Háromszéken Orbán Viktor a legnépszerűbb politikus

A háromszéki magyarok nagyon nagy többsége Orbán Viktorban és a magyar kormányban bízik leginkább. Orbán Viktor bizalmi indexe a háromszéki magyarok körében 92 százalékos, ez gyakorlatilag konszenzuális, derült ki a háromszéki RMDSZ által rendelt felmérésből, amely szerint a magyar kormányban a háromszéki magyarok 82 százalék bízik meg.

Ezzel szemben a román politikusokba, illetve román pártokba vetett bizalom Kovászna megyében nagyon alacsony, mindegyik 5 százalék körüli, ebből mindössze Klaus Johannis államfő emelkedik ki 24,6 százalékos bizalmi index-el a háromszéki magyarok körében.

A háromszéki RMDSZ által rendelt és a Transylvania Inquiry cég által végzett kutatás eredményeit kedden Sepsiszentgyörgyön mutatta be Kiss Tamás szociológus, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója és Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke. A kutatást végző szakember rámutatott: nagy mintás adatfelvétel zajlott, összesen 2929 háromszékit kérdeztek meg, ebből 2568-an magyarok. A kérdések a háromszéki településeken tapasztalható közhangulatra, a politikusok népszerűségére, a pártok iránti bizalomra, az intézményekkel szembeni bizalomra és a helyi választásokra vonatkoztak.

Kiben bíznak a háromszéki magyarok?

Orbán Viktort követően a háromszékiek leginkább Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterében bíznak, az ő népszerűsége 78 százalékos, Tamás Sándor háromszéki tanácselnök népszerűsége 74 százalékon áll, Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes bizalmi indexe 67,5 százalékos, Kövér László a Magyar Országgyűlés elnöke 62,5 százalékon, Kelemen Hunor RMDSZ elnöke bizalmi indexe 62 százalékon van Kovászna megyében.

A héromszéki honatyák özül Márton Árpád képviselő népszerűsége 41 százalékos, Fejér László Ödön szenátor és Kulcsár Terza József  képviselő bizalmi indexe egyaránt 38 százalékos, míg Benkő Erika képviselő népszerűsége 30 százalékos a háromszéki magyarok körében. Ezzel szemben a román politikusok alig 5 százalékon állnak Kovászna megyében, kivéve Klaus Johannis államfő, akiben 24,6 százalék megbízik.

Ezekbe az intézményekbe és pártokba bíznak a háromszékiek

A Kovászna megyei magyarok 82 százaléka Magyarország kormányában bízik meg, ezt követi 67 százalékkal a helyi polgármesteri hivatal, 61 százalékkal a megyei tanács, 18 százalékkal a román államfői hivatal és 16 százalékkal a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), legvégül 12 százalékkal Románia kormánya, derül ki a felmérésből.

Háromszéken az RMDSZ népszerűsége 65 százalékos, míg az EMNP bizalmi indexe 26 százalékos, az MPP népszerűsége pedig 22 százalékos. Az összes román párt 5 százalék alatt áll a háromszéki magyarok körében. Kiss Tamás szerint ennek oka, hogy a román pártok nem szólítják meg a magyar közösséget, illetve több esemény kapcsán tetten érhető a nacionalizmusuk. A magyar kormány magas népszerűségét pedig az Orbán Viktor által vezetett kabinet támogatáspolitikájával magyarázza a szociológus.

Kire szavaznak a háromszéki magyarok?

A közelgő helyhatósági választásokon való részvételi hajlandóság 59 százalékos a háromszéki magyarok körében ám tapasztalatok szerint a tényleges részvétel magasabb szokott lenni mint ahányan a felmérésekben nyilatkoznak arról, hogy elmennek voksolni, mondta Kiss Tamás.

A megkérdezett háromszéki magyarok 80 százaléka azt mondta, hogy a megyei tanácsosi jelöltlisták esetében az RMDSZ-re szavaz. Ezzel szemben a két kisebbik magyar párt az MPP és az EMNP támogatottsága csökkenőben van, a felmérés szerint kérdéses, hogy bejutnak-e a háromszéki önkormányzatba. Kovászna megyében az MPP 2008-ban volt a népszerűsége csúcsán, akkor a szavazók 21 százaléka adta voksát a polgári pártra, a mostani felmérésben 5 százalék körüli a támogatottságuk. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) támogatottsága 2011-ben 18 százalékos volt, ami mostanra 5 százalékra csökkent. Kiss Tamás arra hívta fel a figyelmet, hogy nem ugyanazt jelenti a bizalom és a szavazás, hiszen sokan egyaránt megbíznak mindhárom magyar politikai szervezetben ám szavazáskor csak egyikükre tudják voksukat adni.

Antal Árpád és Tamás Sándor a legesélyesebb jelöltek

A felmérésben a pártok mellett rákérdeztek a jelöltek személyére is. Ez szerint Antal Árpádra a sepsiszentgyörgyi magyarok 79 százaléka szavazna, a helyi románok körében 27 százalékos a támogatottsága. Tamás Sándor háromszéki tanácselnökre a magyarok 72 százaléka adná a voksát. Kiss Tamás szerint nehéz még személyekre lebontva szimulálni a választási preferenciákat, mivel Antal Árpádnak és Tamás Sándornak még nincs bejelentett ellenjelöltje. A háromszéki román közösség nyílt kérdésre se tudott megnevezni egy potenciális sepsiszentgyörgyi román ellenjelöltet, ami azt mutatja, hogy a városban nincs olyan román személyiség, akit „pajzsra tudnának emelni”.

Az országgal elégedetlenek, a településeikkel elégedettebbek a háromszékiek

A megkérdezett háromszéki magyarok 85 százaléka válaszolta azt, hogy az országban rossz irányba haladnak a dolgok, ezzel szemben saját településükről 58 százalékuk nyilatkozta, hogy az elmúlt két évben fejlődött, és 35 százalékuk nem tapasztalt fejlődést közvetlen környezetében. Kovászna megyében leginkább a sepsiszentgyörgyiek elégedettek, a megkérdezettek 81,2 százaléka szerint a város fejlődött. A fejlődést hiányára leginkább a háromszéki falvak lakói, illetve a barótiak panaszkodtak, az erdővidéki város lakóinak 80 százaléka az elmúlt időszakban nem tapasztalt fejlődést.

Kapcsolódók

Kimaradt?