banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

„A tételeken gondolkozunk, nem azon, hogy maszk van rajtunk” – így zajlott a magyar érettségi

Magyar nyelv- és irodalom tudásukból adtak számot a magyar tannyelvű osztályokba járó diákok kedden, az idei érettségi vizsgaidőszak második napján. Az általunk megkérdezett csíkszeredai végzősök derűlátóan nyilatkoztak a teljesítményükről, és a Maszolnak nyilatkozó magyar tanár szerint sem voltak nehezek a tételek. A maszkviseléshez és a többi közegészségügyi szabályokhoz pedig kezdenek hozzászokni a vizsgázók. 

„Elég jól ment”, „közepesen volt nehéz”, „ismerős volt a próbaérettségiről” – sorolták érdeklődésünkre egymás szavába vágva a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium diákjai, miután kijöttek az iskolájukban berendezett vizsgaközpontból. „A tegnapihoz (hétfőn a román érettségivel kezdődött a vizsgasorozat - szerk. megj.) képest hosszú volt a vizsga. Tegnap úgy tűnt, kevés az idő, most pedig gyorsan ment” – mondta az egyik diáklány.

Az egészségügyi előírásokkal kapcsolatos esetleges kellemetlenségekről azt mondták: nem volt zavaró a maszkviselés, már megszokták, hiszen a felkészítők alatt is hasonló szabályok szerint kellett az épületben tartózkodni.

Csak a várakozás nehéz

Nem érte meglepetésként a Nagy István Művészeti Szakközépiskola diákjait sem a magyar tételsor, tudtuk meg az iskola előtt felszabadultan beszélgető fiatalemberektől. „Ahogy a tegnapi román tétel, a magyar is szerepelt tavaly a próbaérettségin, így elég jól ment” – mondta egyikük.

A közegészségügyi szabályokkal kapcsolatos kérdésünkre úgy fogalmaztak: nem nehéz betartani az előírásokat. „Meg lehet szokni lassan, miközben írtunk, úgyis a tételeken gondolkoztunk, nem azon, hogy maszk van rajtunk.  Az első fél-egy óra nehéz, amíg bent ülünk és várjuk a tételeket” – fogalmaztak.

Az érettségi a téma ezekben a napokban szinte „minden utcasarkon”. A művészeti iskola melletti fagylaltozónál végzős diáklányok várják a sorukat, a kiszolgáló természetesen az érettségiről érdeklődik. „Könnyen ment” – mondta széles mosollyal egyikük, a Kájoni János Szakközépiskola tanulója.

Barátnői viccesen kérdeztek vissza: „Neked mi nem megy könnyen?”. Újabb mosoly volt a válasz, de lehangolt arcokkal nem igen találkozhattunk az érettségi második napján a vizsgák után. A diákok egyetértettek abban, hogy megfelelő felkészültséggel és egy kis odafigyeléssel megoldhatóak voltak a tételek.

Magyar tanár: „Nem volt bonyolult tételsor”

Ezt erősítette meg lapunk érdeklődésére a csíkszeredai Kájoni János Szakközépiskola magyar nyelv és irodalom szakos tanárnője is, aki a reál profilú osztályokban tanuló diákok tételeit véleményezte lapunknak. „Alapvetően nem volt bonyolult tételsor, a gyakorló-tételek között voltak jóval nehezebbek is” – mondta a pedagógus.

A magyar érettségin a verselemzés során a megszerzett tudást, az egyéni képességeket és a kreativitást kellett használniuk a diákoknak, a szöveghez kapcsolódó kérdések nem voltak túl nehezek – fogalmazott a tanárnő. "A második (nyelvi) tétel valójában csupán megfelelő odafigyelést igényel. Ez esetben a szövegértésre kell koncentrálni, hiszen a szöveghez fűződő kérdésekre így könnyen megtalálhatók a válaszok olvasás közben. Az elbeszélő szöveget pedig egy kis fogalmazási készséggel könnyen meg lehet alkotni” – részletezte.

A harmadik tételről a magyartanárnő elmondta: várható volt, hogy a trianoni évforduló miatt lesz történelmi téma is a feladatsorban. „Ez a feladat nagy mozgásteret engedett a diákoknak, igazán hozzáférhető, könnyebben megközelíthető téma a hazaszeretet. Az ajánlott alkotások három különböző irodalmi korszak alkotóitól származnak, tehát volt választási lehetőségük a diákoknak. Ráadásul a megadott műveken túl választhatták további ismert írók műveit is, gondolhatunk akár Kós Károlyra, Jókai Mórra, vagy Móricz Zsigmondra” – összegzett a Kájoni János Szakközépiskola pedagógusa.

Hargita megyében a keddi magyar nyelv és irodalom érettségin 1544 diák jelent meg, 15-en maradtak távol a megmérettetésről. Nem volt olyan tanuló, akit magas testhőmérséklet miatt eltanácsoltak és senkit sem zártak ki csalási kísérlet miatt - közölte kedden délután a Hargita Megyei Tanfelügyelőség.

Kapcsolódók

Kimaradt?