Orban: a vesztegzár alá vont településeken lakók is élhetnek szavazati jogukkal

Az állampolgárok élhetnek szavazati jogukkal december 6-án minden vesztegzár alatt álló településen is, semmiféle korlátozás nem lesz ezen a téren – jelentette ki hétfőn Ludovic Orban kormányfő.

Nem fogják korlátozni az állampolgárokat alapvető joguk gyakorlásában, így azok is voksolhatnak majd a mozgóurnák segítségével, akik koronavírus-fertőzöttek, és otthonukban, vagy kórházban tartózkodnak, illetve azok is, akik az egészségügyi hatóságok rendelkezése nyomán karanténban vannak – magyarázta a kormányfő a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetőségének ülése után.

Megemlítette ugyanakkor, hogy sikerült elérni azt, hogy a külhoni román állampolgárok számára nagy számú szavazókörzetet nyissanak meg, és a külügyminisztérium tárgyal a különböző államok illetékes hatóságaival, hogy engedélyezzék a román állampolgárok számára a voksolást a szavazókörzetekben azokban a régiókban is, ahol korlátozó intézkedések érvényesek.

(Nyitóképen: Ludovic Orban | Fotó: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?