg olyan barátom, ismerősöm van, aki ide költözött és tökéletesen megtalálta azt, ami számára fontos Kolozsvárban. Az ilyen emberekkel mindig nagyon jól tudtam együtt gondolkodni, és azt hiszem ideje lenne, hogy a város is gondoljon rájuk, mert mindenki, aki itt él, dolgozik, önkéntes munkát végez, politizál, vagy akár csak sportol a sétatéren vagy eljár moziba, az aktív része Kolozsvárnak. 

Van olyan, hogy magyar Kolozsvár 2020-ban?

Van, csak hát, nem feltétlenül látszik… Hiába lakik itt 50 ezer kolozsvári személyivel rendelkező magyar, és még jó pár ezren, akik itt élnek, nem sikerült láthatóvá tegyük magunkat. De nem sikerült bevonnunk a körforgásba azokat a fiatal kolozsvári magyarokat sem, akik az iskola után román egyetemre vagy román munkahelyre mentek. Alapvetően két probléma van: az első a láthatóság, tehát a magyar nyelv mindennapos használatának hiánya.

Az elmúlt néhány év legnagyobb sikere kétségkívül a többnyelvű tábla a város bejáratainál és kijáratainál. Ebben én is oroszlánrészt vállaltam, akkoriban civilként. De civilként nagyjából ennyit lehetett elérni. Az intézményeink megvannak, úgy egyetemi, mint iskolai szinten. De ami itt a probléma, az az, hogy a városban nem vagyunk láthatóak. Számomra akkor lenne otthonosabb ez a város, ha lennének magyar feliratok, ha az utcán tapasztalhatnám a magyar nyelvet. Lehet, hogy ez közhelyesnek, vagy lerágott csontnak tűnhet mások számára, de számomra egyáltalán nem az. Nem kell félreérteni: nem azért van ez, mert nem tudunk románul. Hanem ad egy otthonosság-érzetet az, ha legalább a turisztikai táblákra ki van írva magyarul is, hogy Házsongárdi temető vagy éppen Mátyás király szülőháza. Apró dolgok ezek, amelyek hiányát sokan észre sem veszik, de ha kint lennének, mindenki észrevenné őket és büszke lenne rájuk. Az is lehet, hogy ha egy kolozsvári magyar, aki amúgy román közösségben nőtt fel, de látja azt, hogy a városban büszkeség a magyar nyelvhasználat és nem egy eltitkolt valamilyen entitás, valamilyen régmúlt idő maradványa, hanem egy élő dolog, akkor másképp áll hozzá a nyelvhez, a kultúrához. Ebből indul ki a második probléma: 

Van egy olyan réteg, amelyik teljesen kiesik Kolozsvár magyar körforgásából. Mi, akik minden nap benne vagyunk ebben, látogatjuk a Kolozsvári Magyar Színházat vagy Operát, magyar egyetemre jártunk, magyar médiát fogyasztunk, el sem tudjuk képzelni, hogy van egy legalább akkora magyar réteg, mint mi, akiket ezek az intézmények nem tudnak megszólítani. Több oka lehet annak, nehezebben sikerül megszólítani azokat, akik román egyetemre kerülnek iskola után, esetleg munkakörnyezetben nincsenek magyarul beszélő kollégák. Előny számukra a román nyelvtudás, jobban elhelyezkedtek ebben a közegben, ezért egy idő után kimaradhatnak abból, amit mi a „magyar” Kolozsvárnak nevezünk. De ők is ugyanúgy magyarok és ha valaki foglalkozna velük, vagy megtalálná azokat a dolgokat, amelyekre rezonálnak, akkor biztosan szívesen kivennék a részüket az aktív életből is. Nem gondolom úgy, hogy tudnám erre a megoldást, de először fel kell ismerni ezt. 

Miért kell politizálni? Mit old meg a politika?

Még mielőtt politizálnék, pedzegettem azt a szót, hogy lokálpatrióta. Ennek a szónak van pozitív és negatív konnotációja is, és gondolkodtam is azon, hogy használjam-e, de végül úgy döntöttem, hogy igen. Azért igen, mert számomra a lokálpatriotizmus nem egy visszafordulás, hanem ezek mentén lehet egy jó értéket társítani ahhoz, hogy mindenki otthon érezze magát. Simán lehet lokálpatrióta az is, aki nem kolozsvári. Minden esetre, ebből kiindulva kezdtem politizálni. Én a politikát nem célnak, hanem eszközként használom. Ezért tartottam fontosnak, hogy a fent elhangzottak mentén konkrét ügyeket is azonosítsak, amelyekkel foglalkozni kívánok, tudásommal kiegészítve az RMDSZ csapatát a parlamentben. 

Melyek ezek a témák?

Három fő témát fogalmaztam meg, melyekkel az RMDSZ programja mellett, személyesen is szeretnék foglalkozni. Az egyik az anyanyelvhasználat kérdése úgy Kolozsváron és Kolozs megyében, mint több más nagyvárosban. Kolozsvár bekerült a nyelvhasználati küszöb alá az új közigazgatási törvény értelmében. Ez alapján nem kötelező a hivataloknak magyarul kommunikálni, semmi nem kötelezi az önkormányzatokat arra, hogy a magyar emberek anyanyelven intézhessék ügyeiket. Csak Kolozs megyében körülbelül 70000 ember van, aki nem használhatja az anyanyelvét közintézményekben. 

Az új közigazgatási törvény például arra sem kötelezi az önkormányzatot, hogy Kolozsvár többnyelvű tábláit kihelyezze. Először tehát rendezni kell ennek a törvényes keretét. Erre három opció van. A nyelvi küszöböt le kell hozni, alternatív küszöböt kell beállítani, vagy vissza kell állítani a közigazgatási törvényt a ’92-es népszámlálási adatok használatával.

A második kérdés a nagyvárosok kérdése. Világosan látszik, hogy mekkora különbségek vannak különböző negyedek problémái között. Például a Kerekdombon éveken át nem újítanak fel egy játszóteret, de mondjuk a Monostoron parkolóházak épülnek. Vannak ilyen anomáliák, melyeket kerületek létrehozásával nagyon könnyen meg lehet oldani.  Nagyon sok olyan helyi specifikus kérdés van, amelyekről sokkal életszerűbb, ha egy helyi, kerületi testület dönt. A jelenlegi romániai városmenedzsment egy 50-60 évvel ezelőtti, a kommunista rendszerből átörökölt modell. Akkor az volt a lényeg, hogy minden negyed a hasonmása legyen a másiknak, központilag legyen megoldva minden. Ma ezt teljesen másképp kell kezelnünk. 

A harmadik témám egy országosan összehangolt közszállítás. Jelenleg a városban nagyon jó a tömegközlekedés, de ha ki szeretnénk menni vidékre vagy átutaznánk egy másik városba, már nincs túl sok alternatívánk, csak néhány vonat meg buszjárat. Nem kell új eszközöket feltalálni, elég, ha más országok példáiból tanulva sikerül egy hatékony rendszert kialakítanunk. Olyan összehangolt közszállítási modellt kell létrehoznunk, amely a városokon kívül is felveheti a versenyt az autózással, nagymértékben csökkentve a környezetszennyezést és zajszennyezést, biztonságosabbá teszi az országutakat. Ezt a problémát nagyon egyszerűen, praktikusan meg lehetne oldani egy egységes bérlettel vagy egy összehangolt menetrenddel. Ezek megoldásán is szeretnék dolgozni a következő években.  

Szerinted mi a tétje a december 6-i választásoknak?

A nézetkülönbségek és politikai oldalak ellenére az igazán fontos és nehéz pillanatokban össze kell fogni. A magyar emberek értékelik azt, ha egy közös cél érdekében dolgozik mindenki. Érvényes lehet ez a járványhelyzetre, vagy akár a parlamenti választásokra is. Ha a helyzet megköveteli, össze kell fogni! Azért kell elmenni szavazni, hogy a magyarok nélkül ne lehessen dönteni az ország legfontosabb ügyeiről, legyünk mi a mérleg nyelve. Ezt pedig csak úgy lehet elérni, ha sokan leszünk. 2016-ban csak 123 szavazat hiányzott a második képviselői helyhez, ez is azt bizonyítja, hogy nagyon kis különbségeken is múlhat egy-egy mandátum. 

Kapcsolódók

banner_33n1iUxf_maltai-970x250.gif
banner_jpL2NADm_maltai-300x250.gif

Kimaradt?