Lemondott Teodor Meleșcanu a szenátus elnöki tisztségéről

Lemondott Teodor Meleșcanu a szenátus élén betöltött elnöki tisztségéről hétfőn, a parlament rendes ülésszakának első napján, miután két héttel korábban az alkotmánybíróság kimondta, hogy megválasztásakor a törvényhozók megsértették az alaptörvényt.

A Nemzeti Erő nevű új párt ügyvivő elnökét, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) volt politikusát, Meleșcanut saját pártja ellenkezése dacára a szociáldemokrata szenátusi többség választotta házelnökké tavaly szeptemberben, miután az ALDE felmondta koalíciós együttműködését a Szociáldemokrata Párttal (PSD) és kilépett a kormányból. A PSD kormányzati és parlamenti tisztségek felajánlásával próbálta rávenni akkor az ALDE törvényhozóit, hogy a pártvezetés döntésével szembefordulva továbbra is nyújtsanak parlamenti támogatást a Dăncilă-kormány számára.

Meleșcanut később az ALDE kizárta, amiért elfogadta a PSD által számára felajánlott házelnöki tisztséget, és – több más, akkor ellenzékben lévő párttal összefogva – alkotmányossági óvást emelt a szerinte szabálytalan, a házszabályt is sértő megválasztása ellen. Az alkotmánybíróság – többszöri halasztás után – január 22-én szavazattöbbséggel hozta meg döntését, a határozat indoklását azonban még nem tette közzé.

Meleșcanu hétfőn, a tavaszi ülésszak első ülésén jelentette be: visszavonul a házelnöki tisztségből, annak ellenére, hogy az alkotmánybírósági döntés még nem jelent meg a Hivatalos Közlönyben.

A román szenátusban továbbra is többségben lévő, immár ellenzékben politizáló PSD, Titus Corlățean szociáldemokrata szenátort, volt külügyminisztert javasolta ideiglenes házelnöknek. A szenátus elnöki tisztségére a november óta kormány lévő, a mandátumok alig 20 százalékával rendelkező jobbközép Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) saját jelöltje van Alina Gorghiu szenátor, a párt korábbi elnöke személyében.

(Nyitókép: Teodor Meleșcanu | INQUAM Photos / George Călin)

Kapcsolódók

Kimaradt?