RMDSZ: valóban körvonalazódik a többség a kétfordulós polgármester-választás bevezetésére

Az RMDSZ nem szavazza meg a kétfordulós polgármester-választás bevezetését, de valóban elképzelhető, hogy a képviselőházban meglesz a parlamenti többség a helyhatósági törvény módosítására – jelentette ki a Maszolnak Szabó Ödön képviselőházi frakcióvezető-helyettes. Cseke Attila szenátusi frakcióvezető szerint az alkotmánybíróság döntésével ellenkezne a törvénymódosítás.

 

Az RMDSZ politikusait Ludovic Orban szerda esti nyilatkozataira reagáltattuk. A miniszterelnök a kormányt támogató parlamenti pártok frakcióvezetőivel tartott találkozója után kijelentette, hogy a képviselőházban megvan a többség a helyhatósági választási törvény módosításához, már csak az hiányzik, hogy ez a többség napirendre tűzze a javaslatot.

Szabó Ödön a Maszolnak megerősítette: nem kizárt, hogy képviselőházban – amely döntő ház ez esetben – az RMDSZ nélkül is meglesz a többség a helyhatósági törvény módosítására. A képviselő szerint „elindult egy folyamat”, ezen a héten is például négy PSD-s honatya lépett ki a pártból, és függetlenként politizál, vagy egyenesen beiratkozott a PNL-be.

„Az RMDSZ nem támogatja a kétfordulós polgármester-választás bevezetését, és nem is fogja megszavazni” – szögezte le a fakcióvezető-helyettes. A Bihar megyei parlamenti képviselő szerint érthető a szövetség ellenvetése. „Az a tapasztalat, hogy a második fordulóban nagyon könnyebb csap át a kampány arra a két hétre nacionalista irányba. Sokkal könnyebb a második fordulóba bejutott, a településen esetleg kisebbségben élő magyar jelöltet nacionalista felhangokkal legyőzni, mint programokkal” – fogalmazott a politikus, aki szerint a kétfordulós választás főleg ott csökkenti a magyar polgármesterjelölt esélyeit, ahol nincsen ötven százalékos vagy azt meghaladó többsége a magyar közösségnek, „viszont jó jelöltünk van”.

A kétfordulós polgármester-választás bevezetése az elmúlt hetek egyik legkényesebb politikai témája: a november eleje kormányon lévő Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), a Népi Mozgalom Pártja (PMP) és Klaus Johannis államfő után a Pro Románia is bejelentette, hogy támogatja a visszatérést a 2012 előtt alkalmazott kétfordulós polgármester-választáshoz. Az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt (PSD) – amelyik országszerte a legtöbb polgármesterrel és megyei tanácselnökkel rendelkezik, emellett a parlamenti mandátumok mintegy 45 százalékát is magáénak tudja – viszont határozottan elutasítja ezt.

Emellett – és ezt a korábbi számok is mutatják – kétfordulós választás esetén az RMDSZ a jelenleginél kevesebb polgármesteri mandátumot nyer. „Nyilván nem támogathat egy olyan rendszert, amely a magyar közösség képviseletét gyengítené. Nem kövezhet meg bennünket senki sem azért, hogy a magyarságnak a végrehajtásban való jelenlétét erősebbnek szeretnénk látni” – jelentette ki.

A PSD ellenzékét alkotó pártok azzal érvelnek a kétfordulós polgármester-választáshoz való visszatérés mellett, hogy a most érvényben levő rendszer a szociáldemokrata „helyi kiskirályoknak” kedvez. Szabó Ödön szerint ez ellen létezik más megoldás. „Szervezzenek előválasztást, álljanak ki a PSD-vel szemben egy közös jelölttel – van erre példa –, de nem kell törvényt változtatni azért, hogy a másikat legyőzzük” – fejtette ki a frakcióvezető-helyettes.

Cseke Attila: alkotmányellenes lenne a törvénymódosítás

Az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője, Cseke Attila szerint az alkotmánybíróság egy korábbi döntésével ellentétes lenne, ha most, fél évvel a helyhatósági választások előtt módosítanák a jogszabályt. „Egy alkotmánybírósági döntésnek minden mondata, ami megindokolja az ítéletet, kötelező érvényű, ez a jogrend” – magyarázta, majd felidézte, hogy a szóban forgó döntést akkor hozta meg az alkotmánybíróság, amikor egy időben szerették volna megszervezni a helyhatósági és a parlamenti választásokat.

„Erről mondta ki, hogy alkotmányellenes, éspedig a Velencei Bizottság javaslata alapján. Az ugyanis megfogalmazta, hogy azért nem jó egy évvel a választások előtt módosítani a törvényen, mert akkor pártpolitikai érdekek alapján változtatnak. Mindig lesznek olyan pártok, amelyek mondjuk fél évvel a választások előtt kitalálják, hogy az aktuális rendszer nem fekszik neki, és változtatni szeretnének. A Velencei Bizottság azt mondta, hogy jó, lehet változtatni, de akkor időben kell megtenni. Ez alapján, ugyanazokkal az érvekkel mondta ki akkor az alkotmánybíróság, hogy alkotmányellenes választási törvény megváltoztatása kevesebb mint tizenkét hónappal a választások előtt” – fejtette ki Cseke Attila.

A Bihar megyei szenátor szerint annak tudatában, hogy létezik egy módosítást tiltó alkotmánybírósági döntés, a kétfordulós polgármester-választás körül vitának el kellett volna tűnnie a közbeszédből az elnökválasztások november végi második fordulója után. „Az még érthető, hogy a kampányba előhozakodtak vele, de hogy most is ez a téma, az mát nem érthető” – fűzte hozzá.

Cseke Attila szerint a román politikusok többsége, amikor a kétfordulós polgármester-választás szükségét hozza fel, rendszerint Bukaresttel példálózik, hogy a főpolgármesteri mandátumot a szavazatok húsz százalékával el lehet nyerni, és ez az arány nem tükrözi a választói akaratot.

„De ha olyan sok jelölt van, akkor persze, hogy ennyi szavazattal is nyerni lehet. Romániában nem szeretik, ha Magyarországgal példálózunk, de ott nemrég voltak a helyhatósági választások, és ott több mint húsz éve egyfordulós polgármesterválasztás van. De Budapesten összeállt az ellenzék, mobilizált, talán erőn felül is, és nyert. Aki azt mondja, hogy Bukarestben nem lehet nyerni az egyfordulós rendszer miatt, az tekintsen nyugatra, s meglátja, hogy van lehetőség a győzelemre” – érvelt a frakcióvezető.

Hozzátette azt is, hogy az egyfordulós polgármester-választási rendszerben szerinte a szavazók valakit vagy valamit támogatnak, ellenben, amikor csak két jelölt van, általában azért voksolnak, hogy „csak a másik ne nyerjen”, s emiatt negatív kicsengése van a kampánynak és a választásnak is. „Mi, magyarok is gyakran abba a helyzetbe kerülünk, hogy nem a két jelölt közül támogatunk valakit, hanem a kisebbik rosszat választjuk, de a románok is voltak már hasonló helyzetben” – mondta.

Kérdésünkre, hogy a választási törvény módosításával nem szegné-e meg a PNL az RMDSZ-szel kötött megállapodást, Cseke Attila azt válaszolta: "nincs olyan, amit a liberálisok megszegtek volna, a kétfordulós választás kapcsán csak azt vállalták, hogy ha lesz törvénymódosítás, csak parlamenti úton történjen, és ne felelősségvállalással vagy sürgősségi rendelettel”.

Korábban Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Maszolnak azt nyilatkozta, hogy ha a kormány sürgősségi rendelettel vagy felelősségvállalással fogadja a választási törvénymódosítását, készek „szembe menni” a kormánnyal, és megszavazni egy bizalmatlansági indítványt az Orban-kabinet ellen.

Az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője szerint elképzelhető, hogy ha meglesz a többség, még decemberben napirendre tűzzék a parlamentben a szavazást a kétfordulós polgármester-választás bevezetéséről.

Kapcsolódók

Kimaradt?