Biharban idén több voksot kapott Kelemen Hunor, mint 2014-ben

Alacsonyabb választási részvétel mellett nőtt az RMDSZ-es elnökjelöltre leadott szavazatok száma Bihar megyében – elemezte hétfő délelőtt Nagyváradon a választás első fordulójának eredményeit Cseke Attila szenátor, a Bihar megyei RMDSZ-szervezet elnöke és Szabó Ödön parlamenti képviselő, megyei ügyvezető elnök.

Mindkét politikus köszönetet mondott azoknak, akik voksoltak, kiemelten pedig azoknak, akik az RMDSZ jelöltjére szavaztak vasárnap, illetve azok munkáját is megköszönték, akik Biharban segítették a kampányt.

Az RMDSZ országosan közel 330 ezer szavazatot kapott 2014-ben, idén – a párhuzamos számlálás szerint – 357 ezernél többet – mondta Cseke Attila. Bihar megyében az előző elnökválasztáson 30 033-an szavaztak Kelemen Hunorra, ez akkor 11,8 százalékos arányt jelentett, idén a részeredmények szerint 36 802 voksot kapott, ez 15,4 százalékos arány. A választási részvételi arány 2014-ben 51,4, idén pedig 48,4 százalékos volt Bihar megyében – tette hozzá Cseke Attila.

A Bihar megyei elnök aláhúzta: 2014-ben volt másik magyar elnökjelölt is (Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt jelöltje), aki Biharban 6769 voksot kapott, és az eddig megszámlált szavaztok szerint ezeket a voksokat idén Kelemen Hunor kapta. „A több magyar jelölt nem hoz több szavazatot” – vonta le a következtetést Cseke.

Az RMDSZ elnökjelöltje részt vett a kevés televíziós és rádiós vitán, amit szerveztek, ezért mondta le többek között Bihar megyei látogatását – közölt mondta Szabó Ödön, aki azt is hozzátette: az elemzők szerint a magyar közösségnek korrekt, koherens üzenete volt ebben a kampányban. „Megdőlt ugyanakkor az a mítosz, hogy a több jelölt több szavazatot hozhat, ezt meg kell érteniük azoknak, akik a magyar közösséget akarják képviselni” – tette hozzá ő is.

Ami a külföldön élők szavazását illeti, bebizonyosodott, hogy a választási törvény megváltoztatása biztosította a zavartalan voksolást, ami rekordrészvételt eredményezett külföldön – vélte az ügyvezető elnök. Szabó Ödön egy újságírói kérdésre kifejtette, hogy szerinte Johannisnak már nem kell attól tartania, hogy nem sikerül megszereznie a második mandátumát, és miután ez a „teher” lekerült a válláról, szerinte „elképzelhető, hogy német etnikumúként megpróbálhatja megteremteni az egyensúlyt a többség és kisebbség közötti viszonyban”.

Kapcsolódók

Kimaradt?