Az önkormányzatok döntenék el, milyen formában kezdődjön el a tanév az iskolákban

A helyi önkormányzatok döntenének majd arról, hogy a járványhelyzettől függően melyik forgatókönyv szerint kezdődjön meg a tanév az adott település iskoláiban – többek között ebben állapodott meg kedden a Szülői Szervezetek Országos Szövetsége és az iskolakezdés szabályait kidolgozó tárcaközi bizottság.

Mint beszámoltunk róla, a szülői szövetség és a kormányzati illetékesek már korábban közösen kidolgozták a szeptemberi tanévkezdés három lehetséges forgatókönyvét. Az első változat szerint 100 százalékos lesz a diákok fizikai jelenléte az iskolákban, azaz az összes gyermek részt vesz az órákon az osztálytermekben.

A második forgatókönyv szerint az osztályok fele bejár az iskolába, a másik fele pedig otthon marad, és online vesz részt az órákon; a két csoport kéthetenként váltja egymást. A harmadik változat az, hogy kizárólag online zajlik az oktatás. Ez utóbbi forgatókönyvet azonban csakis akkor tartja lehetségesnek a szülői szövetség, ha ismét szükségállapotot vezetnek be a koronavírus-járvány miatt.

A szülői szövetség és a tárcaközi bizottság képviselői kedden egy újabb egyeztetési fordulót tartottak az oktatási minisztériumban. A találkozó eredményeiről Csíky Csengele, a Magyar Szülők Szövetségének (MSZSZ) elnöke számolt be a Maszolnak. Tájékoztatása szerint megállapodás született arról, hogy a helyi önkormányzatok a járványhelyzettől függően maguk dönthessék el, milyen forgatókönyv szerint kezdődjön meg a tanév a település iskoláiban. „Ez logikus döntés volt, mert a tanintézmények működtetőiként az önkormányzatok felelőssége megteremteni a biztonságos oktatás feltételeit” – magyarázta Csíky Csengele.

A találkozón egyezség született arról is, hogy az előkészítősöknek, az elsősöknek és a másodikosoknak meg kell adni a fizikai jelenlét lehetőségét az iskolákban, abban az esetben is, ha a tanévkezdés második vagy harmadik forgatókönyve lép életbe. Vagyis a szándék az, hogy ennek a három évfolyamnak a diákjai akkor is járjanak iskolába, ha a nagyobbak otthon maradnak. „Az írást, olvasást, számolást nem lehet online oktatás révén elsajátítani, és a kisebb diákok a digitális eszközöket sem tudják még kezelni. Szükség van a gyerekek és a tanítók fizikai iskolai jelenlétére, hogy ezeket a készségeket elsajátítsák” – részletezte az MSZSZ elnöke.

Csiky Csengele kérdésünkre elmondta, a keddi találkozón nem esett szó a szülőknek arról a kéréséről, hogy ősszel legyen majd joguk eldönteni, elengedik-e az iskolába a gyermeküket. „Ez a kérés voltaképpen okafogyottá is vált. A tárcaközi bizottság olyan megoldásokat keres a tanévkezdésre, hogy csökkentse a szülők aggodalmát és fenntartásait. A második forgatókönyv kivitelezésére például több alforgatókönyv is létezik” – jelentette ki.

Csiky Csengele emlékeztetett, hogy a tárcaközi bizottság már a nyár elejétől bevonta a szülőket a tanévkezdésre vonatkozó forgatókönyvek kidolgozásába. Az Országos Közegészségügyi Intézet feladata lesz rögzíteni azokat a szabályokat, amelyek betartásával a járvány körülményei között is biztonságosan zajlik az oktatási tevékenység az iskolákban.

A tanév előkészítésébe pedig most már bevonják ezentúl a helyi önkormányzatokat is. „Innentől kezdve szélesedik a döntéshozók köre, és természetesen nagyon sok kérdést kell még tisztázni őszig” – mondta az MSZSZ elnöke. Hozzátette, hogy augusztusig nem várhatók újabb egyeztetések a tanévkezdésről. Ám az iskolakezdés „módszertani” részleteit a szülői szervezetek helyi képviseletei a helyi önkormányzatokkal együtt dolgozzák majd ki.

Ez a legvalószínűbb forgatókönyv

Monica Anisie oktatási miniszter egyébként a második forgatókönyvet tartja a legvalószínűbbnek az iskolakezdésre. A sajtónak hétfőn ezt a kijelentését azzal magyarázta: kicsi a valószínűsége annak, hogy a járványhelyzet ősszel lehetővé teszi a normális tanévkezdést. „Ezért az a legjobb forgatókönyv, ha az osztályok egy része iskolába jár, közben a másik része online oktatáson vesz részt, majd cserélnek” – magyarázta.

A miniszter szerint az online oktatás módszerein is javítanak még őszig, a pedagógusok addig még képzéseken vesznek részt. Közölte: a szaktárca gondoskodik arról, hogy a tanévkezdésre minden diáknak legyen tabletje. A közbeszerzési eljárást elindították már, és ez a folyamat szeptember 10-ig lezárul – mondta Anisie.

Kapcsolódók

Kimaradt?