Felmérés: Kelemen Hunor szavazóinak 70 százaléka otthon marad a második fordulóban

A CURS-Avangarde felmérésére alapozva az Antena3 megpróbálta előrejelezni, hogy miként oszlanak meg az első fordulóból kiesett jelöltek szavazótáborának voksai második körbe jutott két politikus, Viorica Dăncilă és Klaus Johannis között. Az államfő itt is vezet, a magyar szavazók pedig távol maradnak az urnáktól.

Az előrejelzés szerint az első fordulóban Dan Barnára szavazó, közel 1 400 000 személy 70 százaléka a második körben Klaus Johannisra szavaz, a fennmaradó 30 százalék viszont nagy eséllyel otthon marad. Az újrázó készülő államfő tehát csaknem egymillió szavazatra számíthat ettől a tábortól, Viorica Dăncilă viszont aligha remélhet majd voksot.

A Mircea Diaconura szavazó 815 ezer polgár több mint fele – 60 százaléka – azonban az államfő kihívójára pecsétel majd, ami közel 500 ezer szavazatot jelenthet Viorica Dăncilă számára. E szavazótáborból 30 százalék most vasárnap nem keresi fel az urnákat, és mindössze 10 százaléka választja Klaus Johannist, aki tehát alig valamivel több mint 81 ezer voksot kaphat. 

Az első körben Theodor Paleologura szavazó, nem egészen 530 ezer személy fele, vagyis több mint 260 ezer fő szintén a jelenlegi államfőre pecsétel, 45 százaléka viszont nem érzi a második forduló tétjét, így tehát otthon marad. Viorica Dăncilă ettől a szavazótábortól 5 százalék, vagyis 26 ezernyi voksot remélhet.

Az RMDSZ jelöltjére, Kelemen Hunorra szavazó 357 ezer személy 20 százaléka voksolna Klaus Johannisra, aki így 71 ezer magyar szavazatot szerezhetne, 10 százaléka pedig Viorica Dăncilára, ez valamivel több, mint 35 ezer magyar voksot jelentene a volt kormányfőnek. Ez egyben azt is jelentené, hogy a magyar szavazók közel háromnegyede, 70 százaléka nem járulna az urnák elé.

A 244 ezer szavazatot kapott Ramona Ioana Bruynseels táborának 30-30 százaléka Klaus Johannisra, illetve Viorica Dăncilára voksolna, így mindegyikük 73-73 ezer szavazattal gazdagodna, 40 százalék viszont otthon maradna. Alexandru Cumpânaşu 141 ezres szavazótábora számára nem tét a második forduló, így feltehetően otthon marad.

A többi jelölt szavazóinak száma túlságosan is alacsony ahhoz, hogy befolyásolni tudnák a két jelölt helyezését.

Kapcsolódók

Kimaradt?