Új zsűritagok az X-Faktorban: Alföldi Róbert is beszáll
Hosszú hónapok találgatása után kiderült, hogy Geszti Péter marad a heti két estésre bővített X-Faktor zsűrijében, és miután az RTL hagyta a volt mentoroknak, hogy elegánsan lelépjenek, helyükre behozta Alföldi Róbertet, Szikora Róbertet és Tóth Gabit – írja az origo.hu.
A korábbi mentorok közül előbb Malek Miklós jelezte, hogy részéről nincs tovább, ő rögtön a harmadik évad után bejelentette távozási szándékát. Minden ilyesféle tehetségkutató műsornak meg kell újulnia néha, és ez a zsűri cseréjével jár: Nagy Feró és Keresztes Ildikó is bejelentette később, hogy „elfáradt, átadja a helyét", de erős a gyanúnk, hogy a csatorna sem erőltette az újabb féléves szerződést.
„Annyi előnyöm van, hogy a tapasztalataimat összesíteni tudom majd, és mivel tavaly nyertem mentoráltammal, idén is motivált leszek" - ígérte Geszti, Alföldi pedig arra lesz kíváncsi, hogy rá milyen hatással van az adott előadó. Szikora nem lesz kegyetlen: „a legendát fogom képviselni, nem leszek szőrösszívű zsűritag" - nyilatkozta a Fókusz-nak, Tóth Gabi pedig nagyon boldogan fogadta a felkérést. „Teljesen kész vagyok, ez még mindig álomszerű dolog. Megérte befektetni nagy mennyiségű munkát az elmúlt tíz évben" - kommentálta a döntést.