Dăncilă beadta a derekát: új jelöltet javasol Plumb helyett az Európai Bizottságba

Románia új jelöltet javasol az Európai Bizottságba az Európai Parlament (EP) jogi bizottságában (JURI) leszavazott Rovana Plumb helyett – jelentette be hétfőn Viorica Dăncilă miniszterelnök.

A szociáldemokrata (PSD) politikus szerint Plumbbal semmilyen valós gond nincs, elutasítását politikai játszmáknak, a hazai jobbközép ellenzék és Klaus Johannis államfő ellenséges lobbijának tulajdonítja.

A miniszterelnök a JURI bizottság döntését a román és az európai jogrend közötti konfliktus megnyilvánulásaként értelmezte. Kifejtette: a román törvények alapján Plumbbal szemben semmilyen összeférhetetlenségi probléma nem merült fel. Míg az európai jog szerinte nem szabályozza világosan ezeket követelményeket, Plumb helyzetét kétes politikai játszmákra használták fel.

Dăncilă szerint az EP jogi bizottságának semmilyen nyomós oka nem volt Plumb elutasítására, álláspontját pedig Johannis és a román ellenzéki pártok „határtalan agresszivitású, teljesen értelmetlen" lejárató kampánya befolyásolta. Megjegyezte: Johannis már egy órával a JURI döntése előtt konzultációra hívta őt egy új biztosjelölt személyéről.

A miniszterelnök szerint Plumb elutasításában Dacian Cioloș volt miniszterelnök, az Újítsuk meg Európát (Renew Europe) nevű centrista-liberális európai parlamenti frakció vezetője „Románia elleni lobbijának" is szerepe lehetett. Dăncilă felhívta a figyelmet, hogy a JURI elnöke is az Újítsuk meg Európát frakció tagja.

Akik az Európai Unióban folytatnak lejárató kampányt a bukaresti kormány ellen, azok Románia érdekeivel csatároznak – szögezte le Dăncilă. A miniszterelnök nem mondta ki, hogy elutasítja az egyeztetést az államfővel az új biztosjelölt személyéről, mindössze ironikusan annyit mondott, annyira fog sietni az elnöki hivatalba, amennyire Johannis sietett miniszterjelöltjeit kinevezni, amikor az alkotmánybíróság kimondta, hogy elutasításukkal megsértette az alaptörvényt.

A JURI múlt heti közlése szerint a román jelölt azért nem kapta meg az EP-s szakbizottság támogatását, mert nem számolt el olyan kölcsönökkel, amelyekből ingatlant vásárolt, illetve saját pártját támogatta. Plumb megkérdőjelezett fedezetű adóssága rendezéséről értesítette az EP jogi szakbizottságát, amely azonban hétfői ülésén megerősítette, hogy „komoly kétségek" merültek fel vele szemben, amelyek megkérdőjelezik alkalmasságát az európai biztosi tisztségre.

Az új román biztosjelölt személyéről várhatóan a kormányzó PSD végrehajtó bizottságában hoznak formális döntést: a testületet keddre hívta össze a pártot vezető Viorica Dăncilă.

Kapcsolódók

Kimaradt?