Kolozsváron is az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire emlékeztek pénteken. Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete és a Kolozsvár Társaság közönség nélkül koszorúzta meg a sétatéri ’56-os emlékművet, és online megemlékezést tartottak, amelyet a Kolozs megyei RMDSZ Facebook-oldalán követhettek az érdeklődők 19 óra 56 perctől.

A rendhagyó eseményen a járványhelyzetre való tekintettel korlátozott számú résztvevő jelent meg. Az eseményt Buryán Tünde rádiós műsorvezető, a megemlékezés házigazdája nyitotta meg, aki beszédében elmondta, hogy bár akaratunk ellenére megváltoztak a szokásaink, a mindennapjaink, egyvalami nem változott meg, az összetartozás, a megemlékezés.

Szerinte van, amiért hálásnak lenni, hiszen az online tér adta lehetőségek miatt most is együtt ünnepelhetünk, együtt emlékezhetünk az ’56-os hősökre, eseményekre. A mai megemlékezés pedig áthidal minden határt, és lehetővé teszi, hogy mindenki valamilyen szinten egy térben legyen, tette hozzá.

Csak szülőföldjük volt, és nem hazájuk

A továbbiakban Buchwald Péter, a Kolozsvár Társaság elnöke köszöntötte a nézőket, aki beszédében így fogalmazott: hogy kinek mi jutott a századok áldásaiból vagy átkaiból, az attól függött, hogy a sors kiszámíthatatlan rulettjének golyója, illetve gólyája hova tette le az újszülött gyermeket. „Nekem és velem együtt több millió sorstársaimnak, akik a múlt század második harmadában születtünk, a legsötétebb náci és sztálini, majd a nemzeti kommunista diktatúra jutott osztályrészül, amin csak kicsit javított az utolsó három évtized” – fogalmazott.

A Kolozsvár Társaság elnöke azt is kiemelte beszédében, hogy 1956-ban a kisebbségi léthez az is hozzátartozott, hogy úgy érezték, csak szülőföldjük volt, és nem hazájuk, míg a szabadság és az igazi demokrácia csak vágyálom volt mindenki számára. A demokrácia szele – elmondása szerint – 1956. október 28-a körül érintette meg őt, amikor hónapok óta a levegőben lógott a változás jele, és ők a „virtuális haza” rádióját hallgatták egész nap.

Akkor már tudták, hogy elérkezett a várva várt szabadság, ám ez csak kilenc napig tartott, és akkor jöttek a tankok, következtek a börtönévek, a kivégzések, pedig mindenki azt hitte, hogy végre „megérkezett a Kánaán”. Ez alatt a néhány szabad nap alatt összegyűltek a kolozsvári egyetemek diákjai is. Buchwald Péter beszédében leszögezte, hogy szerinte sem benne, sem társai legtöbbjében nincsen vagy csak minimális nacionalizmus van.

„Soha senki nem a románságot hibáztatta, hanem a régi rendszer aktivistáit, akik a magyarságot nemzetbiztonsági problémának tekintik. Vajon az a kis idő, amit a sors nekem még tartogat, elég lesz arra, hogy megérjem egyszer a nem népi, nem sajátos, jelző nélküli, igazi demokrácia áldásait? Hány október 23-i megemlékezés szükséges még addig?” – tette fel a kérdést beszéde végén a Kolozsvár Társaság elnöke.

A múltat megismerni és megérteni kell

A továbbiakban Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja szólalt meg videóüzenetben. József Attila 1936 júniusában írott A Dunánál című versét olvasta fel a nézőknek. A főkonzul szerint az elmúlt, a jelen és a következő generációk kölcsönös egymásrautaltságának gondolata „elemi erővel” jelenik meg a műben, és szerinte a múltat megismerni és megérteni kell, nem pedig átírni vagy eltörölni.

Szerinte ma már szinte elképzelhetetlen, ahogy a diktatúra véreskezű vezetői a tömegbe lövettek, és tizenéves fiatalok ellen tankokat hívattak az országba, embereket börtönöztek be, gyilkoltak meg vagy lehetetlenítették el az életüket. Ennek ellenére 1956. október 23-a mégsem az áldozatok, hanem a gyilkosok számára vált kísértő, félelemmel teli, eltörlendő múlttá.

Az akkori fiataloknak a Vörös Hadsereggel kellett szembenézniük

A következő beszédet Oláh Emese, Kolozsvár újra kinevezett alpolgármestere mondta. Arra hívta fel a hallgatóság figyelmét, hogy „jelen helyzetben ugyanolyan fontos a felelősségteljes viselkedés, mint 1956-ban, és az ’56-os forradalmárok tettei is ezt bizonyítják”.

Szerinte a szabadság ünnepe nem korlátozódik egyetlen ünnepnapra, sem október 23-ra, sem március 15-re, és a szabadságunkért nap mint nap meg kell harcolnunk, és ezt büszkén kell tennünk. Továbbá kiemelte, hogy nem magasztos gondolatokat akar elmondani, hanem a realitásról akar beszélni, és arról, hogy a csütörtökön Kolozsváron életbe lépett vörös forgatókönyvről is gondolhatják úgy egyesek, hogy a szabadságukban sértő, ám szerinte ilyenkor gondoljunk arra, hogy az ’56-os ifjak mennyivel nehezebb helyzetben voltak, mivel ők a Vörös Hadsereggel, a totalitárius rendszerrel kellett szembeszálljanak. Nem voltak abban biztosak, hogy valaha visszakapják a szabadságukat.

„Én most megragadnám az alkalmat, és biztosítani szeretném önöket arról, hogy a jelenlegi helyzet nem fog örökké tartani, de csak tőlünk függ, és a mi tetteink fogják befolyásolni a következő nemzedéket. Ma arra kérem önöket, hogy mindenki otthon, szívében emlékezzen meg az ’56-os hősökről” – fejezte be beszédét Oláh Emese.

Hősök voltak és lesznek

A továbbiakban Talpas Botond, az RMDSZ parlamenti képviselőjelöltje mondta el köszöntő beszédét, azt hangsúlyozva, hogy mindig is voltak és lesznek kolozsvári hősök. Ezt követően Dr. Murádin János történész, majd Csorba Zsuzsa Emese, a Kolozs Megye Ifjúsági Fórum elnöke szólalt fel, amit Jakab Ádám szavalata követett a Kolozs Megyei Diáktanács részéről. Végül pedig a történelmi magyar egyházak képviselő mondták el ünnepi beszédeiket.

A koszorúzás és az ünnepi beszédek után Buchwald Péterrel, a Kolozsvár Társaság elnökével, és Dávid Gyula irodalomtörténésszel készített interjúkat tekinthettek meg a nézők, amelyben az általuk megélt 1956-os eseményekről meséltek, megdöbbentő részletességgel számoltak be.