Borbély: az RMDSZ nyitott marad a párbeszédre

„Összefogás, szolidaritás, tolerancia – ezt a három kulcsszavat kell az RMDSZ életében és működésében a következő periódusban folyamatosan szem előtt tartanunk, hiszen egy erős, jól működő szervezetre van szükségünk, mely képes kellő időben döntéseket hozni” – fogalmazott Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke a Szövetségi Képviselők Tanácsa nagyszebeni ülésén szombaton.

A politikus szerint az  RMDSZ soha nem volt elszigetelődött politikai alakulat, mindig elismerte, hogy egyes döntések meghozatalához külső partnerekre is szüksége van. „A tárgyalás, a beszélőviszony a többi román párttal most mind a regionalizálás kérdésében, mind az alkotmánymódosításnál fontos” – szögezte le.

Borbély felszólalásában a Maros megyei tisztújító közgyűlésre is kitért. Elmondta, a megyei szervezetnek voltak és vannak eredményei, és bízik abban, hogy az új vezetőség tovább tudja vinni az elkezdett munkát, de újítani is tudni fog. „Ne feledjük, hogy Marosszék Székelyföld szerves része, ezért a Maros megyeieket is be kell vonni azokba a döntésekbe amelyek a Székelyföldet illetik” – fogalmazott a politikus.

A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) kapcsán Borbély elmondta: nem szabad elfelejteni, hogy az Ungureanu-kormány a MOGYE magyar karának megalapításába bukott bele. „Most meg akkreditálni szeretnék az egyetemet a magyar tagozatok nélkül. Ez megengedhetetlen. Vannak ígéreteink a kormányfő részéről, hogy számunkra elfogadható módon fogják rendezni az ügyet, és erről valószínűleg a jövő héten részletesebben is fogunk tárgyalni a tanügyminiszterrel” – tájékoztatott Borbély László.

Hozzátette, a szövetség nehéz időszakot él most, hogy nincs kormányon, választások is következnek, de éppen ezért, még jobban össze kell fogni, semmiképp nem szabad elszigetelődni és ütőképesnek kell maradni.

Kapcsolódók

Kimaradt?